Őrlődés

Elnézést minden kedves olvasómtól, aki hoppon maradt az előző bejegyzésnél. Az igazság az, hogy nagyon viszkettek az ujjaim, hogy kiírjak magamból dolgokat, de gyorsan rájöttem, hogy jobb, ha egyelőre nem teszek publikussá ezt-azt.
A lényeg azért mégis az, hogy amióta a munkahelyemen vagyok, azaz szeptember 1-je óta, szinte csak a változás állandó. Bekerültem egy helyzetbe, ami azonnal elkezdett átlakulni, amint lehuppantam a székemre. Régi főnök elment, jött egy "inter-regnum", majd érkezett, január elsejétől egy merőben új főnök. Azért "merőben" új, mert a stílusa, a dolgokhoz való hozzáállása teljesen eltér az előzőétől. Nem titkolom, nagy örömömre. Könnyen megtaláltuk a hangot. De a változások próbálnak továbbra is bekúszni az életembe. És most egy lebegtetett állapotban úszom, különböző döntéseket várva,és közben rendezni kell magamban a saját vágyaimat, fel-feléledő ambícióimat, lehetőségeimet, anyai mivoltom új vetületeit. Fura időszak, annyi szent. Mondjuk, a torkomon nem sok minden csúszik le mostanság, és alvásban sem vagyok túl jó - de annyi minden rág belül, hogy ezen nem is csodálkozom. Az biztos, hogy ismét ráéreztem arra, hogy milyen jó bizonyos munkákat végezni, milyen jó egy ilyen aktív állapotban pörögni. Hogy mi lesz a folytatás? Kevésbé rejtjelezve, nyilván majd kiírom azt is magamból.
Közben pedig a lányok ügyei sem álltak meg. Klárával jártunk homeopatánál, beszélgettem a tanító nénikkel (mit ne mondjak: csuda nagy szerencsénk van velük!), készülünk egy másik vizsgálatra. Persze, a helyzet még nem sokat változott, de nagyon partner abban, hogy utánajárjunk a dolgoknak. Pláne, hogy pl. a homeopata előtt bent járhatott nálam a munkahelyemen egy félórácskára; mindenkivel jót csevegett, mindenki kényeztette - és jó iriggyé tette a testvéreket, amikor minderről beszámolt nekik.
Imolával is orvosnál jártam - sajnos. Bár nem volt panasza, vissza kellett mennünk kontrollra a fülorvoshoz. És az ítélet: bár nem akut, de mindenképpen meg kell ejteni a dobhártya-plasztika műtétet... Na, szuper. A doktor úr a nyári szünet legelejét javasolta, de Imó azt kérte, hogy ne rontsuk el a vakációját, így valószínűleg Húsvét körül ejtjük meg a dolgot. A tanítónők ebben is partnerek.
Emmával is az egészségügyet "szórakoztatjuk" - neki visszatérő fejfájása van. Kezd bennem nőni a gyanú, hogy pszichés, így reagálja le a családi feszültségeket (amiket Klára okoz legtöbbször és nagy részben irányában). Azért még neurológiára is elmegyünk, de szerintem inkább Klára lecsillapításán át vezet majd az út....
Zita... Nem, Zitával nem jártunk orvosnál. Zita naponta tíz percet kamaszodik - amíg ez az arány, hálás vagyok a Sorsnak... :-) Megint versenyzett egy jót, megint ügyes volt, megint új "skalpokat" gyűjtött be. Olyan jó látni, hogy végre hozzánőtt az önbizalma a tudásához (vagy legalábbis kezd hozzánőni). Számára az utóbbi időszak legnagyobb éménye az volt, hogy eljutott a Voice nevű tehetségkutató döntőjére, és élőben, a színpad mellett állva, élvezhette végig az egészet, ráadásul a legjobb barátosnéjával! El is hiszem, hogy nagy élmény volt, szerintem mindeképpen érdekes egy ilyen csúcsminőségű stúdióban követni egy ilyen nagyszabású showműsort. Napokig csak erről mesélt, és jajgat, hogy de kár, hogy már elmúlt....

Hogya gyerekeimen túl, kedves Férjemet is megemlítsem - hát, elég ritkán látom, ki sem lát a munkából. Hogy miért lett neki még a megszokottnál is több elfoglaltsága, azt hamarosan elárulom.

Zárnám ezt az összefoglaló-mentegetőző bejegyzést azzal a dallal, ami mostanában a legnagyobb kedvencem. egyszerűen ez több egy "számnál", ez - szerintem - egy komplett zenemű. És méltó bizonyíték arra, hogy a tehetségkutató műsorokból kerülhetnek ki igazi nagy zenészek. Mint Caramel.

http://youtu.be/naRaeT33DMQ

Sajnos, valami nem jó a beágyazási kódban, így mindenki kattintson!