Pages

2012. március 13., kedd

Családom és egyéb állatfajták

Emma határozottan kér, néha esdeklően könyörög, máskor érveket sorakoztat fel és legtöbbször csak eldöntött kérdésként kezeli a témát. Nyuszit szeretne. A nyulunk tavalyi, hirtelen elvesztése óta nem támogatom annyira a gondolatot, de kihívok bárkit: jöjjön ide, és próbáljon meg ellenállni Emmának! Nem lehet. Egyszerűen lehetetlen. Így csak a nyúl beszerzésének időpontját sikerült kitolnunk. Mert már karácsonyra szerette volna. Aztán a szülinapjára. Na de Húsvétra már végképp!!! Meg is írta a Nyúlnak. Mármint a húsvéti illetőségűnek. Nincs apelláta.
Amióta látja Emma, hogy beadtuk a derekunkat, azóta minden lehetőséget megragad arra, hogy a kisállat-kereskedésben nézelődjön. Az egyik ilyen portyája során Zoli tartott vele. Zita és én addig a közeli papírboltban bóklásztunk. Onnan "rángatott" ki az én "Uram", hogy jöjjek, ezt muszáj megnéznem! Ragyogó mosollyal vezetett el egy terráriumig, majd csillogó szemekkel azt mondta: "Ugye milyen aranyos?!" Először azt hittem, hogy poénkodik. De nem. Tényleg lenyűgözte őt. Egy kaméleon!!!!! Na ne már!!!

Zita sulijában érdekes fejlemények vannak. Egyik nap, azzal jött haza, hogy egy egér szaladgált az osztálytermükben, a lányokat sikolyra és menekülésre, a fiúkat röhögésre bírva. Hm. Másnap azzal jött haza, hogy az egyik fiú elkapta az egeret. Hm, hm. Harmadik nap azzal, hogy az osztályfőnök megengedte nekik, hogy megtartsák az egeret, és már sorolta is, hogy ki milyen "kelléket" biztosít majd. Hm, hm, hm. Utána az jött, hogy a takarítónők kidobták szegény párát. De nem baj, mondta Zita, mert az egész sárga épület tele van egérrel. Hm, hm, hm, hm. Most megy a harc, hogy lehet-e egere - terráriumban tartott egere! - a 6.a.-nak, mert mit szól majd az ÁNTSz (vagy akárhogy is hívják a jogutódját). Ja?! Az, hogy az épület tele van egérrel, az nem gond?! Ugyanis attól a naptól kezdve vagy öt másikat is elkapdostak az egyre felbátorodó kisgimisek.... Az állatkereskedésben időközben beszerzett "hobbiegerek" pedig már meg is kezdték a szaporodást. Hurrá!!!

Egyik vacsora során ismét az állat-téma volt napirenden. Emma jött a nyuszijával. Zoli pedig ismét, már sokadjára a kaméleonjával. Egyszerűen nem hagy nyugodni. Győzköd, hogy annak alig kéne valami. És felvázol különféle, szerinte idilli, életképeket, amelyekben a kaméleon és sok esetben én szerepelnénk. Pl. főzés közben, mert miért ne lehetne a konyhában, "annak elég csak egy ág, amit belógatnánk a konyhaszekrények fölé". Na ja. 
"Jó, mondta Zoli ezen vacsora során, akkor vagy kaméleon, vagy egy birka, hogy Scotty tudja terelgetni!. De inkább kaméleon!"
"Oké, vágta rá Imó, akkor enyém lesz a birka!"
"Én a nyuszit szeretném, közölte Emma, a hajthatatlan."
"Akkor én hörcsögöt vagy tengerimalacot!, kontrázott Zita"
"Nekem egy akvárium tetszene! - Klára sem akart kimaradni a buliból."
"Jó, mondtam. Ha ezeket mind beszerezzük, akkor viszont én egy bódét szeretnék kérni a kapu elé, "Pénztár" felirattal, megnyitom a Sashalmi Állatkertet, és én leszek a jegyárus!"
Megszavazták nekem. :-)

A cím Gerald Durrell egyik leghíresebb regényéé is. Talán nem véletlen, hogy gyerekkorom óta imádom....

13 megjegyzés:

Babi néni írta...

A kaméleon szerintem is cukibb, mint a nyúl. Arra befizetnék én is az állatkertedbe. :o)

De ha vesztek nyulat, ne bakot, mert egy baknyúl rettegésben tartja keresztfiamék szomszédjait. (Mondjuk, nálunk rövid úton a lábasban végezné még fiatalon egy olyan fenevad, mert akkor még nem olyan büdös, állítólag.)

JuditAu írta...

Szerintem egy kigyot is szerezzetek mar be akkor, hogy az eger tulszaporulat meg legyen oldva... :)))

(wallabyt nem akartok tartani?) ;)

Juli írta...

http://www.zoldleguanvilaga.eoldal.hu/fenykepek/zold-leguan-kepek-2/

Én egy ilyet szeretnék :)))
Szeretem nagyon a hüllőket, ékszerteknősöm is volt 13 évig.

A fiam, (aki mindössze kettő éves) kutyát szeretne, meg bicajt, és olyan dolgokat, amik nem albérletbe, és egyenlőre még nem neki valók...
És akkor mi lesz, amikor nőni kezd, és már egyre kevesebb dologra tudok nemet mondani????

Lepkevár írta...

Kaméleonra szavazok! :)

(Az enyémek mosómedvét akarnak már vagy másfél éve...)

Szitya írta...

Altair!
Hozzánk nyilván csak csaj jöhet... :-) Egyébként volt már nyulunk (törpenyúl, most is az lesz), és nem nagyon volt gond a szagával sem - mondjuk gyakran takarítottuk.
Judit!
Kígyó és madár: kettő, ami nem jön. Wallaby jöhetne... :-) (de akkor előtte költözünk pár földrésznyit :-) )
Juli!
Ékszerteknősünk már van, ugyebár... És igen, készülhetsz a kívánságlistára!A gyerekeké végtelenített.
Lepkevár!
Ezt most nem árulom el Zolinak. A mosómedve sem rossz, habár illatilag tuti, hogy messze túlmutat a nyúlon! :-)

BIRSKÖRTE írta...

Nalunk 3 vizi agamanka van, nekik tenyesztunk csotanyt (nem budos es nem is gusztustalan), igy a koltseguk havi 200-500 Ft (2 macskakaja-konzerv + neha 1-1 adag tucsok a valtozatossag miatt), na meg a terrarium futese-vilagitasa. Nagyon szuper allatok, meg lehet fogni, meg simogatni is oket, teljesen jol turik. Raadasul nappali allatok, ami egy hazikedvencnel nem hatrany :) A kameleon nagyon jol nez ki, elsore ugy tunik konnyen tarthato, viszont nagyon stresszelos allat es sokkal kevesebb mozgast visel el maga korul, sok kameleon tul ingergazdag kornyezetben el is pusztul viszonylag gyorsan. Szerintem 4 gyerek melle nem igazan jo valasztas :) Amugy nalunk is allatkert van, ket teknos, ket kutya, meg egy horcsog (az o parja egy eve pusztult el), es akvarium is van, abban meg a halak mellett egy rak is lakik :)
macskan gondolkoztunk, de a lakas a riaszto miatt most nem macskabiztos, a kert meg a kutyak miatt. majd talan bovites utan...

BIRSKÖRTE írta...

kimaradt: mi egy gyerek mellett szavaztuk le a kameleont, pedig tenyleg gyonyoru allat.

Szitya írta...

Fú! Birskörte!!! Köszi a tájékoztatást! Ez tényleg hasznos!!!

Ditke írta...

Nekünk 3 tengerimalac van, de azzal is csak nekem van dolgom. A csajok néha dobnak nekik ezt-azt, de lényegében a takarítás, gondozás rám marad. Úgyhogy én megmondtam, amíg ezek ki nem pusztulnak én újabb gondot nem veszek a nyakamba. Kipusztulni meg nem akarnak csak szaporodni...
De amúgy nálunk is kutya, macska kellene, azt lehet dögönyözni, a tengerimalac meg unalmas mert retteg. Szegény.

kikocs írta...

Kiskutyát senki nem akar? Olyan aranyosak születtek nálunk múlt hét hétfőn! :)

Drachenkopfhändler írta...

Nekünk volt mosómedvénk. Nem büdös, és tündéri állat, de nem kisgyerekek mellé való.

Szitya írta...

kikocs!
Kiskutyának én örülnék... A mi kutyánk viszont valószínűleg nem...

Nos, Lepkevár, akkor már tudod, hogy mi a helyzet mosómedve ügyben! :-)

Vivien írta...

:) Nyuszit, kaméleont támogatom. Hörcsögöt nem, mert max 2 évig él, de inkább 1, a tengerimalac büdös. Akármennyire is tisztán tartja az ember, büdös. Halakat szeretne Klára? Azok uncsik. Szerintem. Birka? Szép lenne... :D

Hogy van a teknős??? :P

Pusziiiiiiii :)