Emma új szerelme

Másról sem beszél mostanában.... Jaj, mikor találkozhat már vele?!?! Jaj, miért nem hamarabb?! Marci így, Marci úgy, Marcipánocska amúgy...

No, nem kell megijedni, nem állok neki kibeszélni a gyerek lelkének legmélyebb titkait. Ugyanis Emma legújabb szenvedélyének tárgya nem más, mint egy LÓ!!!! Méghozzá PÓNILÓ! Egy huncut, de aranyos, rakoncátlan, de jófej póniló. Marci. Vagy még inkább Marcipán.

Hogy a történetet a legelején kezdjem, el kell mesélnem, hogy Zita erős ösztökélésére, ezúttal nem hagytunk fel a lovaglással az iskolai időszak során sem, sőt még télen, hidegben-hóban-fagyban is nekivágtunk szinte minden hétvégén. Volt idő, hogy Emma nem ment szívesen. Vagy egyszerűen csak nem is ment. Aztán eljött a tavasz, és Dóri, az edzőjük, kitalálta, hogy szeretné őket versenyeztetni. Csakhogy, addigra Emmának nem csak a kedve, de az önbizalma is megcsappant valahogy. És tulajdonképpen nem is ellenkezett, amikor az edzője azt javasolta, hogy üljön vissza futószárra és javítsák ki teljesen a tartását, ülését, technikáját.

A tavaszi felkészülés időszakában vette meg Dóri, az edző, a lovarda első, lovagolható, póniját, ezt a bizonyos Marci(pán)t. Persze, rögtön megtetszett a gyerekeknek, hiszen végre egy paci, aminek a hátát is le tudták csutakolni. De Marci elég makrancos, önfejű és huncutkodó póniként mutatkozott be. Akin tökéletesen lehetett készülni a futószáras versenyekre. De szabadon menni vele, az már más tészta! nem átallott több lovast is "megviccelni". Kit jobban, kit kevésbé...

Emma végül Marcin ment az első versenyén, és így "együtt" hozták el az ezüstérmet. És valahogy, ettől a pillanattól kezdve, Emma egyre jobban kezdett lelkesedni mind a lovaglásért, mind Marciért. Egyszer csak azon "kaptam őt", hogy szinte minden nap menne lovagolni. És bizony, így az év legvégefelé, amikor már nem volt több felmérő, csökkentek a különórák, hát egyre többször rávett engem erre az őrültségre, még hétköznap is, hétvégén meg többször is. Mert azt láttam, és látta Dóri, az edző is, hogy Emma szinte "megtáltosodott" és a bizonytalan ülésű, szerény kis lovasból, egy határozott, fegyelmezett, szépen lovagló lovasa lett. És ahogy nőtt Emma lelkesedése a lovaglás iránt, ugyanolyan iramban "szeretett bele" Marciba is. Sürgetett odafelé menet, mert mindent ő akart csinálni Marci körül: csutakolás, patakaparás (amit eddig nem nagyon mert), nyergelés, stb. Becézgette-becézgeti, szeretgeti. És ezt a ló is megérezhette. A felvétel előtti alkalommal, miután Emma nagyon szépen dolgozott futószáron (hát, számomra aztán végképp' lenyűgöző dolgokat művelve, mint vágta, de felállva, kengyel nélkül, szár nélkül...., de vágta bárhogy, egyébként...), Dóri egyszer csak azt mondta neki: "Tudod mit, Emma, kipróbáljuk, hogy hogyan tudsz bánni Marcival futószár nélkül!" És láss csodát! Teljes volt az összhang, és a pónika azt csinálta, amit Emma "kért" tőle. Dóri annyira örült ennek, hogy mindenkinek szólt: nézzék meg, végre megtalálta Marci lovasát! Ámultak-bámultak is a népek, többen mondták, hogy "milyen jól állnak egymásnak!". Emma olyan földöntúli vigyorral szállt le a paciról.... Hogy aztán rögtön kapjon egy cuppanós puszit Dóritól (aki utána Marci orrára is nyomott egy csókot...)....

Szóval, most itt tartunk. Ezért aztán tegnap, Dóri már egy olyan órát tartott Emmának, amelyik során a díjlovagló alap-feladatsort tanítgatta neki  (és Marcinak). A felvétel erről az óráról van:

Emma nem kicsit kifáradva szállt le imádott pónijáról, de már alig várja, hogy ismét felülhessen rá.

Személy szerint, én tartok Marcitól, mármint attól, hogy esetleg Emmát is megpróbálja megtréfálni. De ezt nem árulom el Emmának. Persze, az anyai aggodalmak egyenes arányban nőnek bennem, ahogy Emma egyre jobban belelkesül és egyre ügyesebben lovagol. De nekünk, anyáknak, ez a feladatunk, hogy aggódjunk. Viszont igazán élmény volt látni, ahogy paci és lovasa egymásra találtak.... Emma lelke kivirult. És EZÉRT biztos, hogy megérte...