Miaúúúúú!

Próbáltunk rájönni, hogy mi történhetett, de nem nagyon értettük. Az eddig "legjobban működő" gyermekünk is "elromlott". Makacskodik. Ellenáll. Toppant. Csúnyán néz (ő olyan szépen néz ám csúnyán!!!) a nagy barna szemével. Ármánykodik az őt imádó nővér ellen. Meglehetősen kezdő amatőr módjára ármánykodik, de próbálkozik. Szemrebbenés nélkül rávágja, hogy igen, megmosta az arcát, miközben a szemöldökéig nutellás.
Éééééés. Nyávog. Elnyújtottan, nyafkán beszél. Keresi szünet nélkül a lehetőséget egy kis affektálós panaszra.

Aztán egyszer csak rájöttünk: Imola lenyelt egy macskát!!! Ez lehet az! Azóta próbáljuk kicsalogatni onnan. Hízelgünk, morgunk, mint egy kutya, cincogunk, hátha kipattan. Néha azt hisszük, hogy na, mintha, most már kiugrana az a macs', de nem. Még mindig ott nyivákol Imó torkában.

Jaj, mi lesz így velünk?!

(u.i.: Még mielőtt valaki félreértené: imádjuk a mi imádnivaló, "elmacskásodott" őzike-szemű tündérünket!!!!!)