Viszont a betegség óta visszatért Klára jobb kedve, amibe persze azért belefér némi kötekedés, de alapvetően mosolygósabb lett, és nem keresi már a lehetőséget egy kiadós zsémbelésre. Biztos jót tett neki némi pihenés, némi kényeztetés, megkülönböztetett figyelem - és biztos nem fáj már semmije.
Tegnap nyugis délutánunk volt. Amibe belefért az is, hogy leszüreteljük cseresznyefánk termésének javát. Klára is csatlakozott hozzám. Amíg én létráról, addig ő, igazi csibészesen, fáról szedte a gyümölcsöt. Egy saját tálba, amit a suliba készült bevinni, az osztályának. Többször elmondta, hogy ő csak olyan cseresznyét szeretne bevinni, amit ő maga szedett. És kitartott, és feljebb mászott, és nyújtózkodott, és frászt rám hozott (hogy lepotyog). Közben pedig jókat csevegtünk. Nagyon jól esett ez a kis kettesben töltött szabad idő. Szerintem neki is. Valahogy megnyugtatott, hogy talán ez a nagy lélek ebben a kis testben megnyugodhatott, akármi is volt, ami felkavarta.
És, mintegy végső megnyugvásként, még ráakadtam valamire. Imolával pótolgattuk a leckét és valamit le akartam ellenőrizni Klára könyvében, tudván, hogy ő már megcsinálta azt a feladatot. És ahogy lejjebb csúszott a tekintetem a keresett feladatról egy jót derültem azon, amit olvastam! Volt egy olyan kérdés a szövegértés végén, hogy: "Tudsz mondani belső tulajdonságokat is? Milyen vagy (lusta vagy szorgalmas, rendes vagy rendetlen, stb.)? Írj le néhányat!"
Hát, Klárának nem volt elég az előrenyomtatott két sor. Íme a válasza: "szorgalmas, rendes, okos, szerény, jószívű, figyelmes, kedves, megértő, szófogadó".
No, aki ilyet ír saját magáról, önállóan, az talán nem lehet túl nagy harcban önmagával; annak talán nincs nagy vihar a lelkében, nem?
8 megjegyzés:
Valamit nem vesz be a gyomra.
Nekem ez jutott eszembe.
Amúgy Én is mindig a lelkükön görcsölök... :)
Igen, Edit, én is így gondolom. Csak tényleg nem jövök rá, hogy mit.
Igen, Edit, én is így gondolom. Csak tényleg nem jövök rá, hogy mit.
Hát, te egy nagyon türelmes ember lehetsz. Én pszichológus vagyok és általában elég hamar rájövök, hogy sokszor csak a semmiért hisziznek. Halál komolyan unalomból, mert azt akarják, hogy történjek valami és hogy ők legyenek a középpontban. Szóval én már nem beszélek a lelkükre, csak a " vagy abbahagyod, édes kislányom vagy ma este máshol alszol" taktikát szoktam használni. A baj, hogy ez csak a kissebbeknél működik, Gemma múltkor elment a barártjához aludni ( már ilyen is van neki :D ), mondván, én akartam, Viki pedig egyenesen a szemembe mondta, hogy " Egyrészt úgyse gondolod komolyan, mami, másrészt abból én csak hasznot húznék, mert nem idegesítessz legalább egy este erejére." Aúúú. Úgy látszik, itt az ideje a demokráciának. Tanácstalan vagyok.
Remélem csak egy átmeneti és egyszeri kis zavar volt ez Klára részéről. Egyébként amikor én ilyen passzban vagyok, én sem tudok enni. Két falat után már nem megy több.
És hát igen, ha ilyeneket ír magáról, valóban nagy baj nem lehet odabent. :)
Ami még eszembe jutott, nem lehet, hogy valamelyikőtöktől "átvette" mondjuk valamin agyalást, vagy ilyesmit? Nekem van olyan gyerekem, aki annyira egyhullámhossz velem, hogy ha nem mondom is tudja, hogy épp valami bajom van.
Jennelle!
Türelmes vagyok az biztos. És Klára a "legnehezebb eset" gyerekünk, az is biztos (legalább is eddig). De ez most más. Itt van valami, amit nem tudok, hogy mi, vagy nem ismerem fel. Úgy érzem, most segítségre és nem leintésre van szüksége. Igyekszem mihamarabb megtalálni a módját, mert felőröl minket.
Dius!
Nálunk Emma ilyen, nem Klára. Ráadásul, már Emma is kezd kikészülni a Klárával kapcsolatos dolgok miatt (és nem csak azért, mert legtöbbször ő a célpont, hanem mert ő is ÉRZI, hogy van valami bibi).
Na, rájöttél, mi nyomja a kislány lelkét? Csupán szakmai kíváncsiság.
Megjegyzés küldése