Pages

2010. november 19., péntek

Nincs "három" vasam sem...

Sajna, lassan már orvosi blog lesz ebből a kis családiból, de egészségügyi "sagám" ismét folytatódik, és már kezdem unni.
Szóval, a hét eleje óta pokoli fájdalmaim vannak. Az egész mellkasommal és a hátammal kezdődött, egy kis köhögéssel és némi torokkaparászással. Mivel jövő héten forgatunk, úgy gondoltam, hogy jobb, ha elejét veszem a dolgoknak, elmentem hát orvoshoz. Aki azt mondta, hogy a tüdőmnek semmi baja, majd elmúlik ez, viszont rossz rámnézni, vegyünk már vért, nézzük meg a vasamat. És legott "megcsapoltak"...

Időközben a fájdalom átcsoportosult: napközben egészen jól elvagyok és estétől kezdődik a szenvedés: ráz a hideg (van is mindig egy kis hőm) és a mellkasom baloldali részén, a bordáimnál valami irtózatos és nem túl egyszerűen megfogalmazható fájdalom kezd el gyötörni. Amitől mozdulni sem tudok, mert ha mégis megteszem, olyan mintha késsel szórnának oldalba, meg még mintha egy egy kődarab mocorogna bennem... A levegővétel is gyötrelem... Éjszaka a legrosszabb, ahol mozdulatlanul, háton, tudok csak feküdni - aludni már kevésbé. És aztán szédelegve, a végemet érezve, felkelek, beveszek egy fájdalomcsillapítót, megreggelizem, és már sokkal jobban érzem magamat. Este újra kezdődik...

Tegnap délután megjött a vérképem. Felhívtam a doktornőt, aki, miután beleszóltam, így kezdte: "Borzasztó, borzasztó, borzasztó!!!" Kiderült, 2,8-as a vasam. Gyakorlatilag nincs.... A megadott középérték, amin belül ugye minden rendben, az 9 és 26 között van, csak összehasonlításképpen. Amikor az Ikreket vártam, még akkor sem volt ilyen rossz... Mondjuk, ez megmagyarázza, hogy miért szédülök meg, ha guggolásból felállok, de ezen kívül is még sok magyarázatra lenne szükség....

Mire készülök? Nos, Apu persze rögtön ajánlgatni kezdett holmi bicikliláncokat, rágcsáljam azt... Anyu viszont, akinek sajnos komoly fekélytörténelme van, egyre csak azt állítja, hogy ez bizony gyomor lesz. Ami jelenlegi (és már hónapok óta tartó) feszült helyzetünk érthetővé is tesz. Meg a keszeg termetem. Meg az ájulós figurám. Meg a továbbra is kitartó pattanások. Meg az alacsony vas is lehet ennek tünete. Szóval Anyu is azt mondja, hogy a gyomor, valamiért, főleg éjszaka kínoz... Klassz....

Nos, hétfőre bejelentkeztem egy abszolút-generál kivizsgálásra. Tartok tőle, hogy én is megismerhetem a gyomortükrözés semmivel sem összemérhető gyönyörét, de akár még azt is, csak ez múljon el. És, mondom, jövő héten forgatunk. Keddtől. Nem akarok lemaradni-kimaradni.

Na de mi legyen a vassal? A jövő hét utántól intravénásan kapom, ez már tuti. Addig meg tablettában. Aminek sok tetejét nem látom, mert nem tud bennem felszívódni... Marad még a cékla, az áfonya, a máj, a spenót... Hallottam valami teáról, ami jót tehet (csak Anyu riogat, hogy nehogy a gyomrot meg bántsa...). Szóval nem tudom, hogy ezt hogy lehetne egyszer-s-mindenkorra helyreállítani (sosem tengtem túl a vasban, de ez.....).

De már unom. Nem akarnék ennyit magammal törődni. Hiszen hamarosan itt van Zoli 40. születésnapja. Aztán meg a Mikulás. Aztán meg Karácsony. Annyi ötletem van, és ehelyett csak nyavalygok.... :-(

15 megjegyzés:

KisMesterek írta...

Minden esetre meghoztad a kedvemet, hogy megint elkezdjem szedni a vasat, amit mindig hanyagolok. Nem vagyok az a típus aki ajánlani szokta a neki bevált szereket, de kérdezz rá a Feroglobin-B12 kapszulára az orvosnál, én azért kaptam, mert fel tudja venni a szervezet. Jobbulást!

JuditAu írta...

Nagyon gyors "vasasodást"! És drukkolok, hogy a gyomroddal ne legyen semmi de semmi gond, és egy fantasztikus szülinapi partyt tudjál szervezni Lancelotnak! :)

kikocs írta...

Van egy homeopátiás szer, FERRUM METALLICUM (5 CH, napi 2x5 golyó) , ez a bejutott vas felszívódását segíti elő. Nem vagyok egy homeopátia-fan, de egy próbát megér...

(A mellkasi fájdalmad jellege nagyon az én uram spontán ptx-ét idézi egyébként, és nem akarlak paráztatni, de rosszul éreztem volna magam, ha nem írom le. És ez akár a kritikusan alacsony vasat is tudja magyarázni, mert ő is úgy járt. Egy mielőbbi mellkasröntgen nem fér bele? Az ügyeletes doki neki sem ismerte fel. Bocsánat, tényleg, de muszáj volt :( Ha akarod, hogy írjak többet róla, dobj egy mailt kikocska és freemail.)

panka írta...

Remélem hamar túlesel a vizsgálatokon, és azt is, hogy semmi komolyabb bajt nem találnak. Talán "csak" a stressz miatt van ez a fájdalom.
A karácsonyi időszakban fogsz tudni pihenni egy kicsit? (Vagy ne röhögtesselek? :-) Pedig jó lenne...)

Unknown írta...

Tarts ki! Remélem, hogy a vizsgálatok semmi komolyabb további problémát nem mutatnak majd! Próbálj pihenni, időnként Neked sem árt. :)

Vivien írta...

Gyógyulj meg, Szilvi, nem teheted meg, h beteg legyél!!! :( :)

Nem akarok beleszólni, de jobb félni, mint megijedni, én is javasolnám a mellkasrtg-t... Inkább mondják, h tiszta a kép, mint hogy késve kezdjenek el kezelni. :(

Jobbulást kívánok! Vigyázz magadra!

Puszi.
Vivien

Szitya írta...

Kikocs!
itt is külön köszönet a segítségért, a gyors segítségért ráadásul!
Mellkasröntgen tuti lesz, kérdés, hogy még most, a hétvégén, vagy hétfő reggel...
Mindenkinek köszönöm a bátorítást... Tudom, hogy kéne pihenni, persze ez nehezen megy...
Fájdalommentes hétvégét kívánok mindannyiunknak!
Szilvi

Maculi írta...

Szilvi jobbulást!
Nem tudom ismered e az amarant-ot.Bioboltban kapható többféle változatban, nekünk pattogtatott van itthon. Reggel müzlihez, joghurtba keverve eheted, és a lényeg, hogy sok vasat tartalmaz. Meg még sokmindent más jóságot is.
Hátha segítene.
puszi, Macus

Dius írta...

Hú, ezt nem jó olvasni. Nagyon gyors gyógyulást kívánok Neked...

És ezt nagyon félve.. nem lehet, hogy lisztérzékeny vagy? Ez már nem először merül fel bennem kérdésként.És ne is legyen ilyesmiről szó. Esetleg, ha megszűröd magad.. http://www.shopmania.hu/shopping~online-gyogyszer~vasarlas-biocard-celiac-liszterzekenyseget-kimuto-teszt-1x~p-3588090.html
A vas mellé el ne felejtsd a c-vitamint, anélkül nem szívódik fel.
Imádtam ezt a nyavalygós képet. :)
Puszi.
Dius

Szitya írta...

Köszi, Dius!
Igen, már más is adta ezt a tippet, mármint a lisztérzékenységet, a bőröm miatt. A köhögés viszont szerintem ide nem stimmel... Na de, majd hétfőn felvetem. Meg megveszem ezt a tesztet!
Köszi!
Szilvi

Szitya írta...

Macu!
Pont ilyen természetes megoldásokat kutatok, mert a kémia ebben az esetben nem jön be nekem (illetve csak intravénásan... azért meg nem rajongok... :-) )! Köszi!!!!

Rozalia írta...

Én is szenvedek manapság, a suliban majdnem lefordultam a padról és a közérzetem irtózatos. Ma is iszonyú fejfájássál küzdök, a vérnyomásom alig üti a 100-at. A dokim elküldött vérvételre, de nincs labor 23-tól. Én is iszonyúan utálom már ezt az állapotot, együtt érzek, ráadásul én alapból vérszegény és vashiányos vagyok, de így hogy konkrétan fogalmam sincs milyen vér csordogál az ereimben még legalább egy hétig, eléggé be vagyok tojva, hogy bármikor rosszul lehetek. Jobbulást!! És pihenj, amennyit csak tudsz!

Szitya írta...

Kedves Rozali!

Persze, azonnal az ugrott be, hogy téged is biztassalak arra, hogy menj el és vizsgáltasd ki/meg magadat. Vasügyben is, meg egyébként is. De, ha igazán őszinte akarok lenni, elárulom:most így, egy nappal az egész komplett kivizsgálás előtt egy nappal, úgy, hgy a fájdalom egy kicsit enyhült, van bennem egy olyan: biztos, hogy én akarom TUDNI, hogy mi a helyzet?!? Kicsit a fejemre húznám a párnát, a homokba dugnám a fejemet, meg ilyenek... Érted, ugye?
Zoli is őszinte: ő azt állítja, hogy már a szájsebészeti műtétnél is inkább elszaladt volna. Most meg, hogy még akár egy szondát is ledughatnak a torkomon (bár én a tüdő-szörnyűségre jobban gyanakszomés akkor, jaj, el sem mesélem, mik történhetnek..), szóval ő tuti elkerülné...
De azért, bátorságot kívánok!!!!!
Szilvi

SKY írta...

Szilvi!

A lehető leggyorsabban a legjobbakat!!!
Azért négy gyerek mellett mégiscsak jobb tudni, mi van odabent...
Ölellek, és sokat gondolok rád, rátok.
Kinga

Vera írta...

Szia! Nekem nagyon bevált vashiányban egy szirup, Floradix Kräuterblut a neve. Természetes és valahogy könnyebben felszívódó formában tartalmaz vasat.