Előszilveszter, szilveszter és utószilveszter

Nem vagyunk rutinos szilveszterezők, mert általában abban a szerencsében részesülünk, hogy még az év utolsó napján is síelünk, aztán este egy mennyeit és hatalmasat vacsorázunk a jól bevált osztrák szállodában, majd legkésőbb este 11-re kidőlünk.... Hogy aztán az új év első napján is síelhessünk (vagy hazautazhassunk...)
Most nem így történt, ugyebár.
A zavar csak ott keletkezett, hogy hirtelen legalább három helyen láttak volna minket szeretettel Szilveszter estéjén... Na, aztán kigubancoltuk a dolgokat - így aztán jutott nekünk előszilveszter is. Ahogy az sűrűn előfordul, az előbuli nagyobbra kerekedett, mint a napján rendezett.
Szóval, 30-án, három család gyűltünk össze Györgyiéknél, Emma osztálytárásnak szüleinél. Pizza-partít szerveztünk (én is begyúrtam a sajátomat, mert lányaim egyöntetűen kijelentették, hogy nekik az enyém még az eredeti olasznál is jobban ízlik - hízelgő, csak éppen lőttek a rendelős kényelemnek). Nyolc gyerek, hat felnőtt (Vali barátnőmék jöttek még), sok finomság, néhány üveg ez és az, egy szép nagy ház: minden adva volt ahhoz, hogy sehogyan se akaródzon senkinek sem hazamenni. Végül, fél 12 táján (délután 5-től csatlakoztunk a bulihoz!!!), az Ikreket a hónom alá csaptam, és legalább mi hazatértünk. Zoli és a két nagy még ráhúztak egy órát. Így történhetett meg először (de nyilván nem utoljára...), hogy a lányaim később értek haza egy buliból, mint én.... Nagyon jó volt, pedig semmi különleges dolgot nem csináltunk. Csak úgy egyszerűen kellemes emberek társaságában kellemesen éreztük magunkat.
Másnap jött Szilveszter. Természetesen akkor is kellemes társaságban voltunk, Mingi barátnőmmel, és "kis" családjával (három fia van), akikkel már többször nyaraltunk-teleltünk-őszöltünk együtt. Viszont, szegény Mingi egy lelkileg nagyon megviselő évet zárt, aggódtam is, hogy hogyan viseli majd az oly' sok jelképet hordozó évszám-váltást. De Mingi erős....
Szóval, a tizenegyesben töltött szilveszteri estének három fő fénypontja volt. Az egyik a tüzijáték, amit Mingiék hoztak, és amit a parkból lőttek ki együtt. Imola és én nem csatlakoztunk, mert mi már akkor is rettenetesen köhögtünk (azóta is azt tesszük, csak most még gyógyszert is szedünk rá).
A második a szerencsesütizés. Régóta piszkálta már a fantáziámat ez a dolog, dehát nem nagyon volt alkalmam kipróbálni, hiszen szinte sosem voltunk itthon december 31-én (habár: miért ne lehetne más jeles eseményekkor is?!). No, most kerítettem egy elég könnyűnek tűnő receptet; Emmának és Zitának kiadtam, hogy másoljanak le pár jópofa, vicces vagy elgondolkodtató idézetet, kevertem-kavartam, és már rejtegettük is az "üzeneteket" a nyers tésztahalmokba. Jó illatuk volt, és fahéjas cukrot készítettem még mellé. Hát, akkora sikere lett, hogy még én is meglepődtem!!! A gyereksereg szó szerint felhabzsolta mindet; szerintem csak azért, hogy olvasgathassák az üzeneteket.... Néhány elég fura is bekerült. Például: "Ha alszom, megéhezek. Ha eszem, elálmosodok. Az élet szép." Már idéztem párat pár bejegyzéssel ezelőtt az ilyesmikből: "Ha csak a tüskét látod a rózsán, nem érzed az illatát." Jót szórakoztunk. Habár nekünk, felnőtteknek nem is jutott; így végül nálunk Klára lett az, akinek szerencse ígérkezik az anyagiak terén... :-) Amilyen muris kis figura, hát majd beválogatják egy filmszerepre! :-)
A harmadik fénypont pedig a "beöltözős" játék volt, amit már játszottam velük az összes csajszi zsúrján. Ez úgy zajlik ugyebár, hogy körbeadnak valamit (bármit, mi narancsot szoktunk), zenére. Akinél van a körbeadott tárgy, amikor elhallgat a zene, annak fel kell vennie valamit, amit a játékvezető a korábban odakészített szatyorból kihalász. Ezek ruhadarabok és kiegészítők, az úszószemüvegtől, a nyakkendőn és a házi papucson át a vívóplasztronig és a parókákig minden. Picit féltem, hogy a fiúk majd azt mondják, hogy ők nem hajlandóak bizonyos dolgokat magukra húzni. Hát felesleges aggodalom volt... Annyira élvezték, hogy utána még cserélgették a ruháikat, parókáikat, és rengeteg fotót készítettek... Tomi, a fiúk apja, már kezdte összevonni a szemöldökét, hogy a legkisebb fia milyen jól és szívesen járkál a magassarkúmban... :-)
Mingiék éjfél után nem sokkal már el is búcsúztak: az otthon hagyott két kutyájuk miatt izgultak, hogy hogyan bírják a mértéktelen petárda és tüzijátékos durrogtatást.... (Scotty a füle botját sem mozdította, akkor sem, amikor sétáltunk vele egyet...)

Az újév napján megettük Anyunál a szokásos korhelylevest és persze a lencsét, majd visszajöttünk, és "játszottunk" egyet. A "megszokott" blogokat végigolvasgatva a délutáni punnyadásban, támadt egy ötletem. Készítettem egy "kérdőívet", amin olyan kérdések szerepeltek, hogy ki mit tartott 2011 legjobb és legrosszab pillanatainak, továbbá, hogy mik a céljai 2012-re, mik a vágyai; mit kíván a különböző családtagoknak, és mit kér tőlük (no persze, itt nem tárgyi kérésekre utaltam). El nem titkolt célom ezzel a kérdőívvel természetesen az, hogy idén december vége felé elővegyük, és -remélhetőleg- jókat derülve, megállapítsuk, hogy mit sikerült véghez vinni!
Nagyon lelkesen nekiálltak kitölteni, noha Emma elöljáróban morgolódott egy kicsit, hogy milyen sokat kell majd írnia... Persze, nem szándékozom kibeszélni az elárult vágyakat és az összes célt, de ha összegezve elmondhatom azért, akkor úgy tűnik, hogy mindenki annak szurkol, hogy Imolának mégse kelljen megműteni a fülét (erről még nem meséltem a blogban, de majd visszatérek rá). Továbbá, ha minden vágy teljesülne, akkor nyitnánk egy kisebb állatkertet, külön polcot készíthetnénk a sok megnyert tenisz- és vívóéremnek (és kupának); a három Kicsi végre szabad bejárást nyerne Zita szobájába; Zoli SOKKAL kevesebbet dolgozna, és rengeteget lenne velünk; körbeutaznánk országot-világot; a lányok kedvesek lennének egymáshoz, ráadásul rendszeretővé válnának; a totálisan kisimult és nyugodt anyjuk legnagyobb örömére... :-)
Nem, a világbékét egyik sem írta (még). 2012-ben még egyik sem célozta meg a Miss World címet... :-)