Gyereknap februárban

Zoli tegnap azt ígérte, hogy csak nagyon későn fog hazaérni. Csütörtökön már kezd fáradni a csapat, ilyenkor a legnehezebb rávenni őket bármire, legyen az leckeírás, gyakorlás (hangszeren), rendrakás vagy akár csak a fürdés. De tegnap kicsit jobb volt a helyzet. Emma kivételesen bent maradt a napköziben és ott minden leckével végzett. A zongorához is odaült első szóra. Zitának nem volt sok írnivalója. És mindannyian melegszendvicsre vágytak. Nem vitáztak (túl hangosan), nem tépték ki egymás haját és még csak abból sem rendeztek jelenetet, hogy még mindig nem találták meg a tévé távirányítóját, immár jópár napja (biztos nem a legjobb módszer, de ezt találtam ki arra, hogy nehogy "véletlenül" bekapcsolják és ott maradjanak előtte...).

Ezért aztán, azt találtam mondani, hogy "ha gyorsan megfürödtök, akkor ehetitek a vacsorát a tévé előtt" (na, a tévénézést is erősen kontroll alatt tartom, de az előtte való evés meg aztán végképp' nagyon kivételes...). Minden túlzás nélkül: mire az utolsó hangok kijöttek a számból, már volt olyan gyerekem, aki a kádba mászott be, levetkőzve... Nagy lelkesen, nagy összhangban, szófogadóan zajlott az amúgy ritkán ilyen ideális fürdőzés.... Beszálltak könyörgés nélkül. Bedobták a szennyest a tartóba. Nem fröcskölték csurom vizessé egymás haját. Nem ittak a fürdővízből. Nem locsoltak ki több vödörnyire valót a kádból. Kijöttek első szóra. Felöltöztek első szóra. A saját cuccukat vették fel. Mennyei volt.

És kijöttek, illatosan, vidáman, leültek az addigra már megterített kisasztal köré, kiválasztották  -harc, visítozás és hajtépés nélkül!-, hogy melyik filmet szeretnék megnézni. Az alkalomhoz illő című filmnél döntöttek: "Bűbáj". Vidáman elnyammogtak egy nagy adag melegszendvicset, egy kazalnyi zöldséggel.
A "hab" a tortán az volt, hogy kérésükre még pattogatott kukoricát is pattogtattam nekik, desszert gyanánt. Az időközben befutó Zoli csak lesett, hogy mi folyik itt.... Aztán ő is beült közénk (ja, mert a legjobb része mégis csak az volt, hogy én is végig velük moziztam, ugyancsak ritkaság, sajna), ölébe vette egy tányért, pár melegszendvicset, és nézte a filmet, Imó ölelő karjaiban...

Hát ezért gondoltam, hogy ez olyan volt, mint egy gyereknap.