Pages

2008. október 7., kedd

Kakaó koncert, nevelőszülői értekezlet és origami

A blogból lassan már úgy tűnhet, hogy mi mást sem csinálunk, mint hogy hétközben a suli-ovi után különórákra járkálunk, hétvégén pedig valamelyik családtagunk születésnapját ünnepeljük (mondjuk ez utóbbi mostanság teljesen így van: most hétévégén Apósom 70. születésnapja a soros, utána pedig az Ikrek fújják majd el a négy-négy gyertyájukat...). Pedig akad azért más is.

Pár hétvégével ezelőtt megkezdtük az őszi kultúrális programjainkat is. Még valamikor nyáron vettem jegyeket a méltán nagyon népszerű "Kakaó koncert" című műsorra, amit a Budapesti Fesztivál Zenekar székházában tartanak időről időre - a fesztivál zenekarosok Fisher Iván műsorvezetésével. A terem falai majd kidőlnek, akkora a zsúfoltság ilyenkor és szülők és gyerekek egyaránt fantasztikusan szórakoznak. Mi is történik? Néha kettő néha több zenész szó szerint elvarázsolja a gyerekeket. Hogyan? Különböző módszerekkel. Volt, hogy Fischer Iván "feladatot" adott a gyerekeknek: figyeljék meg, hogy az előre bemutatott dallamocskát hányszor játsszák el a darab során a zenészek. Sok-sok számolgatós ujjacskát lehetett látni... Aztán ott volt a varázsló és a széltündér... Azaz egy fúvós művész, aki megtanult az ausztrál őslakosok népi hangszerén, a didgeridoon, játszani és őt kísérte egy tilinkót fújdogáló zenész. Aztán azt kellett megfigyelni a gyerekeknek, hogy mitől hangzik szomorúan egy zenedarab (fuvola és gitár duó) és el kellett mesélniük, hogy mi jutott eszükbe, amikor szomorúnak tartották a zenét. És a csúcspont a végére került, a víziló és a kisegér történetével. Ütősök adták elő (Emma hatalmas örömére). A történet szerint a víziló lenyelte a kisegeret, majd elaludt, ezalatt a többi kisegér kopogtatott az (egyben) lenyelt kisegérnek, majd felébredt a víziló, ásított és kiszaladt a száján a kisegér. A zenedarabban azt lehetett hallani, hogy milyennek hallatszott a "kopogás" kívül és milyennek belül, majd a végén a kisegér kisurranását is "előadták". Imádták a gyerekek (én a két Nagyot, plusz Zitus egyik osztálytársnőjét vittem) és imádtuk mi, szülők is. Ezen a hétvégén ismét megyünk, alig várjuk.

Hasonló műfajban láthattunk-hallhattunk a Művészetek Palotájában is egy előadást, egy héttel később. "Állatok a hangversenypódiumon" címmel két darabot adtak elő gyerekeknek, kellő magyarázattal előtte. Az első Prokofjev klasszikus zenés meséje a "Péter és a farkas" volt, amely során ugye egy-egy hangszer vagy hangszercsoport egy-egy állatot (vagy Pétert, vagy a vadászokat, netán a nagypapát) formáz, és a zenét meg-megszakítja egy igazi mesélő, aki mondja a történetet. Ehhez még szép rajzokat is kivetítettek. Emmát teljesen elbűvölte, Zita már ismerte a darabot (nagyon bátran jelentkezett is és mondta is a darab előtt, hogy a kismadarat a fuvola játssza...), de örült, hogy újra hallhatja. Ez után azt mondta Emma, hogy mégis inkább hegedűlne, mert annak sokkal több szerep jut, mint az ütősöknek... Jól figyelt, szerintem. A második darab St. Saens, "Az állatok farsangja" című darab volt, amihez nemrégiben egy angol költő kísérő verseket is írt. Ezeket olvasták fel (persze magyarul!) egy-egy zeneszám előtt. Szerintem ez is zseniális volt, Zita is élvezte nagyon, csak Emma duzzogott, mert jobban örült volna még egy mesének... De azért legközelebb is szeretne jönni....

Múlt vasárnap pedig Zita és Emma "nevelőszülői kötelességének" tettünk eleget az állatkertben - most volt a második "szülői értekezlet". A szervezés kissé szerencsétlen volt, miután a budapesti maraton futóverseny is éppen aznap, éppen a Városligetben volt... Így aztán igazán nehezen parkoltunk le, nem kis bosszúság árán, de nem késtünk le semmit. Szerencsére most Zoli is velünk volt, mert egyszerre tartották Zitta, az elefánt szülőijét és Jojonak, a tevének is. Zoli Zitával és Imóval ellenőrizte le, hogy minden rendben a protezsáltjukkal, mi, Emmával és Klárával, a tevékről nyerhettünk ismét néhány értékes információt. Például, hogy Juszufot, minden tevecsikó apját, mégsem küldik el pihenni a sivatagba, ahogy tervezték, mert az új apajelölt Kazahsztánból mégsem jön, mivel a kazah nagykövetet, aki megígérte a friss vért menet közben leváltották.... Juszuf marad, a nagykövet megy. Persze, ha már ott voltunk, meglestünk még egy-két állatot (nagy örömünkre ismét vannak medvék és közelebbről láthatók), de Imó kissé fájlalta a fülét, így egy idő után hazajöttünk.

És a hétköznapjaink sem unalmasak, még itthon sem... Egy kis ideje a lánykáim új szenvedélynek élnek, melyben Vivi, a baby-sitterünk a fő partnerük. Origamiznak! Van egy könyvünk, sok-sok origami színes papírunk, kiválasztanak valamit és fél délutánokat képesek eldolgozgatni a kiszemelt művön. Én emelem kalapom Vivi előtt, mert nekem már az sem megy, hogy megértsem, hogy mit hová kell hajtani, nemhogy ezt még türelemmel el is magyarázzam a csemetéimnek. Ez már egy igazi szakkör, komolyan mondom és ezért nagyon hálás vagyok Vivinek. Nagy kincs ő.

Íme néhány remekmű a legfrisebb termésből:
Van itt halacska, autó, maci, emberke, pillangó és ki tudja még mi minden.

2 megjegyzés:

Bogár írta...

Nekem nem úgy tűnik ;)
Igen is irigykedni szoktam mennyi remek program, folyton mentek valami érdekesre. Színház, kiállítás...
Csodálom az energiátokat ;)
Puszi

turicsalad írta...

Kicsit megkesve, de nagyon boldog szuletesnapot kivanok! Nemi unneplest Te is megerdemelsz, es igazan meghitt szulinapi "partit" rendezett neked kis-nagy csaladod!

Es hat olvasva ezt a bejegyzest én is nagy kedvet kaptam ide-oda jonni.menni, de azt hiszem, most inkabb az emelet fele veszem az iranyt, és megszoptatom apro szuszogo csomagomat. Es persze jol megjegyzem ezeket a pillanatokat, mert olyan hamar megnonek, és nemsoka eljon nekunk is az az ido, amikor mar sok hasonlo programra eljutunk akar csaladilag is. :)

Sok puszi,
Vera, immár 3 leannyal ::))