Pages

2010. december 15., szerda

Sorsoltunk!

Úgy ígértem, hogy ma, azaz december 15-én sorsolom ki Zoli könyvének nyertesét. Mivel még sosem csináltam ilyet, törtem is a fejemet, hogy miként lehet ezt hitelesen lebonyolítani. Nos, "kapóra" jött a betegszabin itthon viruló Klára, akinek ugyan még nincs közjegyzői vizsgája, de már most az igazságosság nagy bajnoka.

Először nekiálltunk írni a neveket. Ebben egy darabig segédkezett Klára, de aztán megunta, mert úgy találta, hogy ezek a nevek "értelmetlenek". Úgyhogy én folytattam egyedül. Utána még leírtam újra azok nevét, akik a sorsolást meghirdető bejegyzéshez hozzászóltak, tippeket adva (egyébként, az ötletek megvalósításáról is tervezek egy bejegyzést). Tehát több név (bocsi, nem készítettem statisztikát arról, hogy pontosan mennyi) kétszer is szerepel. A neveket irkálva két dolgon merengtem: az egyik az volt, hogy annyi névnél gondoltam azt, hogy "de jó lenne, ha ő nyerné!", a másik pedig az, hogy ha egy ilyen nyer, akkor nem gondoljátok-e majd, hogy "bunda" volt? Így aztán meggyőződésem volt, a cetlik gyártása közben még, hogy csakis egy csendes, ámde hűséges "követőm" lehet a nyertes, akiről semmit sem tudok, csak annyit, hogy rendszeresen olvas. 

Összegyűlt tehát egy kis kupac:

A cetliket beletettük egy karácsonyi "zokniba" és megkértem Klárát, hogy húzzon egy nevet. 

Nos, amikor megláttam a kihúzott nevet, kacagnom kellett! Íme a cetli közelebbről:

(A cetlin ez áll: SKY)
Szóval.... Talán tényleg nincsenek véletlenek. Kingával annyi a közös bennünk és annyi mindenre rezdülünk egyszerre és együtt, hogy miért is lepődök meg, hogy fiacskája első születésnapján, a negyedik babájával a méhében, Kuala Lumpurban élve, pont őt húzzuk?

Tehát, drága Kinga! Eredetileg úgy terveztem, hogy a nyertes három napot "kap" arra, hogy az e-mail címemre (balogh.ficsor@gmail.com) elküldje az ő címét, de a te esetedben, aki a világ másik felén éppen költözködik, három pici gyerekkel maga körül és egy még apróbbal a szíve alatt, hát, Karácsonyig ráér a dolog.... A könyv úgysem érne oda ennyi idő alatt. Vagy mégis?

Hozzátenném, hogy még a sorsolás előtt eldöntöttem, hogy húzunk majd egy "pótnyertest" is, arra az esetre, ha az első nyertes nem jelentkezik majd. Annak ellenére, hogy nem hiszem, hogy Kingával ez ügyben gond lesz, húztunk még egy nevet. Lefotóztam azt is, a "közjegyzőm" a tanúm, de egyelőre még nem árulnám el, ki az. De ő is nagyon közel áll a szívemhez!!!! 

Szóval, érdekes dolog egy ilyen játék és egy ilyen sorsolás.... Nagyon hálás vagyok mindazoknak, akik erre a felhívásra jelentkeztek be hozzám, mert ez Zoli számára is szívmelengető gesztus volt! Viszont... olyan fura volt, hogy csak egy nyertest húzhatok.... És mivel éppen a minap pottyant az ölünkbe egy olyan lehetőség, amit mi sajnos nem fogunk tudni kihasználni, viszont szinte mindenki örülne csak neki, el is határoztam, hogy újrakezdem majd a játszósdit - ha majd eléri a rendszeres olvasóim száma a mágikus 100-as számot!

Addig is! Kedves Kinga! Kérlek írj nekem egy rövid mailt, benne az új címetekkel!

8 megjegyzés:

khase írta...

ez tenyleg a sors keze volt :))) nagyon szerettem volna en is egy könyvet (mint ahogy sokan masok:), de az biztos, hogy Kingaekhoz nagyon jo helyre kerül :)))

De lesz meg potsorsolas, meg aztan talan egyszer ki is adjatok a könyvet es meg tudjuk venni :))))

Szep napot Nektek, Klaranak jobbulast!

Timi írta...

Szia Szilvi.
Zoli könyve érdekes,szórakoztató,......stb sorolhatnám a jobbnál jobb jelzőket,tényleg adjátok ki és jövő karácsonyra talán jó ajándék lehetne!!!
Pusza Timi

Gabika írta...

Gratulálok Kingának! Jó lett volna megnyerni a könyvet az én 9,5 éves Kingámnak, de így legalább a név stimmel! :))

Vivien írta...

Én is gratulálok Kingának! :)

SKY írta...

Draga Szilvi!
Annyira szerettem volna azt a konzvet a kezembe fogni!!! NAGYON KOSZONOM!!!!
Megy a cim, kicsit akadozva, mert egyelore csak mobilnetunk van...
Millio oleles es puszi,
Kinga

:):):) Nagyon boldogga tettel!!!!!!!

kovica írta...

Kedves Szilvi!
Nagyon örülök Kinga őszinte örömének, igaz én is szerettem volna a könyvet, lévén igazi könyv-függő. Bízom abban, hogy sikerül kiadni tényleges terjesztésre és akkor tudunk belőle vásárolni. Ha előrendelés kell, már ott is a helyem....
Kovica

Vera írta...

Én is örülök Kinga szerencséjének, és úgy érzem, személyesen is részt vettem abban, hogy az ő neve kerüljön ki győztesen. :-)
történt ugyanis, hogy pár nappal azután, hogy kiértek KL-be, megfordult a fejemben, hogy karácsonyra küldeni kellene nekik egy könyvet, egy gyerekkönyvet, mert annyira szimpatikusak. arra gondoltam, hogy Szilvi, téged kérlek majd meg, hogy kérd el a végleges címüket, hogy abszolút meglepi legyen. Már a könyvet is kigondoltam, melyik legyen. aztán végül közbeszóltak az anyagiak. Máskor simán meg tudtam volna ejteni egy ilyen akciót (ezt nem felvágásképp mondom, hála istennek normálisak lennének az anyagi körülményeink, ha... :-D), de (nem mondom, hogy sajnos, de elég hülye időszakra esik) véghajrába érkezett az építkezés, és minden ezrest meg kell fogni. Így, szomorúan ugyan, de lemondtam egyelőre hasonló akcióról. Mondjuk húsvétig... :-))

Erre mit ad Isten? Kinga nyeri a ti könyveteket... :))

Nyugodtan mondhatom, teljes szerénységgel, :-P hogy ezt bevonzottam Kingának. ;-) :-)

Nagyon jó helyre kerül a könyv, mi, "lemaradtak" pedig őszintén bízunk a sikeres kiadatásban!! :-D

Szitya írta...

Ejha, Vera!
Ügyes vagy!!! :-)
Esetleg "ráérő idődben" foglalkozhatnál ezotériával! :-)
Fantasztikus a hozzáállásod!
Puszi,
Szilvi