Néha-néha úgy gondolom: le kéne ezzel állni. Mert van abban valami fura, hogy az ember beleteregeti az éterbe a bensőséges gondolatait, a családja történetét, és ezzel kiteszi olyan szemeknek, olyan megítéléseknek, amikre nem is vágyna. Persze. De a másik oldal sokkal többet nyom a latba. Aminek csak egy része - és komoly, szívmelengető része, a sok olvasó (esetemben pl. nagy öröm a 180. rendszeres olvasó beregisztrálása). A lényeg ugyebár mégis az, amiért nekiálltunk ennek a bizarr internetes lelki gyakorlatnak. Én többször kihangsúlyoztam, hogy a négy lányról és a négy lánynak írom. Meg is ijedek néha, hogy nem térek-e el nagyon, amikor valami "közérdekűbb" vagy a saját személyemet jobban érintő témát vetek fel. De szerencsére nem ezek vannak túlsúlyban. Erről bizonyosságot leltem most, december során, amikor a lányok ajándékát készítettem.
Nálunk még mindig nem lejárt lemez az Anna-Peti-Gergő sorozat. Sőt! Most úgy kell olvasnom a végletekig kitartó Imónak, hogy átcserélem a neveket a sajátjaikra. És bizony, az elmúlt pár év APG-őrületében, sokszor reklamáltak mind, hogy én miért nem írok/készítek ilyet róluk. Mondogattam én, hogy írok blogot, de nem nagyon értették, hogy az miért jó nekik. Én meg nem nagyon akartam reklámozni, mert már így sem örültem, amikor Zita mostanában, hogy ő már tényleg rendszeres olvasóm, többször is felvetette, hogy "Ugye ezt majd megírod a blogodba?" Nem azért szeretnék megélni dolgokat velük, hogy utána rögzíthessem, hanem csak simán szeretek örülni a közös kalandoknak, és azokról szívesen írok. Tehát a három kisebb végképp' nem volt képben az internetes naplóval kapcsolatban, és Zitának is csak az utóbbi hónapok "vannak meg".
Tehát mi volt az ajándék? Hát egy-egy könyv a blogomból kivonatolva. Mégpedig úgy, hogy mindegyik személyre szóló lett. Lett egy Zita-könyv, egy Emma-könyv, egy Klára-könyv és egy Imola-könyv. Mindenkinek benne vannak a közös élményeinkről szóló beszámolók, és mindenkinek csak a sajátjában vannak a csak róla szólók (vagy akár párban is, pl.: Klára-Imó, Zita-Emma).
Tehát, decemberben éjszakánként újraolvastam öt(!) év családi történeteinket (mert a 2007-ben indított babaszobás blog napló bejegyzéseit is hozzávettem a történethez); és még 2011-hez nem is nyúltam! (majd jövőre). Szelektáltam aszerint, hogy egyáltalán nekik valók-e, hogy kinek is pontosan; továbbá itt-ott átírtam ilyen-olyan okokból. Aztán bemásoltam mindig a megfelelő "könyv" dokumentumába.
És hát.... Nem számoltam az oldalakat... Zolinak említettem, hogy készítek egy ilyet, és tőle majd az lesz a kérésem, hogy intézze el a nyomtatást és a lefűzést. Oda is adtam neki az elkészült anyagokat három nappal a céldátum előtt. Először döbbenten hívott: de hiszen ez darabonként jóval több, mint 300 oldal!!!! Ajaj! Akkor egy betűmérettel javítottunk az ügyön, így "nyertünk" könyvenként kb. 50 oldalt. Ekkor jött a következő gond: a színes nyomtatás iszonyatosan drága... Mert én úgy képzeltem, hogy majd kinyomtatják két oldalra, és akkor az úgy nem lesz olyan vastag, meg ilyenek... Jó, akkor az ő nyomtatójukkal. Hát, a patronok beszerzése is egy kisebb vagyonba került volna, a kétoldali nyomtatás meg így ugrott persze... 22-én este kilátástalannak tűnt a helyzet. Annyira, hogy olyan fordult velem elő, ami évek óta soha: egyszerűen nem bírtam aludni (végül fél éjszaka ágyat húztam, ajándékokat varrogattam, pakoltam, stb... - a lányok pont nem aludtak itthon). 23-án végül kinyomtatta Zoli az összeset - Imola könyvének felétől eltekintve, fekete-fehérben. És le is fűzette őket délutánra. Úgy megkönnyebbültem!!!
És hogy mit szóltak hozzá? Nos, tudtam én, hogy az azonnali élvezetet okozó ajándékok a fa alatt nagyobb lelkesedést váltanak majd ki, ott, abban a pillanatban, de majd később... És így is lett. Zita azóta is folyton ezeket olvasgatja (nem csak a sajátját), és jókat derül húgai (főként, Klára, a főbohóc) történetein.
Már vannak kedvencek, és a legnépszerűbbek a "viccesek". Sajnálom is, hogy nem kezdtem el hamarabb ezt az egész napló-vezetést, és hogy sokszor nem volt erőm leírni az aranyköpéseket. Mindenkit, aki blogot vezet, és még aprók a gyerekek, arra ösztönzök, hogy írják a mókás történeteket, mert annyit ad majd a főhősöknek pár évvel később!
Ez lett hát az én igazi szeretet-ajándékom nekik. Minden sorban olvashatják és érezhetik, amit irántuk érzek, és úgy látom, ez az "üzenet" átment.
Már előre mondtam, hogy lesz valami általam készített a fa alatt, és nagyon izgatta is a fantáziájukat (ők is készítettek pár dolgot, amit bekészítettek 23-án este a fa alá!). Nem csalódtak.
