Családi videók

Újabb ítélet született, sajnos nagyon hasonló a pár héttel ezelőttihez: "Tüdő Gyula" ismét nálunk vendégeskedik, ezúttal Emma az áldozat. Úgy tűnik, ennek a vírusnak, amit ügyesen megszerzett húgocskájától, ez a szinte automatikus szövődménye.... Annyit köhög szegény. A röntgen egyértelmű volt: tüdőgyulladás. Így aztán: új antibiotikum (erősebb...) és meghosszabbított szobafogság.

Emma egy aktív gyerek alapvetően. Szeret mozogni, sportolni, kint lenni. Persze, ez a betegség nem követel ágy-nyugalmat (hiszen ott fekszik, és azzal csak ingerli a hörgőket), ezért tanulgatunk is. Én roppant mód élvezem, hogy ez már kezd egy kicsit az "itthon tanulunk" érzésre hasonlítani. Például a tegnapi "környezet-óránkon" mindenféle szemléltető eszközt is bevetettem, és kifejezettem jó érzés töltött el, amiért hagyhattam a gyermeket, hogy addig csodálja a zászlókat a világtérképen, amíg csak kedve tartotta. A matekot még velem sem imádja, de mint ahogy azt az előző bejegyzésem is mutatja, van, hogy jól szórakozunk. De azért nem hajlandó egész nap tanulni, na nehogy azt gondoljuk (és ő nem is vágyik arra, hogy folyton az anyjával tanuljon - neki Réka néni és a társai kellenek!!!)! A testvérek elég későn futnak be, így marad még idő másra is (ha nem az orvosnál ülünk éppen). Játszunk is, kártyázgatunk, meg ez-az, de valahogy hamar megunja. Ezért Emma számára, ha bent van, egyedül, úgy tűnik, hogy csak a képernyő lehet a megoldás. Ami rossz (lenne). Ameddig lehet, küzdök ellene. Ráadásul, van nálunk egy olyan titokzatos jelenség, hogy hétfőtől péntekig eltűnik a távirányító. Mostanság, betegség esetén, azért kitartó kutatás után elő-előkerül. De mivel a Disney-csatornától én kapok kiütést, ezért inkább DVD jön. Azokból pedig Emma kedvencei a családi videók.
Az úgy volt, hogy a szüleimnek volt egy videó-kamerájuk, amit időről időre kölcsönadtak nekünk. No meg persze, nyaralásokra, utazásokra is elvittük magunkkal. Ezért aztán jó sok "anyag" felgyülemlett, amit Anyu, a 10. házassági évfordulónkra, ajándékként DVD-kre íratott. No, ezeket nézik szívesen, szinte végtelenítve, a csajok. Aztán, azon a bizonyos olaszországi nyaralásunkon, ahol betörtek hozzánk a szállásra, ellopták ezt a videót-kamerát is - benne egy értékes, jó pár emléket tartalmazó kazettával. Nagyon rossz volt.
Következő karácsonyra kapott a családunk egy új videó-kamerát, már kártyás rendszerűt. Ezzel is felvettünk már több kártyányit - ezek még nincsenek DVD-re írva, de laptopon élvezhetőek. Nemrégiben ez a kamera meg elromlott; és hála a fogyasztói társadalomnak, amiben élünk, azonnal a javíthatatlan kategóriába esett (ilyen modell már nincs, alkatrész sem - egy bő kétéves gépről beszélünk!!!!). És az igazság az, hogy egy új megvételét tervezzük.
Mert rengeteg ad ez a találmány! Akkora öröm, és olyan jóleső érzés viszontlátni magukat "cuki babaként", elfelejtettnek hitt élményeket, mindennapos szokásokat feleleveníteni, egymást is nagyon aranyosnak látni hirtelen - igen, nosztalgiázni.... Nézzük, és egymásra mosolygunk, gyönyörködünk, visszaemlékszünk, elrepülünk ebből az értelmezhetetlen évszakból a nyárba, a Garda-tóhoz, amiről Emma csak úgy fogalmazott, hogy "ott semmi rossz sincs, a jókat meg napokig lehetne sorolni", újra elvágyódunk ide és oda, és örülünk, hogy mindezt már megélhettük együtt, és örülünk a gondolatnak is, hogy még vannak újabb terveink. Együtt. A tündéri kicsi lányokból egyre nagyobbá cseperedettekkel.
Úgy gondoljuk, hogy biztos lesz még mit megörökíteni, amire ugyanilyen mosolyogva gondolnak, gondolunk majd vissza évek, évtizedek múlva. Ezért kell mégis egy újabb kamera. Ami az ünnepeket, a fellépéseket, az utazásokat, de a messzebbről nézve már igazán érdekes mindennapokat is rögzítik (mondhatnám, főleg ez utóbbiakat, ha lehet!). Ezért ajánlom mindenkinek, aki megteheti, hogy filmezze a családját, az életüket!!!! Ajándékot készít ezzel a családjának, az életének!