Éveleji fogadalmak

Az iskolakezdés egy kicsit olyan, mint az Újév. Az ember - meg a lánya(i) - tele van(nak) mindenféle komoly elhatározással, elszántsággal, és "ezentúl másként csinálom" löketekkel.
Nálunk komoly gondot okoz a rend. Annak létrehozása, és persze a fenntartása is. Határozottan kellemes méretű házban lakunk, de valahogy mégsincs hely. Talán, mert elég sokan vagyunk. Talán, mert hiába tágas a nappali, ha a konyha olyan pöttöm. Talán, mert nincsenek kiszolgáló-helységeink, úgymint mosókonyha, garázs, kamra, gardrób. És létszámunkra való tekintettel egy hely sem, amit ezeknek nevezhetnénk. És talán, mert - az egyik legfőbb indok: túl sok holmink van!!!!
Szóval, nincs rend, általában. Olyan látszat-rendet még csak-csak összedobunk, relatíve gyakran, mert különben lépni sem tudnánk. No meg azért, mert a családfő erősen allergiás a rumlira, hamar elpárolog a jókedve, ha megbotlik néhány (hm, rengeteg..) pár cipőben a bejáratnál; ha hazaérkezéskor azt látja, hogy az iskolatáskák és különóra-pakkok tömege még mindig a fogasnál tornyosul, és pláne, ha nem tud sehová sem leülni, mert mindehol elhajigált pulcsik, füzetek és játéktelefonok halmozódnak. A kedvence mégis az, ha egy hullámcsatt csikordul a lába alatt...
Szóval olyan igazi, rendszerszerű REND ritkán van, akkor is mindig részterületeken. Ezekből a két legnagyobb falatot sikerült még az iskolakezdés előtt legyőznöm. Az egyik a konyha volt, ami kicsinek kicsi ugyan, de már elég régóta rendezésre várt. Nos, ez bő két napomba, rengeteg energiámba és nem kevés szemét-termelésembe került. Mivel tudom, hogy a dolgos hétköznapokon (mármint amikor a suli is teljes üzemmódban zakatol, különórákkal, leckével, kikérdeznivalóval, gyakorolnivalóval, egy szóval idegbajjal) esélyem sem lenne ilyesmikre, viszont egy rendezett konyha nagy segítségemre van, így ennek még augusztusban nekiestem. Öröm most kinyitogatni a szekrényeket. (Most még a szelektív kukánkat várom nagyon, mert a szemét még mindig gond, és a környékünkön felszámolták a legtöbb szelektív hulladékgyűjtőt.) De egyébként minden igyekezet ellenére sincs már olyan átlátható, szép rend(szer), mint amilyet boldogan kialakítottam a munkálataim során. Alig pár hete történt pedig...
A másik "kemény dió" területet az Ikrek szobája képezte. Állandó rendetlenség van a dugig tömött szobájukban. Egy idő után ez már úgy elharapózott a múlt tanévben, hogy inkább az étkezőben írtak leckét, mivel az íróasztalukon "nem volt hely". Meg máshol sem. Az ágyuk alatt, körül, a polcokon, a fiókokban, sehol sem volt hely. Mindenhol összehalmozott egyveleg. Aaaaaah! Állandóan arra hivatkoztak, hogy nekik ketten kell egy nem túl nagy szobán osztozkodniuk, és ráadásul minden játék náluk van. Igen, ez így mind igaz, na de akkor is... Néha látszólag rendet hajigáltak, de mint halottnak a csók...
Aztán augusztusban volt pár nap, amikor a család a Balcsin volt, én meg Pesten dolgoztam. Na, minden estémet a Kicsik szobájában töltöttem, "molyolva", szelektálva, kegyetlenül kiselejtezve egy csomó mindent, összeállítva egy ládányi gyerekkönyv-adagot az "unokáinknak" (....), szóval a padlásra legalább is... És egyszer csak a végére jutottam. Előbukkantak a bútorok az őskáosz alól, és olyan kincsek kerültek elő a legvalószerűtlenebb helyekről, hogy csak na!
Amikor a szoba tulajdonosai visszatértek a nyárból, nem győztek ámulni. És persze örülni rég nem látott dolgaiknak, amik így a felszínre kerültek, rendezetten, ésszerűen, azaz használhatóan. El is kezdték használni.....
De előtte még megkértek, hogy fényképezzem le az íróasztalukat az ideális állapotban, hívassam elő a fényképet, ők azt majd kiteszik maguknak a falra, és amikor azt látják, hogy már nem arra az ideális képre hasonlít az állapotuk, akkor majd rögtön visszarendezik. Haha. De az ötletet bájosnak találtam. El is készültek a fényképek. De még nem hívattam elő. Pedig közben még kaptak egy-egy polcot is, amire rápakolhattak azt a sok ketyerét, amit eddig az asztalon tároltak.
Mit mondjak.... A kép még ki sem került a falra, de az állapotok már távol állnak az ideálistól. Egyelőre még tudják használni az íróasztalukat. De azt már nem mesélem el, hogy mi van az ágyuk alatt....

Ennyit a fogadalmakról. Az enyéim is lemaradásban vannak. Nincs még mindig egy hétre előre megtervezve, hogy miket főzök. Még mindig nincs minden könyv bekötve. És a ruhásszekrényeket sem pakoltam még át rendesen (főleg az Ikreké könyörög pedig egy alapos átrendszerezésért.) És nem futok minden másnap sem, ahogyan elterveztem. És nem ülök mindig ott a Gyermek(ek)kel zongora/gitár/nyelvtanfüzet mellett sem, ahogyan elterveztem...
De nem baj. Elhatározások kellenek. Mert azért csak birizgálják a lelkiismeretet. És meglesz a könyvbekötés. Meg azért sokszor tanulunk együtt. És pizzás csigát/muffint is sokszor sütöttem. Néha meg még akár két napra előre is tudom, hogy mit eszünk. És csak ritkán fogy el a liszt a rossz pillanatban.
Viszont futni nem futok eleget.
Ah...