Imola kívánsága

Az elmúlt egy évben, megpróbáltuk bevezetni azt a szokást, hogy az igen nagy családban cseperedő gyerekeink egyszer egy évben, kívánhatnak egy bármilyen napot egyedül a szülőkkel. Azért írom így, hogy megpróbáltuk, mert igaz ugyan, hogy Zita és Emma kívánsága is teljesült már, de Zitáé két részletben (ő mondta ugyan, hogy így is jó), Emmáé május tájékán (a február 27-i születésnapja után...) és a májusi Imola-napon elhangzott kívánság pedig csak most vasárnap teljesült. Klára, a maga augusztus 12-i névnapocskájával, még türelmetlenül vár. Tehát a rendszer jó, működik, mindenki nagyon élvezi, és tényleg különleges élmény mind a gyermek mind a szülők számára, de úgy érzem, hogy korrektebb lenne, ha egy idő-korlátot is megszabnánk. Mondjuk, hogy az ünnepet követő egy hónapban teljesül a kívánság.

Kanyarodjunk tehát vissza a legfrissebb élményszerzőhöz, Imóhoz. Az ő szíve vágya a Vidámpark volt. Egyszer járt ott eddig, tavaly tavasszal, amikor egy szép délelőtt felkerekedtünk Vivivel és Klárával együtt - ovimentes ikres-napot tartva. Azt az alkalmat rengetegszer emlegetik, és tényleg nagyon jó emlék számomra is (reméljük, a friss anya Vivinek is :-) ).

Vasárnap délelőtt tehát "leadtuk" Zitát, Emmát és Klárát Betty mamához, mi pedig belevágtunk! Tudtuk, hogy mire számíthatunk a Ligetnél: futóversenyre, ezért előrelátóan, elég távol, de biztonságos helyen parkoltunk le. A napos, de nem túl meleg időben egy jót sétáltunk és már ott is álltunk (sorban!) Imola vágyainak bejáratánál, a Vidámparknál. Ragyogott a pofija, huncut mosolya le sem jött róla egész végig. Néha jött csak zavarba: nem volt miért nyűgösködnie, hiszen leszögeztük az elején: minden úgy lesz, ahogy ő óhajtja! Mivel Imola mostanában a nyifi-nyafi kisasszonyunk, ezért hirtelen nem is tudott mit kezdeni a helyzettel. De azért egész jól "alkalmazkodott"....

A Vidámpark ékével indítottunk, a gyönyörűséges régi körhintával, a szépen festett lovacskáival és hintóival. Itt rögtön tettünk több kört is. Imola persze különböző paripákon repült, de nekünk is megmondta, hogy hová szálljunk fel.....

Utána keresztbe-kasul cikáztunk a Vidámparkban, hol ide, hol oda szállva fel, hol ide állva sorba, hogy az utolsó pillanatban mégis úgy "döntsünk", hogy egy másik sorba állunk. Imola főként a kissé "babás" játékokat részesítette előnyben, óvatos duhaj volt, de ezt senki sem bánta.... Azért bevállalta a kis-dodzsemet egyedül (és néha még arra is ráérzett, hogy hogyan kezelje), felült a bringás körhintára, a kedvenc "kukacos" hullámvasútjára, több kört is mentünk a mesehajón, nagyon tetszett neki a barlangvasút (János vitéz történetével), kipróbálta a dzsungel-rész minden játékát, majd... megéhezett. Így aztán bő három óra intenzív vidámparkozás után a kijárat felé vettük az irányt... A kocsihoz visszafelé menet már igen csak nyafogott, míg végül Apa beadta a derekát. Felajánlottuk neki, hogy elvisszük még étterembe, de ő inkább Betty mama főztjét és a testvérei társaságát választotta. Aznap este nem kellett ringatni, reggel viszont már ébresztettem, mert fél 9-ig sem kelt fel.

De mielőtt még álomra hajtotta volna fejét Imó és persze a többiek, más nagy "esemény" is történt vasárnap! Mondhatnám premier volt a Balogh-család életében! Együtt indultunk ugyanis el biciklizni hatosban! Mármint úgy hatosban, hogy mindenki a saját bicóján ült és azt tekerte! Bizony! A két Kicsi is, két-két keréken, része volt a csapatnak! Nem mondhatnám, hogy hatalmas kört tettünk volna, vagy, hogy órákig tekertünk volna hosszas kilométereket, de egy szűk órácskát közösen kerékpároztunk a környékünk forgalom-mentesebb utcáin! Nagyon jó érzés volt, mind a hatan örültünk és a lányok azóta is emlegetik, és persze repetát kérnek! Lesz, csajok, ígérem!