Diónyi

Diónyi az a terület Imó tüdején, ahol gyulladás van. De azért van. Az egész első iskolahetet itthon töltötte, legnagyobb sajnálatára. Persze, amikor már harmadik reggel potyogtatta könnyeit, azt hüppögve, hogy "De én iskolába AKAROK menni!!!!", Zita és Emma már poénkodtak, hogy akkor tuti súlyos lehet a betegsége...
Aztán; három nap antibiotikum után, amikor szinte még csúnyábban köhögött (miközben én, aki rosszabb helyzetből indultam, valami erőteljes kanalas orvosságnak köszönhetően már érezhetően javulgattam), és még a hője is felment kissé, akkor már éreztem, hogy ennek a fele sem tréfa. Ismét megjelentünk a doktor néninél, aki ezúttal elküldött minket röntgenre. Az arcürege szerencsére rendben van (ez a füle miatt nagyon fontos!!!), a hörghurutja a röntgenen is látványos volt, és hát, ott kukucskált az a diónyi, kötegelt infiltrátum, a tüdő jobb oldalán.

Még mielőtt a szívéhez (vagy tüdejéhez?) kap az olvasó, jelezném azért, hogy Imola egyáltalán nem elesett (jó, amikor felment a hője, akkor rádobott egy lapáttal az alap-nyafkaságra). Csak hát, ő, aki tényleg sosem volt egyedül, rosszul viselte ezt a bezárt egyedüllétet. Úgy várta haza a nővéreit, mint valami felmentősereget! Főleg Klárát, aki ugye híreket is hozott az osztályról, az osztályból. No meg a leckét. Amit minden nap, azonnal megírt, a pótolandót órai munkát bepótolta.


És míg Imó kesergett, hogy nem mehet suliba, hát én egy picit örültem annak, hogy egy kicsit kettesben lehetek azzal, akivel ez a legritkábban adatik meg. És, míg decemberben, amikor Klára betegeskedett pár napot, olyan sok dolgom és munkám volt, hogy nem tudtam vele annyit foglalkozni, amennyit szerettem volna, addig most, egy kicsit lazább időszakban, szinte állandóan együtt játszottunk: egy társasjáték sem maradt leporolatlanul! Persze, annak nem örvendek, hogy szegénykét elkapta egy ilyen csúnya vírus, félreértés ne essék! Csak, ha már egyszer így alakult, hát legalább kihoztuk belőle a legjobbat! És ezt a fajta anyai kényeztetést azért élvezte ám ő is! Hogy az történt, amit ő szeretett volna!


Elméletileg még hétfőn is itthon marad, meg még ki tudja meddig, de azért bízom benne, hogy újabb gyógyszerekkel megtámogatva, most már a gyors gyógyulás útjára lépett. Hétvége lévén, a hangulata is jobb, hiszen váltogathatja játszópartnereit!

Nos, ennyit dióhéjban arról, hogy mi is van Imókánkkal; és magyarázatképpen az újabb (blogos) szünetért. (A képen a már említett szilveszteri beöltözős játék után pózol - szerintem nem az eredetileg összeszedett holmiban, hanem ő utána még hosszasan próbálgatta a fellelhető ruhadarabokat, mintegy "élő Barbie-babaként", ahogy Zoli fogalmazott.)