Vallomás

Persze, minden szülő így van ezzel, tudom, és ez így van jól. Mármint, hogy azt gondolja: az ő gyereke olyan szép, olyan okos, olyan... olyan! Meg azt is, hogy "persze, mindenki így gondolja a sajátjáról, de az enyém TÉNYLEG olyan szép, és TÉNYLEG olyan okos, és TÉNYLEG olyan..... olyan!"
Hát, egyáltalán nem zavar, hogy nem képezek kivételt.....

Tegnap teljesen, még a megszokottnál is jobban, a varázsa alá kerültem. Olyan szívet melengető jelenség volt, ahogy jött, vigyorogva: szürke farmer, kicsit hosszú és bő (olyan most divatos) vékonycsíkos blúzban, felette a húga neki kicsit szűkös és (divatosan) rövid farmerkabátja, a (most divatos) magas-szárú vászontornacipőben, összefogott hajjal, magához szorítva a szolfézs-mappáját. Komolyan: tisztára Sophie Marceau a Házibuliban (csak kicsit vékonyabb verzióban...)!
És főleg! Ahogy csacsog, kérdez, minden érdekli, mindent tudni és érteni akar! Közben ragyog a szeme, meg az egész pofija. Ahogyan csak az ilyen korú bakfisoknak tud! Ott van a tekintetükben és az egész lényükben a bizalom: bennünk, magában és egy szép, kalandokkal teli, boldog jövőben!
Persze, büszkeséggel tölt el, hogy ilyen szép és ragyogó teremtés. Büszkeséggel tölt el, ahogy olyan vidáman és lazán veszi a suli-adta feladatokat; és nem zavar, ha néha ezen-azon fennakad. Mert tudom, hogy majd jobb lesz legközelebb. Büszkeséggel tölt el az a kitartás és elszántság, amivel a sportját űzi: most, verseny-szezonban, sokszor akár napi három órát is, minden hétköznap. Büszkeséggel tölt el az a könnyedség, ahogyan a zene és a hangjegyek világában mozog. Büszkeséggel tölt el, akárhányszor meglátom és meghallom őt fuvolázni.
Ugyanakkor úgy vélem: nem baj, ha nem lesz kitűnő. Nem baj, ha nem lesz vívóbajnok. Nem baj, ha nem lesz fuvolaművész. Mert érzem: a legfontosabb az, hogy ezt a csillogást, ezt a bizalmat, ezt a kicsattanó életörömöt minél tovább láthassam pofiján, érezhessem egész lényében. 

Persze, Zituskám, ha majd elolvasod ezt (mert el szoktad...), akkor ne gondold azt, hogy ezentúl nem kell sokat tanulnod, naponta gyakorolnod és "vért innod" (ahogy Gábor bácsi "tanácsolja" mindig :-) ) minden asszó előtt! Csak kívánom, hogy még sokáig maradj ennyire nagyon szerethető és szeretett lény!!! (Részemről mondjuk nem kérdés... :-) )