Pages

2009. szeptember 15., kedd

"Sztárpalánták"

Bevezetőként, egy apró villanás, pár héttel ezelőttről.

Klára és Imola is varázsoviba készülődnek. Ez a varázsovi-dolog már bevált Zitánál és Emmánál is. Ez egy olyan hely, ahová hetente egyszer mennek, egy teljes napra, és tulajdonképpen az történik ott, ami egy ideális, vagy inkább idilli oviban történhetne. Minden nap átgondoltan fel van építve, általában az évszaknak, vagy a népi ünnepi kalendáriumnak megfelelően, egy adott téma köré. Ezt a témát énekkel, néptánccal, kézműveskedéssel és egyebekkel körbejárják, mindezt kedves, odaadó, mesevilágot képező óvó nénik (és bácsik) teszik. Egyik kedvencem a szüret: felfűznek szőlőfürtöket zsinórokra, azokat szüretelhetik az ügyes kis mancsok, majd abból mustot készítenek, amit persze meg is kóstolnak, tanulnak szüreti nótát (Lipem-lopom a szőlőt), ünnepi néptáncot, és nemezelnek egy szőlőfürtöt. Közben a játszótérre is leugranak azért, ebéd után pedig alvás helyett földre (pontosabban lépcsőre) ledobott párnákon pihenve diavetítést élveznek (Sanyi bácsi által, aki egyébként az egyik néptánc-oktató, de közben "dadus" is). De a farsang, az adventi készülődés, vagy az anyák napja is hasonlóan bűbáj. Meg minden más.

Pont ma kezdtek itt a Bogárkák. De előtte még, augusztus végén ismerkedő délutánra invitált minket a Varázsovi (egy ún. "Kalandjátékra"). Klára itthon felöltözött (már régen önállóan válogatja össze a ruházatot, általában nagyon színes és kesze-kusza, de Zoli mindig mondja, hogy hagyjam): ezúttal magára cibált egy vékony (és csinos!) farmerkabátot, mert kicsit hűvös volt, és felvette a napszemüvegét. Zoli elragadtatva mérte végig aprócska leányát és azt találta mondani neki, hogy "Klára, olyan vagy, mint egy sztár!!!"

No, mikor megérkeztünk a Varázsovit rejtő színház-épület aljába, pont ott találtuk Erikát is, az intézmény vezetőjét, aki örömmel üdvözölte őket (nem ismeretlenek a számára, hiszen kísérgettük sokat a két Nagyot). Először Imóhoz hajolt oda, és mondta is neki, hogy "Te vagy az Imola, ugye?" Klára közbevágott: "Én pedig Klára vagyok. SZTÁR vagyok!"

Na, bemutatkozott! :-) Erika is, én is, dőltünk a vigyorgástól!

Múlt szerdára meghívónk volt - hála Zoli munka-típusának! - a napokban induló Disney-csatorna megnyitó bulijára. Nagyon szép helyen volt, a Szépművészeti Múzeumban. A lányok mindent úgy csináltak, mint a kisangyalok: Klára és Imó bent aludtak az oviban, hogy bírják az esti (fél 7-kor kezdődő) mókát, Emma és Zita ezúttal gyorsan és hatékonyan megírta a leckéjét és zokszó nélkül másztak ki és be a kádba, mind a négyen. Mind az öten ott toporogtunk 6 óra 20-kor a Hősök tere sarkán, Zolira várva. Közben gyűlt a tömeg, több "celebet" is láttam elsuhanni mellettünk, csemetéikkel. Már készültünk feladni a Zolira várást, mikor megjelentek "sztárpár" barátaink (Keresztes Ildi és Kicska Laci), akik viccelődve kérdezték, hogy nem adnék-e kölcsön pár gyereket, mert nekik (sajnos) nincs és elég ciki így megérkezni a Mickey fémjelezte buliba. Végül, Zitát és Emmát (aki már készült éhenhalni) "lepasszoltam" a közben befutó Juli barátnőméknek (aki történetesen Zoliéknál dolgozik egy ideje), akik beslisszoltak, feladva azt a reményt, hogy Mickey-vel vagy Minnie-vel fotózkodjanak.

Mi pedig, a két Kicsivel (akik viszont mind hozzám, mind a Mickey-s fotóhoz ragaszkodtak) és Ildiékkel, beálltunk a sorba. Végre befutott Zoli is. Éppen üdvözölt mindenki mindenkit, amikor odajöttek Ildihez egy kamerával és egy riporterlánnyal, kérdezve, hogy adna-e egy gyors interjút. Jaj, mondta Ildi, adjatok már tényleg kölcsön egy gyereket! És így került Klára-lányunk kamera elé, ahol is lazán és vidáman válaszolt minden nekiszegezett kérdésre (pl.: hogy hívják, mi a kedvenc Disney-filmje, stb.) . Bátor, bevállalós csajszi! Már csak azt kéne megtudnunk, hogy melyik tévének nyilatkozott (gondolom a Disney-csatornának) és mikor láthatjuk (talán az első napokban?).

Végül eljutottunk Mickey-hez is. Imola olyan kitörő örömmel üdvözölte és ölelgette, hogy az már szinte megható volt. Vidáman pózoltak a hivatalos fotósnak. Én, sajnos, nem vittem gépet (Zita jól le is szidott!), ezért kénytelen leszek ennek is utánajárni, hogy miként szerezhetnénk meg azt a számtalan fotót, ami az egész este során készült mind a négy csajszinkról....

Bent, a fogadáson, először is, telemtömték a bendőjüket a gyerekek (én összetalálkoztam egy, tíz éve nem látott másod-unokatestvéremmel, aki ugyan tudta, hogy négy lányom van, de hitetlenkedve ingatta a fejét, ahogy nézte, hogy miként sürgök-forgok körülöttük). Mikor már nem korogtak a pocakok, átmentünk egy másik helységbe, ahol a műsor kezdődött éppen, amit a tini-bálvány Márk vezetett. Emma és Zita egy darabig szenvedett, hogy nem láttak, végül előrefurakodtak at első sorba, Dóri barátnőjük mellé, "csápolni". Imola egy magas asztalon ülve nézte végig a táncos produkciókat, "nyilatkozó sztárpalántánk" pedig inkább gyurmázott egy jót, anyukájával. Meg is egyeztünk, hogy veszünk itthonra is ilyen jó, ruganyos és illatos gyurmát (azóta már be is tartottam az ígéretemet). A műsor vége felé felhívtak néhány bátor jelentkezőt a színpadra. Zita (és őt követve), Emma is ott álltak persze.... Énekeltek, táncoltak és meghajoltak a végén.... High School Musical dalt kellett "elmímelni"....

Kipirultan, boldogan jöttek onnan le. Már csak hab volt a tortán, hogy távozóban (mert siettünk haza a meccset nézni, meg úgy is késő volt) még búcsú-csomagot is kaptak mind a négyen (annyi kütyünk van, de úgy tudnak minden apróságnak örülni, mintha üres szobákban laknának...).... Lelkesen köszöngették, hogy elhoztuk őket ide... Persze, mi szívesen tettük, de megegyeztünk Zolival, hogy azért nem sűrítjük az ilyen típusú programokat, mert a végén négy kis majmunk lenne, gyerekek helyett...

Az estére igazán csak a magyar válogatott tehette volna fel a koronát, de nem sikerült neki....

A fotókat pedig majd "levadászom" és később bebiggyesztem.

1 megjegyzés:

Bogár és Gerti írta...

És most ismét csak sárgulok... ha Bogár ott lehetne egy Mickey-es bulin :O :D ... de egyszer ha az ég a földdel egybe nem ér, csak eljuttatom az "igazihoz" :D
A varázsovi meg eszméletlen jó találmány!
Puszi