Papa születésnapja

A helyzet az, hogy Zoli apukájával nem találkozunk sokat. Ő maga nem tud nagyon kimozdulni a lakásból, mert a több évtizedes dohányzás eredményeként egy érszűkületet kapott (már jó régen, én sajnos már így ismertem meg, de azóta csak romlott egy kicsit az állapota), amelynek folyományaként nehezen mozog és nehezen beszél (így aztán, nálunk a lányok láthatják a cigi hatását - meg is van a véleményük róla, különösebb hegyibeszédek nélkül). Nálunk pörögnek az események, zsúfoltak a hétköznapok és sokszor a hétvégék is, János Papa pedig csak ritkán, inkább ünnepekkor (de akkor sem mindig) jut el hozzánk. Szóval, sajnos a találkozások ritkábbak, mint ami jó lenne. De tudom, hogy ebbe nem szabad beletörődni, mert az idő halad, és nem akarom, hogy bármelyikünk is megbánjon olyasmiket, hogy "jaj, többet kellett volna a Papához menni" olyankor, amikor már késő. És főleg: születésnapkor kötelező a személyes köszöntés! Márpedig János Papának születésnapja volt. Zoli anyukája nem nagyon szervezett semmit, ezért meglepetéssel készültünk. Semmi túl bonyolult, mégis, úgy gondoltam, kedves dologgal.
Sütöttünk a lányokkal egy nagyon egyszerű tortát. A pláne az volt bene, hogy mindent ők csináltak, én pedig fotóztam őket. Amikor elkészült a "torta" (valójában inkább csak egy piskótatekercs, lássuk be), akkor felkerekedtünk, megálltunk egy bevásárlóközpontban, ahol előhívattuk gyorsan a képeket, feliratoztuk őket, és egy ott gyorsan beszerzett albumba rendeztük - majd az egésszel elmentünk Zoli szüleihez. És ez volt az ajándék, a meglepetés és a köszöntés egyben! Volt is nagy öröm! Hiszen meglepetést is okoztunk, találkozás is lett belőle és még egy kis "nyomot" is hagytunk ott a lányokból, a fotók segítségével (tortát nem, azt együttes erővel fel is faltuk....).
Számomra is öröm volt ez - egy részről azért, mert sikerült így kedveskedni Zoli apukájának, más részről pedig azért, mert a lányok rögtön és végig partnerek voltak!
Tehát utólag is: Boldog születésnapot, Papa!

Klára készíti a piskóta tésztáját

 

Imó a krémet kavargatja

Emma a tejszínhabot veri (időrendben Imó előtt)

 

Zita a díszítésre koncentrál

Egy próbálkozás...

Egy másik... de egyszerűen nem tudtak normális képet vágni....


És ha már tortáknál tartunk... A saját születésnapomra is elvártak a csajok valamit, hiszen "ünnepelni kell". Nem akartam nekik csalódást okozni, viszont túl sok időt sem tölteni a konyhában. Ezért, gondoltam összedobom a világ leggyorsabb "tortáját", a fahéjasat, kész leveles tésztából. Ez úgy szól, hogy négy egész tojás felverve, öt evőkanál cukorral, két evőkanál fahéjjal és három deci tejszínnel összekeverve - ezt a löttyöt kell beleönteni a tortaformába (vagy más tálba) rakott leveles tésztára úgy, hogy annak legyen pereme, ami felfogja ezt a tölteléket. Be a sütőbe, és sülhet addig, amíg a töltelék egy kicsit "megdermed", illetve a tészta egy kis színt kap.
Na, ezt az összes leánykám imádja, Zoli is, és én is kedvelem. Kijelenthetem, hogy sikerült a világ legrondább tortáját összehoznom.... Szerencse, hogy a rengeteg gyertya jótékonyan eltakart mindent...  Szóval, az én szülinapomon is tortáztunk, egy olyan nap után, amikor is már-már hagyománnyá fejlődve, azt kaptam legszebb ajándékként Zolitól, amire a legnagyobb szükségem van: őt, az ő idejét, egy nyugodt délelőttöt és ebédet kettesben. Belváros, lófrálás, beszélgetés, falatozás. Este meg ez a rettenet torta a világ legfontosabb embereivel, a gyerekeinkkel.

Ha valaki nem tudná értelmezni: egy kétjegyű számot alkotnak a gyertyák a torta közepén... Aki nem robot, az kitalálja, hogy hányast... :-)

Ennyi gyertyához kell (a pizsamás) segítség

Ronda volt, de finom - mind elfogyott!