Ajándék

Apámnak van egy elmélete, ami nagyon is megállja a helyét. Szerinte azért születtek annyian a Mérleg jegyében, mert azok a babák a karácsonyi és szilveszteri (illetve a kettő közti) összebújások eredményei. Szeretet ünnepe, hosszabb, nyugodtabb együttlét, meg ilyesmik, no. Elmélete úgy folytatódik, hogy ő így aztán "karácsonyi készítmény", én pedig, bizony, szilveszteri. Ezutóbbiról persze konkrét emlékei is vannak szüleimnek. A pikáns részletekbe persze nem avattak be, de sűrűn utalnak egy Shakin' Stevens számra (Give me your heart tonight), ami állítólag beindította a fantáziájukat egy újabb gyermek vállalása terén...

Mindez csak azért jutott az eszembe, mert hát Edith jól tudta a hozzászólásában (de honnan?!), hogy bizony a múlt héten ünnepeltem a születésnapomat (ezúton is köszönöm a köszöntést!). Vagyok már abban a korban (bár még Zita szerint sem vagyok öreg...), hogy jobban szeressem a névnapomat a születésnapomnál, de azért még nem élem meg drámaian a dolgot.

Nem akartam nagy faksznit csapni, nem is csaptam. Zoli reggel meglepett néhány aranyos kis ajándékkal. Először is, kaptam tőle egy mellény-kabátot, mert pár nappal előtte megemlítettem, hogy nekem is jó lenne egy, ha már az összes lánynak (és még Zolinak is!) van egy. Drága férjem fülelt, "jegyzetelt" és cselekedett. Kaptam tőle egy könyvet is a borkóstolásról, mert gyakran mondom neki, hogy szívesen elvégeznék egy sommelier-tanfolyamot. Amatőr bor-kedvelő vagyok és kíváncsi lennék a borkóstolás művészetére és mélységeire is. Ezt a könyvet "löketként" kaptam, hogy belevágjak a dologba. Végül.... Kaptam tőle egy karmester pálcát. Két okból: mondta, hogy egyre több a zenész a családban (hiszen még Apám is hangszert kapott tőlünk, ugye), más részről meg hátha megkönnyíti mindennapjaink bonyolultan megkomponált tevékenység-sorozatának levezénylését. Az ötlet jó volt, a megvalósítással csak két probléma akadt. Hiába "dirigáltam" én, immár pálcával, a reggeli hajtásban, Emma csak nem ette-itta gyorsabban a reggelijét, viszont minden gyerek jókat derült az egészen - egészen addig, amíg aztán el is törték a pálcát. Megragasztottam, de lehet, hogy így már elszállt a varázsereje.

Mivel a szüleim elutaztak a hétvégén, a velük ezúttal a napján (hétköznap) ünnepeltünk - méghozzá étteremben. Kértem, hogy hívják Bátyámékat is, mert egy részről Mihály nap is nemrég volt, más részről meg jobb, ha most sűrűbben látom, aggódom miatta. Sógornőm nem tudott eljönni, így ötösben ünnepeltünk egy belvárosi étteremben: szüleim, Zoli, Misi és én. Anyukám fantasztikus ajándékkal lepett meg, a lehető legjobbal. Miután most éli, - ahogy ő maga is mondja - "albumkészítő korszakát", nekem is készített egyet! Kisbaba koromtól, mostanáig - de főleg az első húsz évemről van nagyon sok kép benne. Nagyon örültem neki - a lányok azóta is állandóan lapozgatják és lelkesen mondogatják: "de aranyos kislány voltál, Anya!". Köszönöm Anyu, tényleg.

Mivel nincs scannerem, nem tudok kiskori képet betenni, csak az utolsót, amit Anyu beragasztott - a nyáron készült a Garda-tónál.

Node az én négy kislányom teljesen felháborodott ám ezen a "nem nagyon ünnepelünk" hozzáálláson és hangosan tortát és TORTÁZÁST követelt! Végül erre szombaton kerítettünk sort. Úgy esett, hogy Zolinak sajnos be kellett egy kicsit mennie még a munkahelyére, de ígérte, hogy hazafelé "gondoskodik" a torta-kérdésről. Mi, a négy csajszival, elmentünk lovagolni. Mire hazaértünk, már este volt - és terített asztal várt minket. Zoli "sütött-főzött": volt virsli, főtt tojás, felszeletelt friss zöldség, kifli-kenyér, sajt és felvágott - és a végén: TORTA! Komolyan mondom, én ennél többre nem is vágyom! Olyan jó volt, olyan bensőséges, olyan vidám! A négyesfogat lelkesen segített a gyertyák elfújásában és az ünnepi sülemény elfogyasztásában is. Remélem, hogy még sok ilyen boldog születésnapom lesz! Köszönöm nektek is, drága Zolim, drága gyerekeim!