Pages

2010. december 6., hétfő

Advent és felajánlás

Ma már a Mikulás is elsuhant minálunk. Lehet, hogy hajnalban jött és zajos volt, mert a lányok - élen az egyébként hétalvó típusú Emmával - már 6 órakor kiosontak leellenőrizni, hogy van-e valami a csizmájukban... Pillanatokon belül tele lett az ágyunk gyerekekkel, csokival, virgácssal és ilyen-olyan ajándékokkal. Csend sem volt már nagyon....
Nagyon örülök, hogy idén nem vitték túlzásba a kívánságlistát (lehet, hogy azért, mert ott álltam a hátuk mögött, amikor a leveleket írták?), így főként könyv, diafilm, füzet és matrica volt a "zsákmány"(persze, kinek ez, kinek az...). A legnagyobb sikert a színes ceruzáknak álcázott csoki aratta. Kicsit olyan cigirágó érzést keltett, amit nagyon bírnak a csajok, noha ritkán jutnak hozzá, mert kevés fognyűvőbb cuccot találtak még ki... (pedig már van olyan is, amelyik füstöl egyet!!!!)

Most még inkább az adventhez szeretnék egy picit visszakanyarodni. Szóval, idén Anyu hozott négy szép csokis adventi naptrát. Így aztán úgy gondoltam, a forgatás és a mellhártyagyulladás közepette, hogy idén ez az "unalmas" verzió marad, nincs erőm másra. Aztán valamennyire csak feléledtem... Szájtátva végigcsodáltam egy-két gyönyörű, átgondolt és gondosan előkészített adventi naptárt itt és ott, de tudtam: ez nem fog menni. A végső löketet Virág adta, az ő, kicsit másfajta adventjükkel... Így aztán kicsit összemixeltem mindezt, felmértem a lehetőségeimet és egy-két későestét rászánva (és befogva szegény Emberemet is...), meg is volt az idei meglepi.
Készítettem krepp-papírból négyszer 24 "batyut", amibe egy-egy cédulát rejtettem. A batyukat némileg szaloncukorra hajazva (ami, ugye a vécépapírgurigával mutatna igazán jól...) bekötöztem a két végükön dísz-szalaggal. Végül, került 24 "Z", 24 "E", 24 "K" és 24 "I" rájuk... Ezeket a betűket vagdosta ki Zoli (ugyancsak kreppből) az utolsó éjjel (amíg én csomagoltam...) és annyit nevettetett, hogy már most tudom: jövőre is belevágok, mert megéri....
Hogy mi áll a cédulákon? Persze "felajánlások" is, úgymint reggeli az ágyban, vagy (láb)körömfestés, netán vacsora-rendelési lehetőség. Van pár személyreszabott darab is (pl. Emmával a kézműveskedés, Zitának az MP4-e feltöltése, stb...), egészen konkrétan 2-2 elrejtett apróság (gumicukor, matrica) és sok olyan, ami nekik ad "feladatot". Húztak már olyat, hogy "ma este a Bibliából válassz mesét", de olyat is, hogy "ma a nagyszülők napja van" (és itt elmagyarázom, hogy legyen aranyos velük, esetleg készítsen számukra valamit), de volt már ugyanezen az elven "testvér-nap", "állat-nap", ma Emmának pl. "anya-napja" lett... Húztak már olyat, hogy rajzolják le, mit jelent számukra a szeretet (vagy írják le) és ilyesmik.... Most már lassan beleteszem a négy darab betű-nélküli "zsákbamacska" darabot is, amik között lesz olyan, hogy az, aki húzza, mehet Apával (karácsony)fát választani, egy másik pedig a jászolt rakhatja össze, meg ilyenek...
Ezt a sok kis csomagot beletettem egy karácsonyi terítővel álcázott kosárba és egész jópofán mutat így.

Amikor elsején reggel, Apjuk megköszöntése után végre észrevették a lányok ezt a kosarat is, akkor Zitából kibukott egy aranyos mondat: "Jaj, Anya! De jó! Már kezdtem aggódni, hogy idén unalmas adventünk lesz!"

És azóta is, minden reggel izgatottan turkálnak a kosárban... Aki feladatot kap, komolyan veszi, aki valami ajándékot vagy lehetőséget, örül neki.... Én meg annak, hogy így is sikerül karácsonyi hangulatot teremtenem, hogy egy picit közelítünk az advent lényegéhez...

És most még valami, ugyancsak az advent igazi jelentésének jegyében. Nagyon jól esett az utóbbi napok-hetek felém áradó figyelme és szeretete, amit a blogon keresztül kaptam. Jól esett, hogy ez a világ már olyat is lehetővé tesz, hogy önzetlenül kapok tündéri karácsonyfadíszeket egy kedves bloggoló-társtól. Érdekes módon, nem kevés "zugolvasóba" botlottam így vagy úgy az utóbbi egy hétben (!!!!).... Ezért aztán, úgy érzem, hogy eljött az ideje, hogy én is adjak valamit. Mi mást és "személyesebbet" ajánlhatnék fel, mint Zoli könyvéből egy példányt?

Hogy mit kell hozzá tenni? Egy részről, egészen simán bejelentkezett rendszeres olvasónak lenni vagy válni. Azoknak a kedves kommentelőknek viszont kétszer is beteszem a nevét a "kalapba", akik itt hagynak nekem ötletet az alábbi három témában:
- mit lehet kezdeni (itthon) legalább tizenöt 11 éves leánygyermekkel, zsúr gyanánt?
- milyen ajándékkal lehet kedveskedni egy olyan párnak (konkrétan a Bátyámról és a sógornőmről van szó), akinek könyvet-cédét elég veszélyes adni (könnyen lehet, hogy megvan, vagy nem az ő ízlésük), a konyhájuk-házuk totál felszerelt, ruházati dolog nem nagyon jöhet szóba... kultúrát-kirándulást kedvelik (főként Magyarországon), de "Feldobox" típusú ajándékkal már kedveskedtünk....
- hogy a nyavaláyba tudok a youtube-ról az MP4-re letölteni számokat?!?!

Remélem, hogy valakinek tudok majd olyan örömet szerezni, amilyet számomra az okoz, hogy 78 bejelentkezett olvasóm van és több, mint 300-an kattintanak rám naponta....

26 megjegyzés:

? írta...

Kedves Szitya,

egyszer már kiléptünk a "Zugolvasói körből" egy komment erejéig...most pedig nem tudtunk ellenállni a könyv csábításának és feliratkoztunk a tagok közé :). innentől nem csak titokban olvasunk majd Titeket :)...

Rjmlp

khase írta...

Szitya, nagyon szuper lett az adventi kalendariumotok, nem gyözöm elegszer irni, hogy milyen szerencsesek a lanyaitok, hogy Ti vagytok a szüleik :))) Nagyon ötletes feladatokat es ajandekokat talaltatok ki, szerintem sokkal jobb, mint mindig valami edesseg vagy materialis dolog!
Ajándek: esetleg ezen az oldalon nezz körül: http://www.jollydays.at/ - rengeteg ajandek-ötlet van rajta,hatha valamelyik szoba jöhetne :)
Vagy esetleg szinhazjegy vagy valamilyen kurzusra (tanc, rajz, fotozas, etc) belepö. Nem tudom, mekkora a keret ra, de biztos vagyok benne, sikerül valami jot talalni :))

Szep hetet Nektek!

kata írta...

Én mostanában a bigyóshopban találtam pár jó ajándékot, pl a kedvenc, amit most szülinapkor lőttünk fel, nagyon bejött az ünnepeltnek és az ünneplőknek is:
http://bigyoshop.hu/?q=products/search/&price_from=&price_to=&text=%C3%A9gi%20l%C3%A1mp%C3%A1s
Szabi meg ilyet kap tőlem, hagy játszon:
http://bigyoshop.hu/?q=products/show/magneses-kocka-quad

A többi pontban nem tudok segíteni.

Puszi és imádom az Emmaságokat!

És megkérdezem Szabit az mp4 ügyében.

kikocs írta...

Dejót hoztál össze! Nagyon jó kis naptáratok lett! :)

Ajándéknak pl. mi csináltunk nászajándékba a tesóméknak egy nekik szóló gazdálkodj okosan társasjátékot, az nagyon nagyot ütött :) Átírtuk a mezőket, és a szerencsekártyákat az ő életükkel kapcsolatos dolgokra. Együtt játszottunk vele elsőre, és nagyon jól szórakoztunk. De ez nagyon sok idő és meló... Lehet talán egyszerűbbet is. De ha érdekel, tudod az e-mailem, elküldöm az eredetit is, akár az általunk csináltat is.

Szülinapi zsúrra meg nekem most hirtelen a kincskeresés jutott eszembe. A fantáziád neked nagyon jó, így szerintem kitalálni valami jó kincset és egy komoly, feladatokkal nehezített, darabokban elrejtett térképet, ami alapján megtalálják, biztos nem olyan nehéz. 3 csapatban mondjuk. Az mondjuk már három térkép, egy fődíjjal és két vigaszdíjjal :) Az ovisokkal mi még úgy játszottuk tavaly, hogy egy-egy darab papírra mindig a következő nyomot írtam, és olyan 6-7 után, meglelték az édességes dobozkát. Anyósom szabadidőszervező volt a suliban, majd még őt megkérdezem :)

Gabika írta...

Kedves Szitya!

Rendszeres olvasód vagyok egy ideje, bár inkább csak csendes szemlélődő!
Az adventi kosarad nagyon megfogott, tündéri ötlet!

Cserébe adok egy ötletet a lányokhoz: az én majdnem 10 éves lánykám imádta az újságpapíron táncolást! Biztosan ismered a játékot: szól a zene, táncolni kell az újságpapíron, amit közben időnként elfelezel. A lényeg, hogy nem szabad lelépni a papírról! :))

A másik jó kis zenés játék a székre (párnára) ülős! Eggyel kevesebb szék, mint ahány csemete, és amikor leáll a zene, akkor csüccs! Valaki kiesik, egy széket kiveszel, és újra indul a móka! :))

Szép napot kívánok: Gabika

kikocs írta...

Közben elgondolkoztam, hogy nem te írtál a mindig máshol tartott szülinapokról? Hogy mégse otthon rúgják ki a ház oldalát? Kicsit már meg vagyok keveredve. Ha helyet keresel, akkor most olvastam ezt pont. Lehet, hogy akár jó is lehet. Nem tudom, mit lehet még kihozni belőle, talán érdemes megkeresni őket.
http://hannaeszternoemi.blogspot.com/2010/11/edes-buli-volt.html

Napsugárkisasszony írta...

Itt egy pár ötlet:
Lufiba tegyetek édességet,apró ajándékokat és csukott szemmel azt kell kiszúrniuk,a csacsinak farkinca feltűzés ugyancsak csukott szemmel,sógyurmázás,szendvics-uzsonna készítés együtt,társasjáték,újságpapíron-táncolás,lufifújóverseny,kóstoló-verseny,limbo,stb.
Remélem tudtam segíteni!:)

BirgánAndi írta...

Jövök én minden nap hozzád, nagyon szeretek olvasni rólatok! Eddig zugolvasó voltam, de mától bejelentkeztem rendes tagnak.

Szitya írta...

Sziasztok!
Köszi az eddigi ötleteket! Kikocs, a gazdálkodj okosan zseniális ötlet... ez most időhiányában nem fog menni, de már tudom kinek lesz jó.
És nem, Zita kifejezetten NEM szeret házon kívül zsúrt tartani, sajna... :-(

JuditAu írta...

Csak ötlet a buliba (amivel persze nem tudod őket végig lefoglalni, de egy játéknak megteszi):
Itt van egy szokás, hogy egy kis dobozba apró meglepetéseket tesznek (csattot, csokit, akármit), bekapcsolnak zenét, a lányok körbe ülnek, és adogatják körbe a dobozt. Akinél megáll a zene, az kivehet a dobozból valamit. Imádják a gyerekek...
Most voltunk mikulás buliban, még volt hátratett kézzel verseny pattogatott kukorica evés tányérból (természetesen a nyertes apró jutalmat kapott), meg almakiszedés vízből szájjal, meg zenére tánc, és mikor megáll a zene, mindenki megmerevedik, aki nem, az kiesik, a végén persze a győztes kap apróságot. De pl. egy muffindíszítés is nagyon jó lehet, lesütsz előre muffinokat, csinálsz mondjuk két-három színű krémet, azzal megkenhetik, és kedvükre kidekorálhatják cukorkákkal, csokidarabkákkal, aztán meg is ehetik. Tíz lány esetében ugyanezt pizzával nem javaslom, mert annyi mini-pizzát nem tudom mennyi idő alatt sütsz ki...
A többi kérdésben nem tudok segíteni, de remélem én is megnöveltem az esélyt a mesekönyvre. :)

Edit írta...

Szia,

Egy minigyerkőc lévén a nagylányokhoz nem nagyon tudok ötletet, bár nálunk mostanában a társas a sláger a kicsit nagyobb rokonokkal, de az sok gyerekkel hosszú távon uncsi.
Az ajándékban szintén nem tudok hozzászólni, mert én is ötlettelen vagyok mindig .-(
de talán a youtube....-)
ezeket érdemes megnézni:
http://zamzar.com/

http://i4s.hu/2009/11/videok-letoltese-youtube-rol-youtube.html

http://www.dvdvideosoft.com/

http://www.letoltokozpont.hu/letoltes_programok_reszletes.php?a=2845&k=15

http://www.brothersoft.com/free-studio-175098.html

remélem tudtam segíteni :-)
puszi

Szitya írta...

Fú... Mennyi ötlet! Köszönöm mindenkinek!! És vissza fogok jelezni, hogy miket sikerült hasznosítanom! Youtube ügyben ugyanúgy, mint zsúr-ügyben!
A most bejelntkezőket pedig külön ksözöntöm és köszönöm!
Ja! És elég "amatőr" vagyok...
Elfelejtettem megírni, hogy DECEMBER 15-én "húzok".... Akkor az még odaér bárhová karácsonyig...

Vikusz írta...

Hogy egy könyv mekkora csodákra képes...Egy újabb profil és egyebek nélküli zugolvasó kerül reflektorfénybe :)

Ajándéktipp: bérlet Szépművészetibe vagy csak olyan kupon, amit jövő év végéig lehet felhasználni?
Vicces kategóriában pedig talán ez adhat ötleteket: http://forma.co.hu/ itt csak olyasmit lehet kapni, ami haszontalan, ámde nélkülözhetetlen :)

Gyerekek: nekem lányok révén valami öltözködős dolog jutott eszembe. Igen, a ruhásszekrényt tuti kipakolják hozzá, de kaphatnak feladatot, hogy ki, minek öltözzön be, megspékelve némi arcfestéssel is, hogy valósághűbb legyen a jelmez és nagyobb a káosz.

Vikusz

bringa írta...

Szitya,

Én csak nemrég kezdtem olvasni a blogod, és nagyon tetszik a blogod. Youtube letöltésre ajánlom a http://vidtomp3.info/ oldalt.
A gyerekes programhoz mindenképp kinti mulatságot javaslok:)

kikocs írta...

Akkor nem is te linkelted be ezt a blogot anno? :) ez egy elhagyott blog, amire feliratkoztam, de hátha van benne használható dolog.
http://szulinapibuli.blogspot.com

Szitya írta...

Kedves Mindenki!
Én már nyertem! Elsősorban hét új rendszeres olvasót! És sok-sok jó ötletet!
Puszi és köszi mindenkinek!
Szilvi

nici írta...

Kedves Szitya!

Nagyon szuper az adventi kalendáriumod, gratulálok hozzá!
Nálunk a szülinapi bulikon a sláger a Ki ismeri jobban az ünnepeltet! Tavaly a nagyobbik lánykám mesélt lelkendezve egy játékról. Sajnos pontossan nem tudom, hogy hogy volt, de a lényeg az, hogy különböző feladattal pontokat (vagy játékpénzt?) lehet nyerni,majd ezekkel a buli csúcspontjaként árverésen lehetett licitálni, különböző ajándékokra. Nem tudom, hogy hogy csinálták, de mindenkinek jutott valami.
Bocs, ha hosszú voltam!
Jó készülődést!
Knici

Névtelen írta...

Szia Szitya!
Nagyon-nagyon tetszik ez az ötletgyújtés(is).
Örömmel olvasom a blogodat. Nagyon megnyugtat az a tlny, hogy a fiatalabb generációnak is ilyen fontos a család, a gyermek(ek) és a szeretet.
Néhány ötlet, ami eszembe jutott:
Zsúr:
-Tánctanítás az ifjúságnak...
az ünnepelt választja ki azt a két táncot, amit egy közeli tánciskolás fiatal pár (ha lehet korosztályos) taníthatna meg Nekik. Ebből az egyik klasszikus pl.:keringő, a másik lehet egy kis retró pl:tvszt, vagy kacsatánc:-)), vagy valami újdonság a mai "menő" zenék egyikére.

- a közeli ünnep apropóján hópihe hajtogatás, vágás, amit majd a kis vendégek haza is vihetnek és a saját ünnepükben hasznosíthatnak,
- ugyanezen az elven adventi dísz készítés vagy pl. pattogatott kukorica fűzés..., esetleg lánc készítés színes papírokból, csillagocskákból,
- égethető/főzhető gyúrmából mindenki a saját részére és az ünnepeltnek is ékszert készít, amit ki is égetnek a buli ideje alatt....

Ajándék ötletek a tesóéknak:
- tánctanfolyam a mai divatosak egyikére (ezt ugyan már más is említette), ígérvénnyel, hogy a gyermekjmegőrzésbe besegítetek (ha szükséges)
- ha van valamilyen extra vágyuk a külföldi utazások terén, akkor annak a nyelvnek tanulására egy kezdő tanfolyamra jeelntkezés, amit meg lehet tetézni egy magyar-extra nyelv zsebszótárral,
- jegy igérvény, esetleg ténylegesen beszerzett utalvány valamilyen különleges kulturális élményre, pl.: Beethoven koncert Martonvásáron,Gyuali Várjátékok, Fertődi Zenei alőadások, Szegedi Szabadtéri Játékok, stb.
- színházbérlet egy olyan Bp-i színházba, vagy esetleg Pest-közeli színházba, ahol az Ő kedvenceik rendeznek, játszanak,

Most ennyi.... bízom benne, hogy segítettem valamennyicskét:-)))
Kovica

iméon írta...

Szia!

Időnként "zugolvasóként" be-benézek hozzátok. Olyankor aztán teljesen elmélyedek az elmúlt hónapjaitok történeteiben és alig-alig tudom abbahagyni az olvasást. Mert nagyon jól írsz és nagyon jók a történetek is.
Ez az adventi naptár fantasztikus lett. Teljes elismerésem. Olyan jól kitaláltad, hogy úgy adtál nekik valamit, hogy közben ők is adnak. :)
Zolinak hatalmas elismerés a könyv megírásáért(így olvasatlanul is). Olyan jó volt olvasni, hogy hogyan is sikerült megszervezni, hogy elkészüljön a könyv.
Minket is nagyon érdekelne a történet, szóval, ha valamikor fellelhető lesz könyvespolcokon, akkor szóljatok, mert egy biztos vevőtök már van. De ahogy olvasom, több is.

Szép napot: Noémi

Szitya írta...

Kedves Kovica!
Igen, már én is arra gondoltam, hogy ez a fantasztikus ötletbörze sok mindenki másnak is segíthet! nekem már remek ötleteket adott. van, amit most, van, amit később fogok megvalósítani!
Bájos ötleteidet köszönöm és várom a bejelntekzésedet is, hogy "mehess" a kalapba!
Iméon!
Kedvességed a szívemig hatol... És Zolit is lenyűgözte ez a nagy lelkesedés, amivel a blogon találkozhatott, igazán jókor jött ez neki, nincs valami szuper passzban!
Még egyszer: köszönöm mindenkinek!
Szilvi

j.bea írta...

Szia!
Én is bejelentkeztem, a könyv borítója egy másodperc alatt elvarázsolt, főleg, hogy a lányom a Mikulás kapcsán csak a rénszarvast emlegeti...hátha...örülnék nagyon.

Szülinapi zsúrra nekem elsőre egy karaoke verseny ugrott be, ha adottak a lehetőségek hozzá, bár fogalmam sincs, mi kellhet az ilyesmihez, de a lányoknak szerintem garantáltan tetszene, főleg ha Megasztár lázban égnek (elkéstem már ezzel?). Karácsonyi ajándéknak én is színház-, koncerjegyben gondolkodnék.

Üdvözlettel

Bea

Névtelen írta...

Szepyke!
Én már régen ott vagyok követőként. Nekem ezt írja ki a gépem.
:-(((((
Nagyon elkeseredett vagyok. Kovica

Névtelen írta...

Látod Szitya! Most még bénáztam is és a nevedet is elírtam!
Bocs.
Kovica.

kovica írta...

Próbálkozom, próbálkozom, hátha összejön...!
Kovica

Dius írta...

11 éves lányzsúrhoz nemigen van ötletem, hacsak nem karaoke, táncverseny, divatbemutató. De azt Te is tudod, nem sokat értek az ilyen korú lányokhoz.
Ajándékötlet sógornődéknek: gravírozott óra, esetleg saját fotójukkal, vagy egy kedvenc helyükkel. Ha mégis könyv, van egy ú.n. "Családunk könyve" című.. családi krónikát lehet benne vezetni, egyszer a húgoméknak vettünk ilyet. Tánctanfolyam (jóga, sportórák, stb.) bérlet.
Youtube-ról mp4-ben: youtube music downloader nevű programmal tudsz letölteni.


Az adventi naptáratok tök jó, ha nem felejtem el, jövőre bevetek én is valami hasonlót. :)

Az olvasóid száma pedig majd csak egyre nő tovább.. annyi szeretet és kedvesség árad tőled mindig, hogy öröm és megnyugvás ide jönni. :)

Szitya írta...

Megtaláltalak, Kovica!!!
Nem te, én voltam a béna!!!
Üdv,
Szilvi