Jézuska esete a mobiltelefonnal

Tudom, hogy sok szülőnek okoz fejtörést a "mobilt a gyereknek vagy sem?" kérdés. Nem vallom, hogy nálunk a bölcsek köve ez ügyben, de leírom, hogy a mi gyerekeinkkel ez eddig miként alakult.

Zita negyedikben megkapta Zoli egyik levetett telefonját; és hetente egyszer használta, amikor az egész délutánját a zeneiskolában töltötte. Utána, amikor átkerült a gimibe, a szomszéd kerületben, állandósítottuk a készüléket. Nyilván kibírta volna nélküle is, de be kell látnom nekem is: sokkal praktikusabb így. Tud szólni, ha valamiért máskor végez, én is jelezhetem, ha nem érek oda időben, stb.  Időközben lecserélte a készülékét, kitalálva magának a 100 ötöst, és díjnak egy bizonyos modellt.
Ebben a tanévben pedig már buszozik is rendesen a Nagylány, tehát most már tényleg fontosnak tartom, hogy legyen nála telefon. Bár olyan óvatos a Drágám, hogy a buszon nem meri felvenni a telefont - nehogy valaki el akarja lopni...
Emma pedig... Nos, hát vele pedig úgy jártam, hogy megunva a többéves körömrágását, hirtelen felindulásból felajánlottam neki egy mobilt, ha le tudom vágni az összes körmét a kezén... Tíz nap múlva a kezében volt a telefon (igaz nem olyan, amilyet kinézett :-) ). Ez történt a nyáron... Tehát neki is van már. Ő sem hordja magával, csak hetente egyszer, amikor hazasétál.
Szóval van négy telefon a családunkban, ami nem kevés. No mindegy. Mondjuk, szerencsére ingyen hívjuk egymást, és ebbe beletartoznak a nagymamák is.

Amikor átfestettük-tapétáztuk a házat a nyáron, a szobafelosztást is megvariáltuk; aminek eredményeként a nappali a lányok "zónája" és a mi "új" szobánk közé került. És hogy ez miért fontos? Mert a karácsonyfát a nappaliban állítottuk fel idén is, pontosabban a "nemolyanrégenvolt" tavaly is. Na és ez miért probléma? Hát mert nálunk már 24-én reggelre odakészítenek mindent az angyalok a fa alá. És emiatt a csajok iszonyatosan korán képesek felébredni. De akkor hogyan oldjuk meg azt, hogy együtt érkezzünk a fa elé? Eddig csak beosontak hozzánk, és együtt indultunk tovább, de most hogyan legyen? Mert az nem volt opció, hogy mi hamarabb keljünk fel, mint ők; hacsak nem legkésőbb hajnali hatra húzom fel az órát... Szóval? Mi lett a megoldás? Ha már tényleg mindenki felébredt a gyerekcsapatnál, és már legalább hét óra van, akkor valamelyik telefontulajdonos poronty felhív minket...
No, hát így esett a nagy eset. Kicsit ciki. De ez van. Igyekszem valami meghittebbet kitalálni a következő alkalomra...
A karácsonyunk ettől függetlenül nagyon kellemesen telt. A számunkra kissé kába kezdet után, teljesen felvillanyozódva és kivételesen egészen "türelmes" ritmusban kibontottunk minden ajándékot (külön ovációt kapott a Scottynak és a teknősnek odakészített csomagocska is!). Az első szusszanáskor a reggelit is elkészítettük. Mivel most nem volt már időm konyhatündér-anyukát is játszani (bár 23-án még végső erőmből elkészítettem a bejglit, hogy legalább egy karácsonyi süti legyen az ünnep napján is azért), csak egy palacsintatészta pihent egy éjszakát a hűtőben. Zoli, mivel ez az ő specialitása, megsütötte, és már meg is volt az ünnepi reggeli, szépséges terítéssel!!! Jó volt! Utána pedig pizsamában folytattuk a világ legjobb dolgát: a közös játékot... Legóztunk, Carcassone-t játszottunk, "Találd ki extrá"-ztunk, mindenki beleolvasott a könyveibe (azokba is, amiket tőlem kaptak, persze...), és egyáltalán... Jó volt ez is, na!

Ebédeltünk is, Emma legnagyobb örömére lazacot is, és még folytattuk, amit addig is műveltünk. A délután második felében felöltöztünk végre, és átmentünk a szüleimhez. Újabb ajándékbontás, ezúttal 14-esben (Bátyámékkal), majd Anyu fenséges karácsonyi vacsorája következett. Milyen volt? Hát ez is jó, persze!!!
25-én Zoli szüleinél karácsonyoztunk, előtte Lacinál. Minden nyugisan és kényelmesen zajlott, ami a mi életvitelünkkel egy külön ajándék!
26-án pedig elindultunk "telelni" pár napra - de arról majd külön.