Pages

2010. május 20., csütörtök

Zoli szerint....

Zoli szerint mi komoly veszélyt jelentünk....

Mert mi történik akkor, ha úgy tervezzük  (jó előre!), hogy Sopronban töltjük a pünkösdi hétvégét?

Persze, Emma zongoravizsgája Pünkösd szombat délelőttjére kerül át, de ez még nem gond, majd utána indulunk. Tehát, nem pénteken, és nem lakóautóval, ahogy eredetileg terveztük. Hanem szombaton és szállodába (mert ugye minek kb. másfél napra két napig felkészülni előtte-utána a lakóautóval). Rendben.

Persze, kiderül, hogy az évvégi felmérők javarésze pont a Pünkösdöt követő napokban lesz. Na jó, semmi gond, majd útközben kikérdezgetem a kikérdezhetőeket....

Persze, Imola nem lábal ki a múlt hétvégén elkezdett, laza megfázásnak induló, "izéjéből", hanem szerda este óta már antibiotikum szedése is szükséges. Nade, esetleg szombat délutánra, mire odaérünk, már egészen jól lesz...

Persze, Klára ma úgy jött haza az oviból, hogy fáj a feje, és lefekszik. No, gyorsan előkaptam a lázmérőt, ami eléggé felkúszott. Aztán, délután már mást is kapkodhattam elő (lavór és hasonlók), és moshattam fel-le-át elég sokmindent....
És persze.... melyik autópálya omlik be úgy, hogy gyakorlatilag nem lehet rajta közlekedni?!?!
Naná, hogy a Sopron felé vezető M1-es!!!!!!!

Zoli szerint ez mind-mind a mi bűnünk...

Zoli szerint, a magyar szállodák lassan hoznak majd egy belső intézkedést, hogy négygyerekes családok foglalási kéréseit automatikusan el kell utasítani: úgysem jönnek!

Zoli szerint ez is miattunk lesz így.....

Nos, megint elmarad egy jól eltervezett utunk. De ennél azért jóval több kell a boldogtalansághoz!!! És most, hogy behódoltunk sorsunknak, és lemondjuk a szállásunkat és a csokigyárba tervezett látogatást, ugye azért annyi könyörületet kapunk, hogy Emma nem robban le? (legalább a zongoravizsgáig?!?) (Mert kétségem nincs: amikor egy ilyen hányós vírus elindul nálunk (Imónak is volt ilyen tünete), ritkán kegyelmez a többi családtagnak.....)

Ja! És Zoli szerint illene ezentúl tájékoztatnunk a nagy világot, hogy merre tervezzük a kiruccanásainkat, csakhogy mindenki időben menekülhessen

2 megjegyzés:

Maimoni írta...

:)))
Szerintem Zoli annyiban téved, hogy nemcsak miattatok diszkriminálják majd a négygyerekeseket itt-ott. Én pl. tudok még egy családot...

Szitya írta...

Hát igen, Móni... A csokigyár-ötlet egyenesen tőletek jött! Nade miért kellett vele együtt azt a bizonyos vírust is elküldeni?!?! :-)

Üdv,
Szilvi