Négy a lány: Hétvégi összefoglaló

Uhhh. Nem volt pihentető víkendünk, az biztos. Inkább programdús, tartalmas, érdekes és izgulós.
Csak sorjában, kérem szépen, csak sorjában!

Visszaugrok - még a hétvége elé, egészen csütörtökig, azon napnak is a hajnaláig. Hiába csúszik egyre korábbi időpontra, azért megtartjuk a reggeli kávészeánszunkat Zolival - már csak azért is, mert néha csak ekkor tudunk igazán szót váltani. Az ilyesmi meg nem árt azért. Szóval, hites Uram csak néz rám azon csütörtök reggelen/hajnalon és ingatja azt a férfiszép fejét. "Kivesz egy nap szabadságot, aztán akkor is hajnalban kel." Hát igen. SZK-tagságom egyik velejárója, hogy bevállalok ezt-azt az iskolában. Az utóbbi években rajtam maradt a papírgyűjtés szervezése és lebonyolítása. És a papírgyűjtés reggel 7h-től kezdődik... Tehát beöltöztem, mint aki valami északi-sarki kirándulásra fizetett be, felkaptam az előző este sütött muffin-adagot, amit ilyenkor mindig viszek a "stábnak", és mentem mérni a papírkötegeket, amiket a lelkes szülők mázsaszám hordtak oda.
Egyébként klasszul megy a dolog. Van olyan cég, amelyik kifejezetten az iskolai papírgyűjtésekre "specializálja" magát: hoz (hatalmas) konténert, aztán el is viszi, és fizet a papírért. Az osztályok egymással versenyeznek: aki a legtöbbet hozza tortát kap, egyébként pedig sok osztálypénzt, hiszen megkapják a papír árát. A papír meg újrahasznosul. Mi, segítő szülők meg kicsit mást csinálunk, mint a mindennapokban, megbeszéljük az iskolai témákat is, és még friss levegőn is vagyunk. Hát nem tök jó?!

Pénteken csak a szokásos menetrendet éltük meg, egy hasfájós Emmával megtoldva, és egy versenyre készülő és izguló Zitával megáldva. Este kérte, hogy másnap mindenképpen menjek én is a versenyére és NÉZZEM őt (mert jó, hát bevallom, én úgy tudok érte izgulni, hogy van, hogy inkább nem nézek oda.... ). No, gondoltam magamban, pedig én ezt az izgalom-faktort most csak távolról akartam megélni, no de ha ilyen konkrét a gyermeki kérés, arra nem lehet nemet mondani. "Jó", mentem bele, "de azért reggel még elszaladok fodrászhoz, mert szerintem rámfér. Nem?" Zita huncutul rám vigyorgott: "Hát Anya, most kedves legyek vagy őszinte?!" Puff neki.

Szombat reggel Zoli már csak legyintett: tényleg nem férek a bőrömbe, és muszáj korán kelnem....
Mindegy, amire a versenyre indulni kellett (szerencsére Budapesten volt az összecsapás), már otthon is voltam, megújult fejjel :-)

A verseny tetszett. Zita is ügyes volt, csak már megint az az iciri-piciri szerencse vagy plusz kellett volna a nagy áttöréshez. Másnap, Zoli elmondása szerint, már kicsírázott ez benne.... Szóval szépen vívott, elszántan, okosan, sokszor már gondolkozott is (néha azt elfelejt a meccs hevében...). Vicces volt, amikor mesélte, hogy az egyik asszójánál (amit simán nyert) azt mondta neki a bíró, hogy ő méltányolna rendes esetben az ilyenfajta vívást, de erre a szegényre ne üssön már ekkorát.... (Ezt mókás megjegyzésnek találtam, habár, visszagondolva az utóbbi két és fél év versenyeire - soha senki nem volt tekintettel Zita korára és vívási technikájának fejlettségére....).

A verseny elhúzódott. Ahogy hazaértünk, én elfoglaltam a konyhát, mert estére vendégségbe voltunk mindahányan hivatalosak, és ígértem oda sütiket. Hát.... Készítettem is. Köztük létrehoztam valamit, ami Pavlovának indult, de végül inkább "Kulináris katasztrófa" névvel illettem. Azért, a nem túl nyerő látszat ellenére egész sokan meg merték kóstolni.... Jó kis esténk volt. Emma osztályából vagyunk néhány család, akik szép lassan "összeszoktunk" és évszakonként kb. egyszer összejövünk valamelyikőnknél. Most éppen négy család gyűlt össze. Olyan jók ezek az esték! A gyerekek jól érzik magukat, a szülők jót beszélgetnek, finom az étel és jók a borok. Igazi feltöltődés. Csak nehéz ilyenkor elbúcsúzni - most sem sikerült valami túl korai órán, de sebaj....

Csakhogy várt még ránk a vasárnap.... Délutánra hívtuk Klára és Imola zsúrjának résztvevőit. Ja! Mert hogy ezek a nyavalyások pillanatokon belül 8 évesek lesznek! És hát az megünneplendő. Már jó előre megírtuk a meghívókat, amiket megint megvariáltunk egy pöttyet. Drága Zita készítette el őket: két oldalas lett, az egyik oldalon Kláráról van egy jó portré, rajta a meghívó szövege és Klára aláírás - a másik oldalán.... Na vajon a másik oldalán mi lehetett a meghívónak? Imola képe, rajta a szöveg és Imó aláírása! Azért szerettem volna valami ilyesmit, hogy látszódjék, két nagyon is különböző gyermek tartja ám a buliját... egy nap, egy időpontban, egy helyszínen....

Szóval, a két nagyon különbözőből a rettenetesen temperamentumos vasárnap délelőtt olyan idegállapotba juttatott el, hogy ha nincs a másik ünneplő leányzó, akkor tuti lemondtam volna az egészet. Persze, a zsúr órájára kibékültünk, de engem azért megviselnek az ilyen látszólag tényleg ok nélküli összecsapások.
Kissé zaklatott idegállapotban közeledtünk tehát a délután 4 órához. Egy részről, kimerített a délelőtti csatározás, más részről aggódtam, hogy befejezem-e a tortasütést és a buli-előkészületeket időre, harmadrészről pedig Zoli folyton telefonálgatott, hogy az eggyel idősebb korosztályban hogyan halad Zita a versennyel. Mert még ez is. Amikor a meghívókat kiküldtük, úgy gondoltam, hogy ebben az időpontban már biztos nem vív majd Zita - és ígérte is az Ikreknek, hogy majd ő lebonyolítja a bulit. Hát nem. Helyette kardoskodott, és a kezdeti rossz hírek miatt engem még távolról is stresszelt. No de aztán utána!!! Olyan asszókat vívott és nyert meg Zoli elmondása szerint, hogy én tuti kiborultam volna a feszültségtől. Távolról, és csak az eredményeket megtudva viszont egyre jobb kedvem lett, és valahogy sikerült is mindent időben befejeznem.

Megérkezett Szilvi néni, akit még a Varázsoviból ismertünk, hogy a hihetetlen arcfestő képességével emelje a buli hangulatát, és igen pontosan befutott a sok kis vendég is. Indulhatott két és fél óra őrült futam. Klasszikusokat és "egyszerű-de-nagyszerű" ötleteket vetettem be. Volt csukott szemmel etetés/fodrászkodás/körömfestés - a velejáró hahotákkal, egy kis Beugró (habár az Zita megfelelő hozzáértése nélkül hamar befuccsolt), volt persze arc- vagy kézfestés - és új elemként beiktattam a "csináld magad a pizzádat" programot. Azaz: én begyúrtam előre a pizzatésztát, elkészítettem a szószt, összekészítettem a lehetséges feltéteket, majd mindenki kapott egy tányért, egy darabka pizzatésztát, és előkészíthette úgy, ahogy ő a legjobban szereti. Majd megsütöttem nekik ezeket a kreációkat, és jól megették! Miközben a pizzák sültek, lebonyolítottuk az ajándékozást. Most úgy, hogy a tombolaszámokat kihúzta Imó, akkor jött a "szám tulajdonosa", odaadta az ajándékot, ő meg kapott egy tombola-ajándékot. Mindenki jól járt, nem? Egyébként ezt is Zita ígérte be a Kicsiknek. Mármint a tombolát, és ő is szerezte be a tárgyakat (na jó, segítettem kicsit). Általában nem annyira kedvelem a tombolázást, mert valaki mindig elégedetlen, vagy a cserebere szül utána nézeteltérést, de most valahogy megúsztuk ezeket a kevésbé kellemes velejárókat.
Maradt még a tortázás, éneklés, gyertyafújás. Nos, az újragyulladó gyertyák nem bírnak kimenni a vicces divatból. Sokadjára is kacagásra ingerli a gyerkőcöket.

A buli legvégére toppant be Zitus és Zoli, én pedig meglehetősen fáradtan rogytam le egy székre.
Mindenesetre, a legjobb dolog a "zsúrozásban" az, amikor utána azt hallom, hogy "Szuper volt a buli, Anya! Nagyon jól éreztem magam! Köszi!!!" És ezt hallottam. Sztereóban. :-)