Az én apai nagyapám volt a világ legjobb embere. Lehet, hogy az anyai nagyapám volt a másik, de őt, sajnos, nem ismerhettem, mert még Anyu gyerekkorában meghalt.
Apai Nagyapám, a legalább negyedik Ficsor Mihály a "sorban" nehéz gyerekkort élt meg. A szegénységen kívül megtapasztalhatta azt is, hogy milyen elveszíteni két leánytestvért. Az egyiket a gyerekkori tüdőbaj vitte el, a másik pedig olyan súlyos fogyatékosságokkal született, hogy nem élhetett túl sokáig. Ez utóbbi testvér valaha volt létezéséről egyébként még a tulajdon Apám is csak Nagyapám halála előtt egy-két évvel értesült, amikor is, Nagyapám egyetlen élve maradt testvérével, Józsival (nekünk mindig csak Józsi bátyám volt) készített egy "interjú"-szerűséget, amit magnóra is rögzített. Ekkor derült ki az is, hogy Nagyapám azért nem tudott a négy eleminél többet elvégezni egy darabig, mert erre a bizonyos sérülten született lánytestvérére kellett vigyáznia; és a későbbi tanulási terveit pedig Józsi (bátyám) kedvéért adta fel, aki nagyon tehetségesnek bizonyult. Mondom, hogy Nagyapám előtt utoljára időszámításunk nulladik évében született hasonló jó lélek... Ugyanis Nagyapám ezt nem áldozatként élte meg.
Később, Nagyapám kitanulta a hentes-mesterséget, és a tőle telhető legjobban teljesített a szakmájában. Ennek meg is lett a gyümölcse, egy idő után saját üzlete lett Hevesen, ahol kötelességtudóan dolgozott hajnaltól estig (majd az '50-es években elvették tőle az üzletet és a házát is, de ez egy másik történet). Annyi ideje volt azért, hogy rávesse tekintetét, 27 évesen, az akkor éppen csak 16 éves Jolikára, az én Nagymamámra, és aztán soha többet nem vette le róla. Két hónappal később elvette őt feleségül és 57 éven át olyan rajongással szerette az én könnyű természetűnek éppenséggel nem nevezhető nagymamámat, hogy.... Hát szóval, egészen véletlenül úgy hozta az élet, hogy láttam, ahogy Nagypapám az utolsó csókját adta Nagymamámnak. Nos, ha engem 57 év után.... na jó, nem is folytatom.
De ne szaladjunk előre az időben. Nagyszüleimnek először egy lányuk született - szinte halva. A kis Jolika egy napot élt és Nagyapám fájdalma határtalan volt. Két évvel később született Apu, ugyancsak nem komplikáció-mentesen, de ő erősebbnek bizonyult.
Amikor a Bátyám után én is bejelentkeztem a családba, Nagymamám nem túl kedvesen "fogadott": minek még egy gyerek, ha már van egy fiú?! De Nagypapámmal madarat lehetett volna fogatni.... Végre egy egészséges lány a családban! Ennek megfelelő bánásmódban részesített: nem tudtam olyat kérni, amit ne teljesített volna.... Rajongással szerettük egymást. Már felsős voltam, amikor egy osztálytársam mondta, hogy beszélgették a többiekkel, hogy nekem van a világ legjobb nagypapája.... Dehát a bejegyzést is ezzel kezdtem! Mert Nagypapám nem csak velem volt jó, hanem mindenkivel! Jó szándékkal viseltetett mindenki iránt és egyszerűen nem léteztek benne olyan vonások, hogy rosszindulat, bosszúvágy, gonoszság vagy irigység!
Visszatérve egyetlen testvérére, öccsére; nos ő is hihetetlenül jó ember volt. Eredetileg papi pályára készült, de megismerte álmai asszonyát, így végül a jog felé kanyarodott és bíró lett. Talán Apukám is tőle vette ezt a vonalat. Józsi bátyámnak két gyereke született: egy lány, majd egy fiú, mindketten egészségesek.
A két testvér rajongva szerette egymást a sírig. Annyira, hogy Józsi bátyám utolsó szavai - miután otthon, a lehető legméltóbb körülmények között, elbúcsúzott a földi léttől - azok voltak, hogy "Jövök már, Mihály!"... Ez, szerintem, hátborzongatóan gyönyörű...
Egyetlen egy dologban nem értettek egyet soha: hogyan kell írni a nevüket? Nagyapám úgy írta -természetesen-, ahogy én - rövid "o"-val. Míg Józsi bátyám szerint, az így egy tévedés, és a nevüket helyesen hosszú "ó"-val kell írni... Miután ők Miskolcon éltek, mi meg itt, Pesten, leginkább telefonon tartotta a kapcsolatot egymással a két testvér és családjaik. Józsi bátyám, akárhányszor csak letenni készült a kagylót, fontosnak tartotta azzal búcsúzni, hogy "És ne feledjétek, a nevünket hosszú "ó"-val kell írni!
Ahogy Nagypapámnak, úgy Józsi bácsinak is két unokája született, neki két fiú.
Közülük az egyik, Máté, operatőr lett. Természetesen, az élet sodrásának egy bizonyos pontján, a miskolci "hosszú "ó"-s vonal megismerte Zolit is. És Máté (meg egyébként Márk, a testvére) rögtön összebarátkozott (összebarátkoztak) vele. Így aztán, amikor Máté azt tervezte, hogy feljön Budapestre dolgozni, Zolit hívta fel, hogy tudna-e segíteni neki. Persze, mondta az én férjem, aki ugyancsak "talpon megy majd a Menyországba", annyi jót tesz mindenkivel... És Máté lett az egyik operatőr az új projektünkben, a "laptopkonyhában".... Így történhet az, hogy minden reggel "felszedem" útközben az én másodunokatestvéremet és együtt megyünk dolgozni.
12 megjegyzés:
Szilvi, én ezt a bejegyzést nagyon szerettem...
Ennél már csak azt szeretném jobban, ha tagja lehetnék az "o"-s társaságnak. Bánom is én, ha hosszú, ha rövid :):)
Ölellek sokszor
Kinga
A hihetetlen energiáid pedig éppoly lenyűgözőek, mint a kezdeményezésetek!!!
Nagyon jo volt olvasni ezt a postot :)
Szuper kapcsolatod lehetett a nagypapaddal, nekem anyai nagymamammal volt ilyen, akar rola mintazhattak volna a nagymamak peldakepet..
Es most, hogy mar gyerekem van, annyira jo figyelni azt, ahogy a szülökböl nagyszülök lesznek es ahogy kialakul valami csodas es egyedülallo kapcsolat köztük es az unokajuk között.
Laptopkonyha mikor indul? Izgi nagyon :)
Szep hetveget Nektek!
Szilvi, engem nagyon meghatott ez a bejegyzésed! Nekem is nagyon jó volt a kapcsolatom az apai Nagypapámmal, aki sajnos túl korán távozott közülünk, 15 éves voltam akkor. Ő is ritka jó ember volt, akár csak az anyai Nagymamám. Mindig azt mondtam, nekik kellett volna összeházasodniuk. :P :)
Az emberséget nem lehet tanulni, az vagy benned van, vagy nincs.
Puszi.
Vivien
No, ha már így előjött, akkor leírom, hogy amikor először láttam a nevedet, derűt váltott ki belőlem, ugyanis mifelénk ez egy tájszó, és legényt jelent. :) (Tulajdonképpen románból ered, és annak a magyarosított változata a "ficsor".)
Hosszú ó-val viszont nem is tudnám elképzelni. :)
Köszi, hogy megosztottad ezt a szép történetet, egyszerre volt mosolyogtató, könnyfakasztó és főleg elgondolkodtató.
Puszillak sokszor:)
Szilvi ez nagyon helyes kis bejegyzés volt. :-)
Örülök, hogy ez most egy kicsit másról szólt. ( Nem mindha unnám a lányokról és rólatok szóló sztorikat.)
puszi: Ancsi
Ez jól esett :)
Én szerintem nem is tudnék leírni ennyire személyes bejegyzést, a könnyezésem nem engedné.
Hajrá Fics o-ó-rok! Szerintem, több mint mázli, ha a család összetart.
Hát Szilvi, napok óta töltődni járok hozzád.
Ez a mai ez.. meghatott, és megmosolyogtatott. Olyan érzelmeket írtál le, és olyan igazi családot mutattál be.. hogy mást nem is tudok mondani, mint hogy köszönöm. :)
A laptopkonyhát meg nagyon várom. Hátha megtanulok főzni végre. :)
Heves? Milyen érdekes... Én itt/ott élek. :)))
Kedves Mindenki!
Nagyon jól estek a hozzászólásaitok, örülök, hogy ti is örömötöket leltétek ebben a bejegyzésben, mert én a megírásában nagyon!
Szilvi
u.i.1: Edith! Én is ismerem a nevünk román eredetét...
u.i.2: Én már nemigen kötődök Heveshez, de pl. nemrégiben megjelent egy könyv "Heves híres szülöttjeiről", és abban benne van az Apukám. Akit, oh, mily' meglepő, Ficsor Mihálynak hívnak.... Egyébként a Bátyámat is! :-)
És egyébként kíváncsi is vagyok, hogy mennyit változott városkátok (emlékszem, hogy milyen nagy öröm volt, amikor hivatalosan is várossá "nyilvánították"...)!
Csak hatódom, és hatódom, és köszönöm. Fantasztikus család a tiétek!
Nálunk a h-val, vagy h nélkül írjuk a nevünket téma megy már, huhh nagyon régóta.
Most olvastam a válaszodat... és utána Maculi sorai eszembe juttatták az én "kálváriámat". Nekem is a h-val vannak gondjaim, mert ugye, magyarul az Editet h nélkül kell írni, én viszont a félig szász származású nagyanyámtól kaptam a nevem, és Edith-nek írták le.
Nos, az egyetemen az egyik tanárom juszt is be akarta nekem bizonyítani, hogy márpedig h nélkül kell írni. Végül befogattam a száját. Azt mondtam neki: - "Tudom, de vegye úgy, hogy ez a felvett művésznevem." És utána nem mondott semmit. :D:D:D
Megjegyzés küldése