Pages

2010. október 9., szombat

Hétvégi "feladvány"

Ma reggel - mit reggel!, hajnalban! - ismételten arról beszélgettünk Zolival, hogy milyen jól kezd belerázódni Zitus a gimnazista életébe. Mintha kevesebb hisztivel járna a matek házik megoldása (pedig minden nap van!!!). Mintha egyre nagyobb kedvvel tanulna... Jófejek, hogy egy saját honlapot is létrehoztak a mindenkilapján. És ez a magyar tanár! Milyen jópofa feladatokat ad fel! Ekkor jutott eszembe, hogy elregéljem Zolinak, hogy mi is Zita házi feladata erre a hétvégére magyarból. A saját nevéből kell anagrammát készítenie (illetve, esetleg az osztályfőnökükéből is). A szabályok a következők: az "a" lehet "á" is, a rövid magánhangzó válhat hosszúvá is, a kéttagú mássalhangzókat nem lehet szétszedni (ez Zita nevének esetében teljesen mellékes, de az ofőében nem), értelmes dolgokat kell leírni és minden betűt fel kell használni..

No, iziben, a kávé felett, elkezdtünk megoldásokat keresni, nagyokat vihogva. Találtunk párat, de persze az érintettnek nem árultuk el őket.
De ide leírom.
Először a hosszabb verzióval, azaz a "Balogh Zita Anna"-val próbálkoztunk. Kiderült, ez a nehezebb.
Arra ezeket találtuk: hontalan Zab Ági, hontalan bazi ág, noha tíz bálna ága (hogy ez értelmesnek minősül-e, passz...)
A "Balogh Zita"-ra csak egyet találtunk, de, szerintem, az tarol. Lehetne egy mottó is: Hit, Zaba, Gól.

A tanárnő nevét azért mégsem írom le, tisztelet is van a világon. (De azért lehet, hogy előbb-utóbb elárulom, mert zseniális!)

Nos, örömest várnék más tippeket is, ha valmelyikőtöknek van kedve eme módon "pihentetni az agyát".
Sajnos, nyereményjátékot nem tudok hirdetni, mert most hirtelenjében nem tudom, hogy mivel tudnálak titeket "meggyőzni". De tudjátok mit? Lehet, hogy menet közben kitalálom! Így aztán, aki nevet is ad az ötletéhez, még a végén jól járhat!!! És ha már az "önnépszerűsítési" akciómat próbálom ilyen bice-bócán megszervezni, ezúttal szeretnék ujjongani egyet azon okból kifolyólag, hogy az igazán remek Sárosdi Virág által, már 60 bejelentkezett rendszeres olvasóm van! Köszönöm!!! És, természetesen, ezen örömöm a végtelenségig fokozható.... :-)

És utóiratnak még valami: kéretik nagyon szurkolni nekünk!!! Ma indítunk el egy olyan projektet, amin már lassan egy éve dolgozunk. Ez már a finis környéke. Tíz+1 nap kemény meló (szegény gyerekeim...) és esetleg már mesélek... ha belőlem elszáll minden erő, akkor majd Móni....

6 megjegyzés:

JuditAu írta...

Fú, hát sajnos az ilyen típusú feladványok mindig kifognak rajtam, valahogy képtelen vagyok "belelátni" szavakat egy-egy betűsorba... Szóval ezt passzolom.
Viszont a beinduló "dologhoz" kéz és lábtörést, és egy nagy kalappal... :)

Maculi írta...

Juj de szeretem az ilyen feladványokat!
Ágit albán hozná
balga hozni tana
noha bitnag laza

Ágit bolház
hibát gazol
bíz halogat

Egy nagy kalappal az induláshoz!

Maculi írta...

áhh elütöttem:
noha bitang laza:)

Szitya írta...

Maculi!
Ezek szuperek!
Köszi!
Esetleg megejtjük végre azta bizonyos kávézást?

Névtelen írta...

Kedves Szitya!
Nemrégiben találtam rá a blogodra. Köszönöm ezt a csodálatos élményt amit kaptam (visszaolvasva) Tőled és a családodtól. Folyamatosan figyelemmel kísérlek majd és nagyon szorítok, hogy örömötöket leljétek majd a vállalkozásotokban.
Lánykáitokat ámulattal figyelem (én is szerettem volna sok gyermeket szűlni-nevelni, nekem nem adta meg a sors, sajnos.
Bízom benne, hogy mi, a nyomonkövető olvasók is tudunk majd segíteni a sikeretek létrehozásában, ha másban nem, hát abban, hogy szeretettel figyelünk mindegyikótöket.
Üdv.: Kovica

Szitya írta...

Jaj, Kovica!
Ez őrült mód jól esett!
Köszönöm!