Sírásó-rock

Szégyen vagy nem szégyen, nagy Rod Stewart rajongó vagyok. Már elég régóta, ha jól emlékszem, már általánis iskolában is bírtam a rekedt hangú pasas dalait. Öt évvel ezelőtt már itt járt nálunk, és akkor is elmentünk meghallgatni-megnézni őt. Emlékszem, hogy Zoli kissé vonakodva jött, hiszen (addig) nem osztotta az én lelkesedésemet, viszont a jegy árát meg igen borsosnak találta (én is). Hát... Azt kell, hogy mondjam, hogy gyakorlatilag a legjobb koncert volt, amit együtt látunk-hallottunk! Onnantól kezdve már Zoli is szívesebben tett be Rod Stewart lemezeket, pláne, hogy akkortájt jöttek ki remek swing-feldolgozásai, több lemezen, majd kb. egy éve a Soul Book című albuma is.

Ezek után talán nem meglepő, hogy nagyon megörültem, amikor kiderült, hogy az idei Kapcsolat Koncert sztárja a jó öreg Roderick lesz, aki ugyebár sírásóként kereste kenyerét hajdanvolt zsenge ifjúkorában, és aki - ahogy ezt ki is íratta az óriás-kivetítőre szombat este - "csak egy egyszerű vízszerelő fia".... A szünidei terveket is úgy állítottuk össze, hogy június 26-án itthon tartózkodjunk.

És... pár hete elkezdtem nyüstölni szegény pára férjemet. Mert ugyebár neki jó médiakapcsolatai vannak, sűrűn kap meghívókat-jegyeket mindenféle érdekes helyekre, eseményekre, programokra. Élénken élt emlékemben az is, hogy két évvel ezelőtt, amikor Santana járt ugyanezen a koncerten, ugyancsak kapott két VIP jegyet (aminek legfőbb előnye az, hogy közel lehet kerülni a színpadhoz), és bár oda csak úgy "miért ne" alapon mentünk el, nagyon kellemes élményben volt részünk. Ezért aztán most hogy tényleg el szerettem volna jutni, kicsit "közelebb" a "sztárhoz", hát a rádióban felsorolt média-támogatókat mind visszaszajkóztam Zolinak (a legtöbbel jó kapcsolatban áll), hogy honnét kérhetne jegyet. Már volt egy pont, amikor rámmordult, hogy hagyjam már őt ezzel békén, ne aggódjak, lesz jegy és kész, már intézi. Hát, lett jegy... Összesen hat. Négy "ezüst" és két "arany" (ez utóbbi egy, a színpadhoz közeli tribünre is jogosít). Először szüleim is úgy gondolták, hogy ők is eljönnének, így nekik félretettük a két "aranyat", hogy tudjanak ülni. Így "csak" egy baráti párnak, Gyöngyinek és Zolinak szóltunk, hogy tartsanak velünk. Nagy örömmel fogadták az invitálást! Végül, Anyuék visszaléptek (lehet, hogy valami jó focimeccs volt a háttérben?).

Mi viszont nagyon jót mulattunk. Ott táncoltuk és mosolyogtuk végig az "öreg rocksztár" minden dalát. Mondjuk, ahogy öt évvel ezelőtt is ez volt az érzésünk, most sem tudtuk eldönteni, hogy vajon tudja-e, hogy melyik városban van... Ő egyszerűen csak jól érezte magát a színpadon, a remek zenészeivel, a jócsaj fúvósaival és kóristáival, no meg a dobos pulpitusa mellé diszkréten elhelyezett vörösborával... Rugdosta kifelé a focilabdákat, a "You"re in my heart, you"re in my soul" című, szerelmesnek is hihető dalára a Celtic focicsapatról vetítettek be képeket, cserélgette az élénkebbnél élénkebb színű zakóit, és ahogy ellazulva, kissé kirángatta az ingjét a nadrágjából, hát az is kiderült, hogy a felesége igen jól tartja... Azt bírom benne, hogy egyrészről még mindig remek a hangja, de tényleg. Más részről pedig azt, hogy bár néha nagyon szép lírai számokat énekel (és, ha az ember csak hallgatja, még el is érzékenyülhet), közben a mozgása, a mimikái és az egész hozzállása azt mutatja, hogy nem veszi ő azért annyira komolyan saját magát... Épp csak amennyire kell ahhoz, hogy még a mai napig is ünnepelt sztár legyen. Mert nem néztem utána, hogy szám szerint mennyien, de az nyilvánvaló, hogy irtózatosan sokan jöttek el.