Írjatok blogot!!!!

Tegnap esti kis történet... Ami jól feldobott az egész mai napra is! Semmi különös nem következik, de talán pont ezért olyan jó. Mert annyi volt, hogy meséltem tegnap este (IS). Igen, nálunk még vannak esti mesét kérő és szívesen hallgató gyermekek. (Tegnap este kiderült: néha még akár mind a négy :-) )
Klárával kissé összedörrentünk, így megmondtam, hogy csak Imó kap mesét - amit persze Klára is meghallgathat. Megjegyzem: általában a mese alatt mindig megenyhülök, és a végén kap az is, akinek nem szántam, mert mégsem lehet haraggal a szívben jóéjt-puszit adni.... Szóval, Imola azt kérte, hogy ne az éppen soron lévő könyvből meséljek, hanem vegyük egy kicsit elő azt a blog-könyvet, amit még a majd' két évvel ezelőtti karácsonyon készítettem nekik, mind a négynek egy sajátot, a közös és csak a róla szóló bejegyzéseket összefűzve. Imola azt kérte, hogy valami vicceset keressek elő belőle. Általában ezt kérik, egyébként. Ráleltem egy jó régi írásra, még a babaszobás korból, amikor az Ikrek még pelusosok, de már önjáróak és beszédképesek voltak, és még csak Zita volt sulis. Ah, régi szép idők!!!
Szóval, elkezdtem olvasni, és olyan élmény volt! Imola és Klára gurultak a nevetéstől, lubickoltak abban, hogy milyen jópofa picinyek voltak ők, és hogy ezt az anyjuk milyen mókásan élte meg. Egy idő után a szomszéd szobából jött a kamaszos felszólítás: "Anya, olvass hangosabban!" (Megjegyzem, Emma egy kissé távolabbi szobában ekkorra már édesen szunnyadt.) Amikor pedig végetért a bejegyzés, ismét rámdörrent: "Jaj, olvass még!!! Abba ne hagyd!" Ebben egyébként abszolút partnerre talált az Ikrekben. Zita egy idő után meg is jelent a szobájukban, és immáron hárman viháncoltak a kisebb korú mindennapjaikon.
Újabb két bejegyzés felolvasása után én már lezártnak tekintettem a mesélési folyamatot (készültem még muffint sütni), de Zita kikapta a kezemből Imola blogkönyvét, és kijelentette, hogy akkor most ő olvas fel a Húgoknak. Belementem, úgy tetszett ez a lelkesedés.
A búcsúpuszinál Klára azt mondta, hogy "akár még 10 000 Forintot is adna" (miből? nincs is nagyon saját pénze.... :-) ), ha vehetne "mondjuk a Sparban" egy olyan gépet, ami visszavihetne minket abba az időbe, amikor ők még ovisok sem voltak... Mondtam neki, hogy én akár a többszörösét is, és akár az IKEA-ban is... :-)

Elbúcsúztam tőlük, és mentem muffint sütni. Még hallottam egy darabig hangos jókedvüket.

Reggel, a muffinnak nagyon örülve, azt fejtegette Imó, hogy micsoda jó gondolat, hogy én írom ezt a blogot, mert hár milyen viccesek is voltak ők... :-)

Hát igen. Tényleg. Jó dolog ez a blogírás. Mindig azt mondom, hogy azért írom, hogy később ők élvezettel elolvashassák. Élvezettel, vihogva vagy néha elkomolyodva, elgondolkozva, esetleg fel-felsóhajtva is. De leginkább: mosolyogva. És lám, ez a célom teljesen megvalósul, amikor ilyen estékkel leszünk mind "gazdagabbak". Írjatok hát blogot, kedves Anyukák! A gyermekévek elszállnak, a felejthetetlennek tűnő pillanatok mégis elhomályosulnak, az írás, a képek, a szavakba öntött emlékek-érzések megmaradnak. Vendégek ők a háznál, alig pár évtizedre; jobb, ha minden percét élvezzük. És amennyit lehet, valahogyan rögzítjük. :-)