Egy hétvégi verseny emlékei

A múlt hétvégénk megint meglehetősen sportosra sikeredett. Zita is vívott - méghozzá meghökkentően jól, pedig jóval idősebbekkel mérte össze az erejét. De kivételesen most nem róla szólna a bejegyzés, meg nem is igazán a sportteljesítményre magára szeretném a hangsúlyt fektetni.

Szóval, Klára-lány is részt vett egy versenyen, méghozzá terematlétikain. Már eleve nagyon örült, hogy mehet, mert most bekerült a csapatba - legutóbb nem. És miközben ezt a hírt fogadtam múlt csütörtökön, azonnal ki is osztottam Imolának a "legjobb, legaranyosabb testvér díjat". Ugyanis ő volt az, aki, kirobbanó örömmel, közölte velem, hogy Klárát beválogatták. És ebben az örömben nem volt semmi üröm, pedig lehetett volna, hiszen Imó NEM került be a csapatba. Örültem Klárával és nagyon-nagyon megdicsértem Imolát.

Maga a verseny leginkább egy fesztiválra hasonlított. Sok-sok gyerek, sok-sok csapat, sok ügyességi feladatot teljesített fantasztikus hangulatban. Utólag, Klára többször is azt mondta, hogy azért is tetszett neki nagyon, mert nem is lehetett érezni, hogy ez egy verseny. Igazi buli-hangulat volt végig. Klára nagyon igyekezett. Voltak számok (pl. medicinlabda-dobás), amelyeknél alkatánál fogva, nem lehetett csodákat várni tőle, de ahol meg kimondottan előnyös volt pipaszár, ámde izmos lába, ott nagyon ügyes volt - és kellőképpen büszke is magára.... Távol voltak ők még a dobogótól (az is igaz, hogy 10 évesekkel is versenyeztek), de ez egy pillanatig sem zavarta őket. Klára már másnap azon lamentált, hogy milyen kár, hogy nincs megint verseny.

Amiért elmesélem, az csak az, hogy az eseményről rögzített dokumentumok igen mókásra sikeredtek.
Eleve, én sikeresen otthon hagytam a fényképezőgépet, de szerencsére Imolánál ott volt a sajátja (karácsonyi ajándék, egy szép, rózsaszín, víz- és ütésálló kütyü...). No, mondta, majd ő filmez és fotóz. Hát... a képek egytől-egyig homályosak lettek, Klára jelenléte nélkül. Node a videó! A verseny után, Klári elkezdte nézni az egyik váltószámról készült Imola-féle műremeket... Egy idő után felvisított:
"- De Imola! Miért van az, hogy az előttem lévő csapattagokat lefilmezted, amikor meg én jöttem, már csak a plafon látszik?!"
(Gondolom, Imó figyelni akarta szabad szemmel Klárát, és elfeledkezett a gépéről....)
Na, már ezen jót derültem (persze csak titokban, mert Klári jó mérges lett...).

Aztán pedig végignéztem az Ági néni, az edző, által elküldött linken a képeket a versenyről. Ennél a képnél (ami a nagy Ikarus-tábort mutatja) hangosan felnevettem:

Mert ki az egyetlen, aki háttal áll a képen?! Hát Klára, természetesen....

Szóval, erre a versenyre így is, ezekkel a fura emlékekkel emlékezünk majd - lehet, hogy alaposabban rögzül, mintha klasszikus értelemben vett jó képek/filmek készültek volna. De azért tulajdonképpen olyan is akadt... Íme:

Klára vár a váltóversenynél, csapattársa, jó barátnője már rajtra kész

 

Szóval, vidám volt a verseny, vidám volt a dokumentáció, és reméljük, még sok ilyenen vesz majd részt ugyanilyen lelkesedéssel Klára (és Imola...). Én meg majd viszek fényképezőgépet.