Egyszer, régen, még megboldogult iskoláskoromban, abban a bizonyos "átkos" rendszerben voltam már szüreten az osztállyal, de az kötelező-szagú, esős-hideg, kellemetlen élmény volt. Viszont valahogy már akkor is éreztem, hogy az igazi szüret nem ilyen.
Még genfi életem során elkezdtem a körülöttem lévő emberek győzködését, hogy valaki kísérjen el egy szüretre, de úgy tűnt, hogy nagyon egyedül vagyok ezzel a vágyammal. Aztán végül, az egyik haverom belement (lehet, hogy tetszettem neki, és így próbált bevágódni?! lehet...), és leszerveztünk egy helyszínt és időpontot. Erre pont lebetegedtem... Következő évben már nem is próbálkoztam...
Béláék, barátaink, is hívtak már többször. Az utóbbi években egyszer sem volt olyan időpontban a szüret, amikor csatlakozni tudtunk volna. Nade idén, vééééégre!
Lovasra mentünk hát szüretelni. Erről a helyről már többször írtam, hiszen már nem először élveztük Béláék vendégszeretetét. Egyszerűen pazar! A kilátás a Tihanyi-félszigetre, a ház, ami hagyományos présház-külsejű, de a remekül felszerelt pince felett azért egy minden igényt kielégítő nyaraló pihen.
A ház lábainál a szőlő, körülötte csend és nyugalom, no meg néha egy-két vad óvatos lépte: láttam már ott őzikét szaladgálni, és egy kis séta során ijedtem már meg rókától....
Péntek este érkeztünk meg erre a paradicsomi helyre, megkezdve így egy szintenyaralást, szintekettesben Zolival. Jót vacsiztunk és beszélgettünk. Említettem már, hogy kedvelem nagyon azt a helyet, és Béláék vendégszeretét?
Szombat reggel végre elkezdődött maga a szüret. Eltökéltem, hogy lekövetem az összes folyamatot, nagyon kíváncsi voltam. Minden nagyon szervezetten, ugyanakkor vidáman és lazán zajlott.
A finom reggeli után kaptunk párosával egy-egy sor szőlőt, és lett két puttonyosunk. Mondanom sem kell, hogy az én sportember Uram ez utóbbi feladatot vállalta magára: igen fárasztó dolognak tűnt le-fel mászkálni a lejtős sorok között egy teli puttonnyal a háton. Persze neki meg sem kottyant. Tehát a délelőtt folyamán, egy-egy metszőolló segítségével megszabadítottuk a szőlőt gyümölcseitől. Idén már ilyen korán kellett szüretelni a hosszan tartó nagy meleg miatt - a cukortartalom már olyan magasságokat ért el, ami szükségessé tette ezt. A nagy meleggel párosuló aszályos időjárás pedig erősen lecsökkentette a megérett mennyiséget. Bélák szőlője nem hatalmas, hiszen tényleg csak magának, hobbi-borászatot űz, ezért nem meglepő, hogy 14-en is végeztünk már a kissé késői ebédig.
 |
| Zoli a puttonyos éppen "rakományt kap" |
Ezután jött az igazán izgalmas rész a számomra. Lementünk a pincébe. A puttonyosok már idehordták a teli puttonyaik tartalmát, és beleöntötték az úgynevezett "bogyózóba". Ez egy olyan gép, ami (nagyjából) megfosztja a gyümölcsöt a szárától, a "kacstól". Ez azért is jó, mert akkor nem kerülnek bele a borba kesernyés ízek.
A "lebogyózott" szőlő egy kádba ömlik a gép "kezelése" után. Itt a saját tömege is kinyomja már egy kicsit a levét. Ezért, amikor már befejeződött a szüret, az összegyűlt levet leeresztik egy csapon át, vödrökbe, ami ment egy nagy, fémes tartályba. Amikor innen már nem csurgott a nedű, átkerült a szőlő a présbe. Méghozzá úgy került át, hogy átmerték vödörrel, majd utána az alját lapáttal.
 |
| Most kerül a szőlő a présbe - mi pedig ettől nem vagyunk szomorúak |
 |
| Lapátolás, vödör, pedig ez finom szőlő |
A törköly ládákba, a szőlőlé a fém tartályba került. A pincét pedig szuper-szervezettséggel ripsz-ropsz kitakarítottuk, ahogy a felhasznált eszközöket is végig, gördülékenyen tisztítottuk.
 |
| Tele a prés |
Még lefejtettünk egy kis mustot, aztán hagytuk, hogy nyugodjon a szőlőlé is, no meg mi is.
Újabb kellemes este következett Béláékkal, majd az éjszakai pihenő után, reggel még átfejtették a legények (Béla, édesapja és Zoli, de legfőképpen egy elmés szerkezet) a fém tartályból fahordókba a nedűt. És "derítették" is, azaz az aljára leülepedett mindenfélétől megszabadították. Ott piheg majd tavaszig, akkor ismét derítés, majd visszakerül a fém tartályba. Addigra szép lassan borrá válik.
Jó pihenést és átváltozást neki! Kíváncsi leszek, hogy milyen ízzel köszön majd vissza!
Jó kis hétvége volt ám ez!
Elmesélném még (mielőtt bárki meggyanúsít azzal, hogy tisztára "én-blogba" váltottam át), hogy eközben persze a lányok sem unatkoztak... Emma keresztanyukás és macskázós hétvégét töltött Vera-barátnőméknél Vászolyon (leadtuk őt a szüret előtt és értementünk utána). Nagyon élvezte és nagyon elfáradt.... A másik három hölgykezdemény pedig szüleim vendégszeretetét élvezte, amely során a fénypont (úgy tűnt nekem) a kissé kivirult veresegyházi medvepark látogatása és az azt követő szadai éttermezés volt.
Mi pedig megígértük Béláknak, hogy újra megyünk hozzájuk szüretelni jövőre is. Ha nem utálnám siettetni az időt, azt mondanám, hogy alig várom....
3 megjegyzés:
Nagyon jó volt olvasni, én is szeretnék részt venni egy szüreten.
"-Pifta! Ifol-e muftot?
-Nem ifok, mert befofok."
Gyerekkoromban hallottam ezt párszor nagyapámtól, mikor szőlőt préselt.
Azért ittuk, mert egyikőnk sem Pista. :)
Gyerekkoromban vettem részt utoljára szüreten. Nem volt nagy szőleje nagyapáméknak, de jó volt a szüret, persze mi gyerekek inkább szórakoztunk, mint dolgoztunk. Mustot pedig már 1000 éve nem ittam. Murcit pedig szégyen gyalázat de először Ausztriában kóstoltam.
Megjegyzés küldése