Pages

2011. június 24., péntek

Grill és bogrács

Nem szoktam igazán reklámfelületnek használni a blogot, és ígérem, ezentúl sem lesz belőle rendszer. Most tennék egy kivételt.
Egy részt azért, mert annyi sok szép fotó készült a grillezős és bográcsolós forgatáson, hogy szeretnék párral elbüszkélkedni. 
Más részről, pedig azért, mert igazán kár lenne elmenni mindazon tudás mellett, amire a laptopkonyhánk "Grill és bogrács" fejezetében szert lehet tenni, és amit igen könnyen és jóízűen lehet(ne) mostanság, a nyári kinti sütés-főzés szezonjában, hasznosítani.
Rengeteg mindent tanulhattam OZ-tól, pedig nem vagyok kezdő szakács. 














Megtanulhattam végre, hogy mitől lesz igazán finom a grillezett zöldség (inkább utóízesíteni kell, így nem égnek oda a fűszerek). Láttam, hogy miként kell a húsokat, legyen az sertés, bárány, marha vagy (egész!) csirke, szépre és finomra sütni. Hogy miként kell jó tüzet rakni. És bár eddig nem éreztem semmiféle késztetést, mostantól már úgy gondolom, hogy lehet, hogy egyszer még a bográcsozást is kipróbálom. OZ hamburgere mindent vitt. Még a tengeri herkenytűk szabad tűzön való elkészítéséről is alaposan kiokosodtam; más kérdés, hogy mikor lesz erre szükségem (majd ha ránk dől az OTP, vagy ha akad egy tengeri halász barátunk, aki Lisszabon és Budapest között ingázik majd....).
És végül, de nem utolsósorban, ez a tanulási folyamat végképp meggyőzött arról, amiről néha hajlamos vagyok megfeledkezni. Ezt az angol így mondaná: "keep it simple". Semmiképpen se bonyolítsuk túl!!! Se a fűszerezést, se a készülődést, se a köreteket, se a terítést, se semmit! A szabad tűzön készített ételek gyönyöre csak fokozódik, ha pár zöldséget / salátát adunk csak hozzá, esetleg finom kenyeret és egy jófajta borocskát. És akkor már csak a társaságot kell úgy összeállítani, hogy legalább megközelítőleg olyan jól érezhessétek magatokat, ahogyan mi tettük ezt azon a májusi forgatáson, a Balaton-felvidék egyik legszebb részén!

Nézzetek be a honlapra, pácoljatok, vegyetek egy-két palack kellemesen lehűthető finom magyar borocskát, tárcsázzatok fel pár számot, gondoskodjatok gyújtósról, és érezzétek jól magatokat!!!!

9 megjegyzés:

Andicsek írta...

én spéciel nem haragszom, ha reklámfelületnek használod a blogodat, nyeltem akkorákat, hogy csak na! igazán szépek a fotók, és a tanulást tényleg ne hagyd abba főleg ha minket is okítassz erre arra:)

Agnes. írta...

Azt mndjak ehesen ne menjunk vasarolni, tilos:)modositom, ehesen ne uljunk le blogot olvasni:D

Csurog a nyalam Szilvi:)

koszonom?nem is tudom:))

khase írta...

Jaj Szilvi, en is akkorakat nyeltem, mikor neztem vegig a fotokat, huuuu annyira etvagycsinalok es szuperül nez ki minden!!! Gondolom, milyen finom is lehetett :)))
En örülök neki, ha a blogban is irsz neha ilyenekröl, hisz ez is a Ti eletetetekhez tartozik :)))

Szep hetveget Nektek, sok puszi! Orsi

ps. lassan frissitheted a fejlecben levö szöveget, mert mar nem stimmel a ket iskolas-ket ovodas felallitas :))))))

Timi írta...

Nagyon finomak és gyönyörűek, irigykedek is ,hogy nem lehettünk ott.Nagyon szeretem ha a munkádról is írsz ide,hiszen az is a miden napjaidhoz tartozik,és szerintem minden kedves olvasódat érdekel!!!!!
Mi nagyon szeretünk bográcsozni a paprikás krumplitól a lecsón át(tejfölös)-pörköltig mindent meg főzünk benne és az íze össze sem hasonlít a tűzhelyen főzöttel.
Grillezni pedig borona tárcsán szoktunk valami mennyei az íz kavalkád és köretnek az amit Te is írtál bőven elég!!!
Szép és kevés rohanást a hétvégére!!!!:-))))

MJ írta...

Beszédes képek. Szeretek grillezni, bográcsozni. Való igaz, nem kell túlbonyolítani. :)

Dius írta...

Én már a fb-on is akkorákat nyeltem, mikor érkeztek a receptajánlók a konyhátokból. Most meg aztán még ezt megkoronáztad. :)
Szóval.. csak reklámozd bátran bármennyit. :))
(OZ esetleg kölcsönkapható egy pár napra.. mondjuk amíg telefőzi a fagyasztót? :D)

Timi írta...

Dius ez nagyon jó ötlet!!!Tényleg Szilvi csinálhatnátok egyszer egy olyat,hogy Oz és Sanyi főzz egy kedves laptopkonyha rajongónál meglepi ebédet vagy vacsit!!!Persze ha befér az egész stáb ott lehet dokumentálni!!!:-)))))))))))

Eperke írta...

Nyami-nyami....
Erre mást nem is lehet írni:-)

Szitya írta...

Köszi a bátorítást! És ne csak nyeljetek, egyetek is ilyen finomakat!!!
Timi!
Az ötletet továbbítom!!!