Pages

2010. június 1., kedd

Gasztro bejegyzés

Rendszeresen olvasok néhány (nem sok) gasztroblogot és rendszeresen emelem képletesen kalapomat azon asszonytársaim előtt, akik nemcsak arra képesek, hogy a képeken látható remekeket elkészítsék, hanem találnak még energiát arra, hogy mindezt szórakoztató módon rögzítsék, ráadásul, szemmel láthatóan nagy örömüket is lelik benne. Persze szó sincs arról, hogy én nem szeretnék sütni-főzni, sőt! Igenis kedvelek, és imádok szakácskönyveket is lapozgatni, tervezgetni, hogy ezt vagy azt majd megcsinálom. De mikor ez mindennapos feszítő kötelességgé válik, megtetézve azzal, hogy a lányok ízlésvilága még nem túl tág, hozzátéve, hogy a háztartásunkban nem csak a konyha várja az én gondoskodásomat, hát, bizony, mostanság előfordul az, hogy nem nagy kedvvel lépek be házunk eme (egyébként is igen apró) helységébe...

Mindazonáltal, két ok vezetett most rá arra, hogy mégis szenteljek pár sort a család gasztronómiájának.

Az egyik, Zita egy nagyon kedvesre sikerült megjegyzése volt. Múlt szombaton, ahogy arról már az előző bejelentkezésemkor hírt adtam, az IKEA-ba rándultunk ki. Amikor Zoli felvetette, hogy vágjunk neki a túrának, éppen a heti takarítás közepén voltam. Viszont nagyon megörültem, hogy végre rászánta magát ő is, semmiképpen sem akartam elszalasztani a lehetőséget. Ezért mondtam, hogy jó, de akkor, ha lehet, a déli étkezést is ott foggyasszuk el, mert már nem fér bele az időbe a főzés is - no meg jól esne kihagyni, hiszen már akkor is tudtam, hogy mi vár rám a másnapi, húszfős vendéglátás kapcsán. Oké, mondta Zoli. Ezért aztán az IKEA éttermében kezdtünk. Eddig még sosem jártunk ott. És nem is fogunk többet. Noha nem drága, nem is finom. Konkrétan minden gyerek otthagyta, amit kért (így aztán mégis drága lett...), a vásárlás után egy-egy helyi hot-doggal javítottunk egy kicsit a helyzeten. És ott, az IKEA-s étteremben mondta Zita azt, hogy "nem tehetünk róla, Anya, túl jól főzöl, és ezért aztán nem eszünk meg akármit!" Ez végtelenül jól esett, viszont szétpukkantotta azon tervemet, hogy a szünet itthon töltendő heteiben majd valami kifőzdéből hozunk kaját délben, hogy ne a főzéssel menjen el a napunk, hanem valami gyerekbarátabb foglalatoskodással.... Sebaj, majd főzünk együtt....

A másik ok pedig az volt, hogy eszembe jutott, hogy még kint, Genfben, milyen sok "fogadást" (no nem lovisat) rendeztünk ottani lakásunkban különböző konferenciák alkalmaival. Azokra pedig Anyu (az én komoly segédletemmel) állította össze az ételeket. és olyan finomak voltak! Mégis, alig párra emlékszem pontosan. Ilyen például a sonkás és káposztás kis "batyuk", vagy az azóta is családi divatban maradt pórétorta. De sok minden a feledés homályába merült. És így van ez azokkal az ételekkel is, amiket én készítettem kezdetekben a családi összejövetelekre (születésnapok, több keresztelő, névnapok, Húsvét, stb.). Mintha itt is divathullámok jönnének-mennének. Ezért terveztem el, hogy a múlt vasárnap megtartott "pót" Imola-napi családi bulira (hiszen két hete beteg volt szegény) elkészített ételsort megörökítem.

Nos, az elhatározás maradt. És a fényképezőgép is. A helyén. Így aztán csak "mesélhetek".

Először is, mindig többet tervezek be, mint amire "képes" vagyok végül, megvalósítás terén. De nem tehetek róla, a szakácskönyvek (és most már néha a gasztroblogok) világa mindig úgy magával ragad, hogy szinte felkiáltok: ezt is, ezt is, meg ezt is!!! Külön figyelmet kellett szentelnem a társaság méretére (kb. 20 fő) és annak összetételére (9 gyerek, 3-tól 10 éves korig) is.

Ami végül elkészült szombat éjjel, no és vasárnap kora-délután, ameddig Zoli-Apu, "holmi" gyereknap alapon, elvitte a négy csajt pattogatott kukoricázni a moziba, ahol közben a "Nanny McPhee" filmet is adták, szóval az a következő volt:

- Padlizsánkrém: Ezt sűrűn készítem ilyenkor, kissé önző okokból is. Itthon ugyanis, rajtam kívül, senki nem rajongója ennek az isteni kencének, de nagyobb társaságban azért mindig akad egy-két másik rajongó. Az én krémen kevés hagymával és kevés majonézzel készül, és általában nagyon kellemes. Ez a mostani azért nem nyeri el nálam az év padlizsánkrémje címet.

- Tojáskrém: Nos, ezt kútfőből készítettem, csak úgy, tudván, hogy jönnek majd "sörös" férfiak, akiknek ez nagy hasznukra válik. Így is lett, mind elfogyott (pedig menet közben a sörösek is borra váltottak). A recept? 6 apróra vágott főtt tojás, kis tejföl, kis mustár, kis majonéz, só, bors, snidling (párdi! metélőhagyma!!!!)

- Túrókrém: Ezt Edith  blogjáról néztem ki, de azért jócskán átalakítottam, mert fokhagyma helyett a szelídebb újhagymát tettem bele és kapor híján ismét a snidlinghez (jaj,  mondom, hogy metélőhagyma!!!) folyamodtam. Szálakra vágott sárgarépával és kígyóuborkával "körítettem" és nagyon finom volt.

No, eddig a kencék.

- Caprese, azaz paradicsom és mozzarella saláta. Ha más nem, Zoli biztos mindig lecsap rá, ez a kedvenc salátája. Az eltüntetett mennyiségből kiindulva más is lecsapott rá. Itt a felszeletelt mozzarellára és paradicsomra só és bors kerül, továbbá olivaolaj és egy kis balzsamecet (egyáltalán nem alapvető hozzátartozója a capresének, de én balzsamecet-imádó vagyok, így, tetszik-nem tetszik, nálunk kerül rá belőle!) és persze összetépkedett friss bazsalikom-levél (mmmm, annak az illata mámorító!!!)

- Tészta-saláta: ezt egy Stahl és egy Jamie Oliver receptből kombináltam össze. Így jutott hát a tésztához apróra felvágott kígyóuborka, paradicsom és oliva-bogyó, no meg jó sok snidling (METÉLŐHAGYMA!!!!!) és bazsalikom cafatkák, és persze egy öntet szerűség olivaolajjal és fehérborecettel, sóval borssal. Az egészet egy kis feta hozzámorzsolgatása dobta fel.

- Füstölt lazac: Emma lánykám nagy kedvence. Anyukámék friss, "svájci importja" került az asztalra.

- Majonézes krumpli: Hát, ez olyan majonézes krumpli volt, na. Benne egy kis újhagymával, "csak az íze kedvéért".

- Fasírozott. Ami nálunk pulykából készül, de azért finom. El is fogyott, mind egy szálig, főleg gyermekszájakban tűnt el.

- Baconba tekert sült virsli. Szintén az aprónép kedvéért.

- Hagymás-mustáros sült csirke. Egy Stahl-recept, amit ajánlok mindenki figyelmébe. Isteni, talán a fehérbortól. A sárga könyvében van.

Volt persze kenyér, pirítós és sok friss, nyers zöldség, felvágva.

Édességként pedig kétfélére vetemedtem, de tulajdonképpen leginkább az egyik tarolt.

Ez pedig Stahl nutellás habtortája volt. Hát az valami zseniális cucc. Azt hiszem, egyszer már készítettem, de már nem emlékszem az akkori fogadtatásra. Annál inkább élénk bennem a mostani! A nutellás süti azért volt evidens számomra, mert Imola nagy nutella-rajongó és családon belül már elhíresült, hogy ő az, aki egyetlen szelet nutellás kenyértől képes a szemhéjától a lábujjáig összekenni magát, útba ejtve a háta közepét és a magával hozott párnáját is. Reggeli után gyakorlatilag tusolhat. No, szóval az ő kedvéért készült ez a roppant egyszerű és finom desszert. Sütni sem kell, csak egy éjszakát hűteni. Van benne csokis-vajas darált keksz-alap, utána csoki (fekete és tej, vegyesen - végre felhasználhattam a Húsvétról itt ragadt csokinyuszikat) és persze nutella és jó sok tejszín. A tetején, csak a biztonság kedvéért, egy kis kakaós szórás! Hát, míg a gyerekeknél főként a köréje, díszítésként szolgáló, pillecukor sor aratott nagy sikert, a felnőttek elragadtatva cuppogtak és nyújtották újra tányérjukat!

Annyira, hogy Catherine barátnőm receptje alapján elkészített almás clafoutis-mat már alig tudták megkóstolni. Jó, mondjuk a hozzá tervezett vaníliapudingot már csak tegnap volt időm megfőzni. Ahogy a csirkemájas salátának tervezett máj is tegnap került kirántásra (a megmaradt majonézes krumplihoz). És még mindig ott figyel a hűtőben a túró, amiből Maimoni túrós alagútját akartam elkészíteni....

Nos, jó képzelgést mindenkinek, mert igazi kép, na, az nincs. Majd legközelebb!

7 megjegyzés:

Hella írta...

Hát, Te aztán kitettél magadért! :) Senki sem panaszkodhatott, hogy nem jut számára is valami finomság!

sedith írta...

No, nem semmi party! 20 fő névnapkor? Jó kis muri, de rumli is! Én is szívesen végigkóstoltam volna a kínálatot!
A túrókrémet pedig egyszer készítsd el fokhagymásan is, nagyon finom, meglátod. Nyers fokhagyma helyett esetleg tegyél fokhagymagranulátumot, úgy picivel enyhébb lesz!

És valami vallomásféle: eszem ágában nem volt, hogy ezt a gasztroblogosdit huzamosabb ideig fogom csinálni. Aztán tudja fene, jöttek a kommentek, érkeztek emailek és valahogy úgy éreztem, hasznos mégis, amit csinálok. Aztán meg jött az Erdélyi konyha, ami pénzt hoz a konyhára, úgyhogy szinte észrevétlenül munkává alakult a dolog. És bár nem azt jelenti, hoyg mindig ugyanazzal az energiával, jókedvvel főzök, fotózok, én is örülök, ha egy nap nem kell főznöm, de azért mindig adódik valami, ami kedvet csinál hozzá, ami miatt újra és újra szépen tálalok, terítek és kattingatok. Azért szerencsére, nem érzem egyáltalán, hoyg kényszer, kötelesség lenne (mármint a fotózás és a blogírás), sőt, most kezdem felfedezni magamat és azt, hoyg a továbbiakban merre is szeretnék indulni...

Szitya írta...

Edith!
20 fő névnapkor, két okból! Egy részről azért, mert az Ikrek számára ez a legfontosabb ünnep, hiszen az egyetlen, ami csak az övék. Más részről azért, mert elhívtam "csak úgy" Vera barátnőméket, aki ugyan Emma keresztanyukája, de nem sikerült sem Emma szülinapjára, sem a névnapjára eljönniük. Mondtam neki, hogy akkor most "pótoljuk". És ők öten vannak. Végülis, "csak" húsz, mert lehetett volna 23 is, ha Bátyám három vizsgázó-érettségiző nagy-gyermeke is eljött volna...

Amit meg a gasztro-blogolásról írsz, teljesen megértem, sejtettem is, hogy a szenvedély működteti az egészet... :-)
De elnézve a blogodat, nem tudom, hogy miket fogsz tudni még ott újat tanulni..... :-)

Puszi,
Szilvi

Maimoni írta...

Huhhh... hát, nem kevés! Kár, hogy fotó nincs róla!
Ami a gasztroblogolást illeti, teljesen úgy érzek, mint Edith. Néha vannak ugyan holtpontok, de eddig mindig nagyon hamar átlendültem rajtuk.

Judit írta...

Le a kalappal előtted! Csak elolvastam, de az alatt elfáradtam, hogy mennyit dolgozhattál vele...
Te Szilvi! Nektek mekkora hűtőtök van??? :DDD Én nem tudnék 20 főre készülni, nem férne el egyszerűen a sok kaja... :D

Szitya írta...

Nagyon nagy hűtőnk van, Judit és már megtanultam nagyon hely-hatékonyan pakolni! :-)
Néha úgy érzem, hogy a logisztika az életem....

Vera írta...

Hát, le a kalappal! Ennyi kaját egy bulira! Én "csak" 16-ra készítettem a legutóbbi szülinapokon, az feleannyi volt, mint a tied, mégis sokallta mindeki, bár jó értelemben, inkább elismerően nyilatkoztak, hogy mennyi minden van. nekünk átlagos hűtőnk van, és most már Jani is elismerte, hogy venni kell még egyet, első körben egy csakhűtős szekrényt, mert ebben már nem férünk, pedig én is kezdek nagy gyakorlatra szert tenni pakolás ügyeben. Sajnos az építkezés miatt ezt a nyarat is egy hűtővel kell végigcsinálni. De ez legyen a legnagyobb bajunk, eddig is elvoltunk, aztán majd ennek is eljön az ideje, remélem! :)

Amúgy én is pont úgy vagyok a főzés témával, mint te, hogy nagyon szeretek finomakat alkotni, de ötünknek minimum háromféle kaját kéne készíteni általában, ami nem megy, mert ötből mondjuk kettőnek tetszik a kaja, na, ez elveszi mindig a kedvem az alkotástól. Én sem tudom, mi lesz velünk a szünetben, ha itthon lesz a két fő válogatós csemete... :) És már Zita sem eszik meg mindent, mint eddig. Valószínűleg bekeményítek. Vagy minden másnap pizzát sütök... :-))

Ja, és a nutellás habtorta az tényleg mennyei, én nagy csokifan vagyok, akár töményen is szeretem, úgyhogy ez nekem van kitalálva. Nekem is. :)