Pages

2010. november 11., csütörtök

Nevetős, vihogós, kacagós, hahotázós, röhögős

Kedden színházban voltunk, a Radnótiban, Lars von Trier Főfőnökjét néztük meg. Szerencsére "pr" jegy volt... Elvileg vígjáték volt. Meg kell mondanom, hogy nagy Csányi rajongó vagyok, de most ez sem segített. Néha-néha már majdnem elmosolyodtam magam, ennyi.

Eszembe jutott, hogy az októberi forgatáson mekkorát röhögtem. Nincs mit szépíteni, ez röhögés volt. Csak nehezítette a helyzetet, hogy éppen "forogtunk", a kamera előtti egyelőre még titkos személy olyat adott elő, hogy az egész stáb a bepisilés szélén volt - ráadásul csendben... Amikor véget ért, akkor a könnyeimet törölgettem és még egy órán át el-elvihorintottam magamat, ha visszagondoltam a jelenetre.

És már akkor is arra gondoltam, amire most, a radnótis élmény után: de régen kacagtam egy igazán felszabadítót! Olyat, amilyet egyszer, gyerekkoromban (valamiért nagyon megmaradt), amikor Rejtő Jenő "Tizennégy karátos autó" című regényét próbáltam ebéd közben olvasni és még a falat is félrement, mert egyszerűen annyira nevettem. Vagy olyat, amilyet még a múlt (vagy azelőtti?) évadban az Új Színházban a "Tisztújítás" című fergeteges előadáson. Vagy olyat, amilyet a "Csak szex és más semmi" című filmen, amikor először láttam (azóta is megmosolyogtat azért, akárhányszor úgy döntök, hogy azt rakom be a DVD-lejátszóba vasaláshoz). Vagy, ha már film, akkor olyat, amilyet a "Keresd a nőt" vagy az "Apádra ütök" alatt...

Na szóval, olyan jó lenne egy hatalmasat kacagni. Egy felszabadítót. Csak most éppen nincs ötletem, hogy min....

13 megjegyzés:

Timi írta...

Hát, Szilvi, nálunk ez csak úgy jön... hiába akarok én röhögni, az nem úgy van nálunk, hogy piff és bepislilek.
A kicsiknek szoktam jókat röhögni... tegnap (előtt?)kiront a fiam a szobából, ahol hárman játszottak, színpadiasan eldobta magát a nappali szőnyegen, és azt vonyította:
"Ezek a nők tönkjeteszik az éjetemet, anyúúúúú!"
Há'de komolyan... potyogtak a könnyeim.
Vagy az előbb, szintén a Máté... fogja a krémtúrót, most az a slágerkaja, és épp marcipános van itthon. Kérdi, mi ez, mondom, marcipános. Néz, ilyen tök agy bociszemekkel, és azt kérdi: "Milyen marcika???"

Ez is tök aranyos volt, jót röhintettem.

Tudod, mit nézz meg, ha jót akarsz vihogni? Nekem mindig bejön: a Bazi nagy görög lagzi.
A görög nagynéni magyar hangjától fetrengek... és a menyasszonyi ruhás rész a másik kedvencem, amikor aszongya a csaj: "Hószörny vagyok"... kész... ettől a filmtől mindig jókedvem lesz.
Jó nevetgélést, ha lesz rá időd-kedved!
:)
puszi: Timi

Szitya írta...

Szia Timi!
De jó, hogy erre jársz!
Egyébként, értem én, hogy ezt nem lehet csak úgy megrendelni, de azért, ha egy olyan könyvet veszünk a kezünkbe, vagy egy olyan filmet nézünk meg (stb.), ami viccesnek ígérkezik, és tényleg az, akkor azért növeljük az esélyeinket! És most éppen semmi tippem sincs, hogy mi legyen az, úgyhogy köszi a Lagzis ötletet, megpróbálom kivenni a tékából!
Puszi,
Szilvi

kikocs írta...

Kicsit úgy érzem, hogy egy általános tél előtti van rajtad, olyan befelénézős, de lehet, hogy tévedek.
Rajtam segített múltkor a gyerekszájak újraolvasása. Egészen elfelejtettem őket. Talán nem volt olyan kacagás, de jó volt...
És most jöttem egy jókis csakcsajok asztalkörülülős beszélgetésről. Ott viszont istenigazából kiröhögtük magunkat.
Filmben most hirtelen elég hülyék jutnak eszembe, nulla lényeggel. Viszont a BigBangTheory-t elkezdhetnéd, ha meg tudod szerezni. Ha nem, írj egy mailt! kikocska és freemailes

Timi írta...

Boldog névnapot kívánok, Szilvi!
puszi: Timi

Vivien írta...

Szilvi, nagyon boldog névnapot kívánunk Neked sok szeretettel! :)

Puszilunk:

Vivien és kis családja

Dius írta...

Boldog névnapot kívánok Neked. :)
Puszi.
Dius

Szitya írta...

Köszönöm szépen a névnapi köszöntéseket! Ha nem állít be ma reggel Juli barátnőm egy csokor virággal, akkor eszembe sem jut, hogy milyen nap van ma... Bár az is igaz, hogy utána a családtagjaim is megemlékeztek róla... :-)
És Klára is teljesen magáénak tudja ezt az "ünnepet", hiszen egy kicsit ő is Szilvi

Szitya írta...

Kikocs!
Asszem, hogy ez egy kicsit több, mint egy általános tél előtti, de azért jól látod... :-) Lehet, hogy majd visszatérek erre egy bejegyzés erejéig...

khase írta...

Nagyon boldog nevnapot kivanok en is Neked!!
Remelem, azota mar egy kicsit jobb a kedved!!!!
Hat igen, vannak ennel jobb idöszakok is egy evben, mint a november, de lassan lehet keszülni karacsonyra es az olyan joooo :)))
Szep 7veget Nektek, sok puszi!

ps.
Moricka, mondj egy teli zöldséget:
Siparadicsom :)))))

Szitya írta...

Khase!
Ha nem is hahotázam, de azért jól megvigyorogtam!!! Köszi!
Szilvi

Maculi írta...

Boldog névnapot Szilvi!

Jaj a bazi nagy görög lagzi nálam is favorit film. Ha harisnyát kell vennem, rögtön beugrik a, de ne nágyot, mer az kövéríít, mondat a filmből
Szerencsére van egy remek baráti társaság, akikkel minden buli vinnyogósan röhögős, és egy-egy poén napokra-hetekre feldob.
Jó régi már az élmény, erősen kellett koncentrálnom, hogy szünetig kibírjam becsorgás mentesen, az a hetvenkedő katona. Eperjes, Gáspár, fergeteges komédia. Nekem legalábbis.
puszi, Macus
Rejtőt gyerekként imádtam, vinnyogva röhögtem rajta. Pár éve elővettem újra, és valahogy most nem ütött. Vagy nem jókor olvastam, vagy nem tudom, de nem volt már meg az a hatása.

Judit írta...

Ha ezen nem neveted el magad, akkor semmin... :)
http://www.youtube.com/watch?v=I-YAIwqiC8Y&feature=related

És boldog névnapot!

Vera írta...

Nagyon-nagyon boldog névnapot kívánok kicsit megkésve, de tegnap amolyan futkosós-reggel-még-vácon-este-már-debrecenben napunk volt, de komolyan gondoltam Rád! :-)))
Sok puszi!