Pages

2010. február 13., szombat

Sashalmi Sütöde

Nem, ez nem az új vállalkozásunk címe. És nem is készülök "elgasztroblogosodni"... Csupán csak, az elmúlt hét során kezdtem úgy érezni, mintha egy sütödében dolgoznék...

Kezdődött ez hétfő este, amikor is rémülten állapítottam meg, hogy elfelejtettem reggelire és tízóraira valót venni. Ezért aztán gyorsan sütöttem kakós csigát, az megoldás volt három apróbb gyermekem számára. Mamaféle kalács meg még maradt pont elég ahhoz, hogy Zitus is jóllakjon reggel. Hát, a sulisok és Apa tízóraiját toast-kenyérből kellett megoldanom (kenyeret azért nem sütöttem...).

Kedden következett a pizza. Tény és való, hogy a kedd amúgy is pizza nap. Mivel Zoli ilyenkor focizni szokott és az egész nap és este rám hárul, ezért úgy gondolom, hogy akkor mi pedig ehetünk rendelt pizzát, így legalább a kaja-résszel nem kell foglalkoznom. Igenám, de Emma már a múlt héten jelezte, hogy ő sokkal szívesebben enné az én pizzámat. A múlt héten még kitáncoltam előle, mondván, hogy nem szólt időben, nincs minden alapanyag otthon, de erre a hétre beígértem neki. Persze ígéret szép szó, így beterveztem a heti menübe, de azért ő is több ízben emlékeztetett rá.... Így esett, hogy kedden pizza sült nálunk...

Szerdán a suliban "Pancake-day"-t tartottak a lelkes angol tanárok. Állítólag ez valami angol-szász hagyomány.... Mindenestre kell hozzá sok-sok palacsinta, amit az anyukák sütnek meg, nagy lelkesen. Én harmincat vállaltam. Délelőtt 10-re kellett bevinni....

Csütörtökön pedig fánkot sütöttem, mert a suliban farsang volt pénteken és utaltak rá, hogy ugyan hivatalosan nem lehet sajátkészítésüt bevinni, de ha a gyerek a saját tízóraijaából "kínálja végig" a társait (ami tízórai történetesen kb. 25 darab fánk), az nem gond.... Hát, igazi "chokito" fánk lett, amolyan "ronda, de finom". Hiába, ha az ember (lánya vagy asszonya) ki akar tenni magáért, akkor mindig ez történik.

Pénteken, tegnap, szünnap volt, a "dolgozó" teljesen kikészült, mire a konyháig ért volna....

Ma pedig egy adag muffin-tészta várja, hogy befejezzem az írást és betegyem a sütőbe. ha másért nem,hát azért, hogy elűzze a tökfőzelék és a rántott sajt / bundás kenyér illatát.

Mindehhez még az is hozzátartozik, hogy a hét elején elromlott a mosogatógép.... Nos, talán nem csoda, ha nem szívesen megyek még a konyha tájékára sem.....

(Fénykép egyik "műről" sem készült, hiszen hétköznapi dolgok voltak ezek, csak kicsit összesűrűsödve... Ezért aztán, aki nem hiszi, hogy így esett, az járjon utána... ! Ez a kép tehát régi, és csak illusztráció. Nincs harminc fokos meleg nálunk, hogy atlétában süssek... :-))

6 megjegyzés:

kata írta...

A héten sokat gondoltam Rád, Szilvi, hogy vajon hogyan csinálnád/csinálod. Beleszagoltam egy igazi szaladós hétbe, sok-sok dologgal, de csak egy gyermek menedzselésével. Rendesen elfáradtam a kényelmes Gyedes anyuka életemhez képest. Te ezt néggyel, különórákkal, és még pizzát is sütsz, rendelés helyett?!
Ismét tiéd a hódolatom, még úgy is, (vagy annál inkább) hogy tudom emberből vagy! Üdv Lancelotnak tényleg egy lovag!

Pussz,
Katapu

kata írta...

pu nélkül :)

Vera írta...

Én is emelem kalapom! :) Megint csak figyelek és tanulok, hogy is kell ezt csinálni. Pár év múlva sztem nálunk is előfordulhatnak hasonló hetek... ::))
Egy hete pénteken én is sütöttem kakaós csigát, a héten pizzás csigát. Én "csalni" szoktam, mert a tésztához valókat berakom a kenyérsütőbe, ami megdagasztja, keleszti. :) Utána én töltöm, csavarom, sütöm.Egyébként én is gondoltam rád, mert már hetek óra meg akarom sütni a kuglófodat, de valami mindig közbejön. De biztos megcsinálom, még ebben a hideg időben, mikor jól esik a frissen sült kuglóf. :) És a sütőt sem "fáj" üzemeltetni, sőt!

Remélem, sikerül valamit kipihenni a heti nagyüzemből! :) A mosogatógépnek jobbulást! Nekem a legjobb "barátom" a morzsaporszívó mellett, gondolom, te is szereted. ::))
Puszi,
Vera

Vivien írta...

Szia Szilvi!

Már az előző bejegyzéshez szerettem volna írni, csak annyira édesek a Lányaim, hogy elég nehezen szakadok el tőlük... :)

Én már azon sárgulok, hogy ennyit tudtok olvasni. Már Áginál is csak csorgattam a nyálam, amikor láttam, hogy külön listán vezeti, ki mit olvas. Na, nem mintha sajnálnám, hogy éppen mivel töltöm napjaimat, csak hát, te is tudod, szeretek olvasni, és most nincs rá energiám. Pedig nekem csak két gyerekem van!

És akkor most itt van a főzőcske. Mintha összebeszéltetek volna az Ágival megint! Bár ő blog-ot nyitott a saját ízű ételeknek, de ezt akár nálad is el tudnám képzelni: heti menü - különórákkal és farsanggal egybekötve. :) És mindehhez azért egy időbeosztást is csatolnék - én ismerem, de annak, aki nem. Vagy éppen a Csajoknak későbbre, hogy lássák, mennyi "munka" volt a napi ellátásukban. :)

Remélem, jól vagytok továbbra!?

Puszi. Vivien

SKY írta...

Pedig milyen jó hangulatú ez a kép... és amennyit sütöttél, még akár lehetne is ilyen meleg nálatok :):)
Nekem a héten csak egy melegszendvics sütés jutott, fér bele, viszont azt kemencében sütöttük, és olyan füstízű lett, mintha szabadban készült volna :):)
Régóta készülök egy kakaós csigára, de azt hiszem ez nem tíz perc, pedig annál több most egyszerre nincs :):)
Így nálunk kuszkuszos saláta készült vacsorára, erről akartam írni :) Lehet, hogy mégis jó téma a mit eszünk? :):)
Ölellek
Kinga

SKY írta...

... és köszönöm a soraidat odaát :)