Fapapucsos budapesti Pünkösd

Gyerekkorom egyik konkrét, élesen élő emléke az, hogy megyek haza az utcánkban, lábamon fapapucs, olyan igazi, klasszikus "klumpa", és a bokám kissé véres.... De a klumpától a világért sem váltam volna meg!!!! Egy kis ragtapasz nem a világ, de egy olyan klassz lábbelit akár csak egy pillanatra letenni, na azt már nem!

Úgy látszik, az ilyen célzott hülyeség is öröklődik.

Vagy talán pont ez a sztori keltette fel az érdeklődésüket.

Pár hete, egyik nap abban a kiváltságban volt részünk Emmával, hogy kettesben beugorhattunk a közeli bevásárlóközpontba. Nem tudom  már, hogy mi célból, de az biztos, hogy útba ejtettük a Zarát, mert ott már egy előző portyámon kinéztem neki egy .... klumpát. Olyan "klasszikusat", igazi fából. Gondoltam,megkérdezem, hogy tetszene-e neki egy ilyen (Emma imádja a lábbeliket -nem nagyon kell sokat gondolkoznom, hogy kire ütött...). Teljesen lelkes volt, onnan már abban folytatta útját. persze, a vásárlás előtt elmeséltem a gyerekkori emlékemet, de ez nem rettentette el. Csak éppen tízlépésenként közölte, hogy ő még nem is rúgta bokán magát... Aztán jött pár "aú!" is, de mosoly kíséretében....

Elmentünk Zitáért. Meglátta a lábbelit és feljajdult! Nekeeeem is! Jó-jó, erre valahogy fel volta készülve. És már előre el is döntöttem, hogy ha neki is megtetszik, megszavazok neki is egy párral. Elszállítottuk Zitát edzésre.

Mentünk a Kicsikért az oviba. Na, ott volt aztán csak sivítás!!!! Ők is, ők is! Klára amúgy is az "irigy-korszakát" éli, azaz, minden kell neki, ami a többieknek van. Fapapucs-ügyben aztán totál "kiborult". Viszont a Kicsiknél én próbáltam ellenállni. Elnézve, hogy Emma miként boldogul az új szerzeményével, erősen aggódtam, hogy az Ikrek tudnának-e egyáltalán benne járni....

Pár nap múlva megejtettem a Zitusnak beígért újabb kört, ezúttal a Kicsik és Anyu társaságában. A Kicsiknek ugyanis szandálra volt szükségük. Amikor a Zarába értünk, meglátták a fapapucsokat. Felpróbálták. Én ellenálltam, szandált ígérgettem. Anyukám elolvadt, elgyengült, és .... fizetett...

Így lett mind a négy lányunknak klumpája. És tulajdonképpen nincs ezzel semmi baj. Nők, teljesen nőből készült nők. És a nők néha ragaszkodnak ilyesmikhez: nem igazán hasznos, nem igazán könnyen hordható, de valami belső kényszer azt diktálja: ez nekem kell!!! és, amikor "elejti" akívánt vadat/portékát, akkor BOLDOG!!! Persze, ez nem jelenti azt, hogy mindenféle felesleges akármit be fogunk ezentúl szerezni. De az örömük most akkora volt, hogy már azért megérte.... És hát, gyakorolják benne a járást...

Az időjárás eleddig nem nagyon tette lehetővé a rendszeres viselést (továbbá kikötöttem, hogy az oktatási intézményekben nem viselhetik, mert ott majd futni szeretnének, amit ebben nem tudnak, meg különben is...), de már nagyon vágytak rá.

Eljött hát a Pünkösd hétvégéje és vele együtt a kicsit kellemesebb időjárás is. Terveinkkel szöges ellentétben, ugye, mégis itthon töltöttük ezt a hosszú hétvégét. Szomorkodtak egy kicsit a csajok, de azért nem maradtak vigasztalhatatlanok. Emma csak annyit kért, hogy ha már egyszer nem utaztunk el, akkor ő menne lovagolni és nagyon szeretné megnézni azt a szökőkutat, amiről meséltem neki (az intelligens szökőkutat a Szabadság téren).

A lovaglást simán sikerült beiktatni és a szökőkút program sem sikkadt el. Ez utóbbit szombaton bonyolítottuk. FAPAPUCSBAN!!!! Méghozzá úgy, hogy Zoli hirtelen döntése után, letettük az autót az Andrássy út elején és kisföldalattira szálltunk. Csajszikák nagyon élvezték, csak Zitusból bújt elő az aggodalmaskodó: mindenki időben beszállt-e, leszállt-e, sürgetett minket, fogta a többiek kezét....

A Bajcsy végén szálltunk ki, így útba ejthettük a Bazilikát is. Ott éppen esküvő zajlott, pedig a lányokban megvolt a késztetés, hogy nézzük meg belülről is. Aztán végigkorzóztunk a gyönyörűen megújult Október 6. utcán, megcsodáltuk a Gresham-palotát, majd visszakanyarodtunk a Szabdság tér felé. Addig rendesen, békésen (Imola "mikor érünk már oda" mondataival kísérve) sétálgattunk. Igen, ők békésen sétáltak, mégis mindenki őket/minket nézett, mert a négy plussz egy (enyém, nem a teljesen klasszikus) fapapucs olyan klaffogást csapott, hogy szerintem sokan azt hihették, hogy egy lovas-kocsi megy a járdán... A Szabadság térre érve ezek a lovacskák teljesen "megvadultak"! Még a lábadozó Kláránk is. Annyira tetszett nekik a "trükkös" szökőkút! Pedig alapjában véve egy egyszerű ötlet az egész, de igazán szórakoztató! A klumpáiktól megválva rohangáltak fel-s-alá....

Amikor már jól eláztak, javasoltunk egy szárítkozó sétát a Parlamentig, ígérve, hogy visszafelé is kipróbálhatják. A visszaúton már kezdett beborulni.

A szökőkút előtt még játszóterezni kívántak az igazán kellemesen kialakított Szabadság tér egyik játszóterén (kettő is van!!!). Amikor már befekedett az ég felettünk, javasoltuk, hogy húzzuk meg magunkat a Szabadság tér közepén lévő vendéglátóegységben (ami a mélygarázs lejáratának két oldalára került, mint egy "gomba"). Pont jókor értünk oda. Még volt hely, és alig pár perc eltelte után már meg is érkezett a vihar. Nagyon vidám kora-esténk kerekedett ott. Hajó-csatáztunk, játszottunk, viháncoltunk, és, ha már ott voltunk.... meg is vacsoráztunk.

Amikor enyhült már a vihar, felkerekedtünk újra, klaff-klaff, a sok kis klumpa kerülgette a tócsákat.... A kisföldalattiból kiérve Imót már cipelnem kellett. Ha nem is a bokája lett véres, mint anno nekem, de azért feltörte a lábikóját a klumpa....

Azért másnap ismét rajta volt.... a lábán pedig egy ragtapasz