Pages

2008. szeptember 22., hétfő

János

1971 szeptemberében, bátyám, Misi, elindult az iskolába. És beült János mellé a padba. Én októberben születtem meg. Misi és János addigra már jó barátok voltak és azok is maradtak. Így én egy vérszerinti és egy lelki testvérrel kezdtem meg földi pályafutásomat.

János része lett nagyon gyorsan a családi életünknek. Sokat volt nálunk és egy idő után csatlakozott hozzánk az utazások során is. "Bátyáim" kamaszkora végéig együtt mentünk Jugoszláviába, Görögországba, Balatonra és a Rómaira. Misi és János együtt kezdtek el rajongani a Rolling Stones-ért, kicsi koruktól a Fradiért - és egymásért. Nagyon különböztek. Misi "jó tanuló - jó sportoló", szorgalmas, nyüzsgőbb, ugyanakkor melankólikusabb gyerek (és felnőtt)volt, Jánosra hamar ráragadt a "Tohonya" becenév, mert husibb is volt, nyugis, ráérős és roppant jókedélyű.... Gimnáziumba már nem együtt jártak és később egyetemre sem. Érdeklődési körük, habitusaik, temperamentumuk, sikereik és ismerőseik különböztek. De mindig barátok voltak, mindig elfogadták egymást úgy, ahogy voltak. Együtt elemezték az új, apám által külföldről hozott, lemezeket, együtt füttyögtek Tina Turner gyönyörű hosszú lábain és együtt vesztették el először a józanságukat egy egyetemi buli során, de együtt fedezték fel először és utána sokszor Erdély szépségeit is.

Misi hamar (alig 20 évesen) megismerte Évit, későbbi feleségét és négy gyermeke anyját. János ott volt minden fontos alkalomkor: eljegyzés, esküvő (ő volt Misi tanúja), keresztelők (Misi legkisebb fiának ő lett a keresztapja), születésnapok. De ott volt mindig olyankor is, ha segíteni kellett: Misiék számos költöztetése során, az építkezés alatt, bármikor. Már 30-hoz közeledett János, mikor megismerte Zsuzsit, későbbi feleségét, aki 9 évvel fiatalabb nála. Hamar megszületett a döntés: feleségül veszi Zsuzsit! Ezúttal Misi volt a tanú, naná. Hamar megszületett János első kislánya is, majd két évre rá a második is (mindkettőnek Misi és Évi a keresztszülei). Így már egymás családjához jártak minden jeles esménykor. Közben én is férjhez mentem (persze ott voltak az esküvőn), a mi keresztelőinken is részt vettek (kisebb bonyodalom után Jánosék lettek Klára keresztszülei). János engem Huginak, később Szityuskának hívott és nagyon mély barátság volt közöttünk is. Ha szerelmi ügyben "nagytestvér" tanácsára volt szükségem, volt, hogy inkább hozzá fordultam. Elfogadóbb, nyitottabb meghallgatásra találtam nála. Közben János elvesztette az állását. Ezúttal Misi sietett segítségére...

Három éve nyáron jött a letaglózó hír: a daganat, amit a lábában találtak rosszindulatú. És elindult János harca. Alávetette magát minden kezelésnek (a haja kétszer is kihullott), életmódot, majd később szemléletmódot változtatott. Hihetetlen tartása volt. Szinte elnézést kért, hogy ő most gondot, aggodalmat, fájdalmat okoz nekünk ezzel. A jó hírrel mindig felhívott, a rosszakat Misin keresztül csepegtetve tudtam meg. Bátyám ott volt mindig mellette; ha János kórházban volt, minden nap látogatta.

Egy éve rutin-CT-re készült, mielőtt újra kés alá feküdt volna a kiújult lábbéli daganata miatt. A rutin CT áttétet jelzett a tüdőben. Szétszóródva.

Mikor mindenki előre siratta őt, ő az alternatív gyógymódok felé fordult és a lelke mélyéig kutatta az okokat, amik őt ide vezethették. Bár látszólag semmi. Túlzások nélküli, csendes, szerény, de boldog és káros szenvedélyektől mentes életet élt. János jó volt, de nagyon, tisztán és őszintén. Segítőkész, vicces és mosolygós. Olyan ember, aki ugyan nem vési be a nevét a tudomány vagy a közélet történelemkönyveibe, de aki nélkül sokkal szegényebb lenne az emberiség. De János azt találta a "kutatásai" során, hogy néha "túl jó" volt, sosem lázadt, mindenbe beletörődött és ezt nem kellett volna. Arról is mesélt nekem, hogy mindennek rezgése van és ez annyira fontos, hogy az sem mindegy, hogy milyen szívvel-lélekkel főzöm a gyermekeimnek az ételt. Ha nincs kedvem és csak kényszer az egész, már rég rossz.... A rezgések miatt. Nyáron még erről mesélt, kedvesen és jókedvűen, bizakodóan. Nem sokkal utána összefutottam vele a piacon. Éppen virágot készültek ültetni Zsuzsival....

Augusztusban írt egy kör-e-mailt, hogy egy újfajta kemóterápiát próbálnak ki rajta és biztatóak az első eredmények. Aztán rá pár hétre kórházba került. Misi meglátogatta és zokogva jött ki. Körülbelül tíz napja hazaengedték. A szülei házába vitték, anyukája naphosszat ott tudott lenni mellette; hátha felerősödik.

Péntek este tudtuk meg: NINCS TOVÁBB.

Sír a lelkem, siratom őt, az együtt töltött szép pillanatokat, a mindennapokat. Siratom az ő halhatatlanságát és mindazon pillanatokat, amikor már nem lesz velünk. János 44 éves volt. Azt mondják, hogy a remény hal meg utoljára. Meghalt a remény, mert meghalt János.

Ezt írta magáról az iwiw-en: "előrelátó vagy, de mégis
nézz uram a hátad mögé is
ott is lakoznak
s örülnének a mosolyodnak"

Szerintem ez tökéletesen elmondja, milyen ember volt ő.

5 megjegyzés:

3 kislány, én meg egy férj írta...

Szilvi, hogy tudsz így meghatni az írásoddal, János történetével, amikor nem is ismertem? Kiszáradt a torkom, nem is tudok mit mondani ..de nem is kell mindig mondani valamit ugye? Részvétem!!
Ágnes

sedith írta...

Szilvi, őszinte részvétem!!! Sajnálom, hogy ki-ki elveszítette azt, amit János jelentett számára, sajnálom, hogy hiánya miatt szegényebb lesz ezentúl az emberiség. És sajnálom a családot, ahol többé nem lesz férj, apuka...
Mostanában annyiszor foglalkoztat és elszomorít az elmúlás gondolata. Ez a bejegyzés csak olaj volt a tűzre. Mit szépítsem? A szemeim nem szárazok.
Puszi és vigasztalás: Edith és a lányok

Bogár írta...

:'( A jók mennek el hamar...

Dius írta...

Nyugodjon békében!

éva írta...

Őszinte részvétem. Rendkívül megható ahogy írtál Jánosról, a kapcsolatotokról.

Éva