Búcsú

Pénteken mentek utoljára oviba. Csütörtök estére készült el a nagy művük, amit már hetek, hosszú hetek óta készítettek. Hol lelkesebben, hol néha lankadva. Igazán emelem kalapomat Klára és Imola előtt, akik ezt a számukra nagyszabású tettet végrehajtották.

Az ötlet - mint általában - tőlem származott. A megvalósításhoz - mint általában, ha kézügyességet igényel az "ötlet" - segítséget kellett hívnom. 

Úgy történt, hogy még sok évvel ezelőtt, lassan 11, amikor Gergő unokaöcsém megszületett, Bátyámék Jánosékat (az én pótbátyámat, aki olyan tragikusan fiatalon hunyt el majd' három éve) kérték fel a keresztszülőségre. Zsuzsi, János felesége, nagyon készült a feladatra. Így, amikor Gergő végül megérkezett, a keresztelőre már készen is volt a szépséges ajándék: keresztöltéses hímzéssel Gergő teljes neve, születése időpontja, egy kis díszítéssel, keretbe foglalva. Ez már engem akkor is, és azóta is, nagyon lenyűgözött, mert igazán szívhez szóló ajándéknak tarto(tta)m. Kint is van Gergő szobájának falán azóta is.

Amikor azon törtem a fejemet, hogy milyen igazán személyre szabott és kedves ajándékkal búcsúzzunk el a kilenc éven át látogatott óvodánktól, és főként a Kisvakond csoport óvónénijeitől és dadusától, hirtelen ez ugrott be. Megkérdeztem az Ikreket, hogy vállalják-e. Nagyon lelkesek lettek, noha addig alig-alig hímezgettek Jutka Mamával. Közben felhívtam Zsuzsit is, vállalná-e az általam kieszelt minta és szöveg megrajzolását a kongréra (ha így írják ezt az anyagot...). Mindenki vállalt mindent. Elvágtattunk a Rőfösboltba (imádom ennek a boltnak régimódi hangzású nevét!), ott kiválasztották a hölgyek a "színeiket", megvettük a kongrét. Vettem egy IKEA-s keretet. Eljött Zsuzsi, méregetett, beszélgetett a leendő "művészekkel", elvitte a cuccot, majd gyorsan visszahozta, és már indulhatott is a munka!

Lévén, hogy én egy gombot is alig tudok felvarrni, az egészet még az is nehezítette, hogy a munkálatok egy nagymama folyamatos jelenlétét is igényelték, de azt is megoldottuk. Ezúton is külön hála mindkettőjüknek!

És hát, a végére már egyedül is ment (különösen Imónak, aki még Klára hibáit is ki tudta javítani), és varrtak-hímeztek bőszen, kitartóan. A szöveg az lett, hogy "sok szeretettel" úgy, hogy felváltva hímezték a betűket a saját színükkel, majd jött egy "kétszínű" (ámde nem álságos) szív, a két színükkel, majd a szív alatt Klára és Imola felirat, mindenkinek csak a saját színével, az alatt középen pedig 2011 állt, ismét váltott színekkel. Időközben a szívecske kissé elcsálésodott, mert Zsuzsi olyan tollal rajzolta fel, ami egy idő után felszívódik, így a lányok kicsit a saját fejük után menve hímezgették, de ez szerintem még külön bájt is kölcsönöz az egésznek!

Amikor átadták, sajnos csak az egyik óvó néni és a dadus voltak ott, a másik óvó néni puszijáért majd még "visszaugrunk" az oviba (épp' ballagott a fia aznap, csak erről mi nem tudtunk). Ibolya néni szeme megtelt könnyel és hirtelenjében az szaladt ki a száján, hogy még soha nem kapott ilyen gyönyörű ajándékot....

Fel is került a csoport falára (bár Ibolya néni fájlalta, hogy nem készült több belőle, hogy hazavihesse...), és kiderült, hogy utána az egész ovi a csodájára járt.

A lányok ragyogtak a büszkeségtől és lógatták az orrukat a mű elkészültének jelentésétől....

Viszontlátásra Sashalmi Manoda!