Egy koncert, három generáció

Túlzás lenne azt állítani, hogy gyerekkorom óta dudorásztam a dalait, mert inkább a kamaszkoromra tenném azt, amikor igazán megismerkedtem Zorán dalaival. Emlékszem, hogy a Budapestet Genffel összekötő úton sokszor szóltak keserédes nótái a Bátyám által összeállított kazettákon.

Később, Zolival újra elővettük a Zorán-lemezeket, sőt, elmentünk meghallgatni őt az Arénában (vagy még Sportcsarnokban? ezügyben még nem jutottunk dűlőre...). Az biztos, hogy a nagy tér és a nem túl jó akusztika nem vált előnyére. Aztán, pár éve, gondoltam egyet, és vettem két jegyet a Vígszínházba, a "Csak egy tánc volt" (vagy valami hasonló) című előadására. Zoli húzta egy kicsit a száját, mert előre jeleztem: ez most nem egy "intimebb" Zorán-koncert lesz, hanem egy táncos produkció. Hát, hatalmas élmény volt!!!! Zorán életét mondta el a műsor, a dalaival és valami fantasztikusan végiggondolt koreográfiájú tánc-kísérettel. Hol mosolyogtunk, hol sírtunk, hol meg csak nagyon elgondolkoztunk... Olyan igazi, libabőrös élmény volt!

Egy-két éve ismét Zoránt hallgatunk, kicsit intenzívebben, mert a Lányok is "rákaptak". Persze, az abszolút kedvenc a "Kócos kis ördögök", de sok más számát is értékelik. Karácsony körül beszereztük a 34. dal című, legújabb Zorán-gyűjteményt, amelyiken rajta van, többek között, az én aktuális kedvencem, az "Üres bölcsőt ringat a Hold fénye"...

Ez utóbbit is énekelte Zorán, vasárnap, a Műpában, ahová hatosban készültünk, de végül csak öten mentünk el (Apukám még a viszontagságos amerikai útjáról "importált" betegségéből nem épült fel teljesen): Anyu, Zita, Emma, Zoli és én. És Zoránnak sikerült mind a három generációt elbűvölnie... Szerintem a gyerekeim is megérezték, hogy mi az élő zene varázsa (pláne egy ilyen jó akusztikájú teremben...) és azt is, hogy mennyire tud különbözni egy koncert a lemeztől. No meg megborzoghattak attól az érzéstől, amikor rengeteg ember énekel egyszerre, kipirult arccal, belefeledkezve....

Zorán egyik állandó zenekari kísérője Horváth Kornél, az ütős hangszerek magyarországi nagydoktora. Alapvetően is nagy élmény őt figyelni, ahogy a háttérben "ügyködik" több, mint tucatnyi hangszerével (Zoli azt mondta, hogy azt várta már, hogy mikor veszi elő a kulcscsomót is...). De most Zorán "előrehívta" és előadhatott egymaga, egy szál hangszerrel egy teljes számot. A hangszer, ami első látásra leginkább két egymásra fordított wok-sütőedényre hasonlított (na jó, az egyik oldala némileg E.T. űrhajójára is emlékeztetett), valamilyen, állítólag "hollisztikus" csoda volt és kissé "megijesztett": hogy fogják ezt most unni a Csajok!!! Hatalmasat tévedtem! (Ebből is látszik: ne ítélj első látásra!!!) Annyira lenyűgöző volt az, amit Horváth Kornél "művelt", hogy a végén Emma azt kérdezte, hogy lehet-e olyan hangszeren tanulni a zeneiskolában.....

Vendégként Palya Bea érkezett, akit eddig még nem volt szerencsénk élőben hallani és látni. Érdekes, Zolit teljesen elbűvölte, nekem kicsit "sok" volt. No de, ennél több kell ahhoz, hogy "összevesszünk"!

Zorán énekelt régebbi dalokat újabb feldolgozásban, újabb nótákat a tőle megszokott stílusban és olyan volt, mint amilyennek az életet is megénekli a maga bonyolult szépségével: egyszerűen jó. Bár valahogy a fantasztikus jelző is simán elfér most itt.

Most már csak az a kérdés, hogy miként lehet egy ilyen koncert után áthangoldóni arra (a csapásra), ami kevesebb mint tíz nap múlva vár rám/ránk...