"Vidékre költözöm..."

Verus barátnőmet a saját esküvőmön ismertem meg. Zoli hívta meg őt, és Krisztát, Verus egyik kolléganőjét, mert ők az előző évek összes "reklám-partyját" közösen bulizták végig. 1999. késő tavaszán, egyszer csak csörgött a telefon a munkahelyemen. Verus volt az: "Nahát, egészen közel költöztünk egymáshoz! Nahát, nekem is babám lesz!" És innentől kezdve alakult ki a mi barátságunk. Közösen tologattuk órákon át a babakocsikat: az övében Marci (aki hat héttel korábban jött a világra, mint Zita), az enyémben Zitus. Közösen totyogtak a gyerekek a játszótéren, közösen "motoroztak". Verus velünk örült Emma érkezésének. Olyannyira, hogy végül a keresztanyukája lett - mondhatom, a lehető legjobb választás volt! Sokat beszélgettem Verussal ingatag házasságáról, és vele együtt reménykedtem, hogy minden jóra fordul, amikor Sárival lett várandós. Tartottam benne a lelket, ahogy csak tudtam, amikor első férje, Sári születése után pár héttel, bejelentette, hogy véget vet közös életüknek. Nagyon izgultam, hogy Balázs, akit szerencsére hamar elésodort a Sors, ezúttal igaz társa legyen Verusnak. Balázs szeretettel nevelgette Sárit pár hónapos korától, és Marcit is, az igen csak megzavarodott négyévest. Szerelmük tartósnak bizonyult, és gyönyörű esküvőn lehettek lányaim (a két Nagy, noha már a Kicsik is megérkeztek hozzánk addigra...) koszorúslányok, Somogy egy szép kastélyában. Fruzsi majdnem három éve született, 32. hétre, Verus toxémiája miatt és egy nagy szerencse által, alig egykilósan... Mára Fruzsi egy tündéri "bonzai-lányka" (ahogy Verus hívja, mert még mindig kisebb egy kicsit, mint vele egyidős társai), akinek szerencsére semmilyen maradandó károsodása nem maradt viszontagságos világrajötte miatt. De Verust nagyon megviselte az első év, szinte felére fogyott önmagának...
Kicsit több, mint egy éve árultuk el egymásnak, hogy tulajdonképpen teljesen hasonló álmot dédelgetünk: leköltözni Balatonfüredre vagy környékére....

Az Élet úgy hozta, hogy míg mi még mindig az álmodozás fázisában ragadtunk, ők meg tudták ezt valósítani. Éppen idén nyárra készült el a vászolyi "présházuk", amit nyaralóként terveztek használni. Éppen idén tavasszal találtak rá arra a füredi telekre, ami minden szempontból megfelelő volt a számukra. Éppen idén kora-nyáron akadt vevőjük a budapesti házukra. Éppen idén váltott minden gyerek: Marci felsőbe ment, és örömmel hagyta ott ugyanazt a Tanodát, amit Zita. Sári elsőbe ment, tehát neki így is-úgy is közösségváltás következett. Fruzsi pedig januártól járhat oviba... Mégpedig a füredi Kiserdő és a Balaton-part között lévő oviba....

Így aztán, Verusék felszámolták budapesti életüket és átmenetileg egy évre, Vászolyra költöztek a szőlőhegyre.

Ottjártunkkor olyan volt, mintha a Természet is úgy döntött volna: most aztán megmutatja, hogy milyen gyönyörű is hozzá közel élni....

Ilyen a napfelkelte Verusék házának teraszáról ( a távolban a Balaton). A gyerekek még őzikét is láttak a kertben, a hinta mellett...

Ilyen Verusék házának homlokzata, a reggeli napfürdőben.

Ez a cserépkályha fantasztikus!!! Olyan meleget ad, ami össze nem hasonlítható a radiátorok fűtésével! A padkáján ittam meg minden reggel a kávémat, velem szemben a legfelső kép kilátása.... A padkáján szunnyadtam el első este, mert olyan jó volt ott lenni, hogy észre sem vettem, hogy álomba merültem (később azért persze fekhelyet váltottam). És persze a gyerekek is imádták ezt a helyet - a képen Klára élvezi a reggeli napfényt.

És íme, ilyen, amikor hét gyermek reggelizik, vidáman, a minket körülvevő napsütésben, fent, a szőlőhegyen, a szinte tapintható nyugalomban....

Maga a falu, Vászoly, olyan, mint egy élő skanzen. A közepén egy bűbájos templom. A templom mellett egy még bűbájosabb lovarda. Ahová természetesen elzarándokoltunk. A Nagyok terepre mentek, az ötgyerekes -Pestről leköltözött - nagyon kedves Gabival (övék a lovarda... meg egy kis panzió... és a nyugalom és a boldogság - szemmel láthatóan... tényleg, ez csak azért nem volt ott gicces, mert igaz volt...).

A lovarda másik része. Szemben "fürtökben lógnak" a gyerekeink... Verus gyerekei... És a mi gyerekeink...

A lovardától pár lépésre egy tavacska. Amelyiken egyébként nyáron "víziszínpad" van, rajta előadások... A közönség a domboldalban kialakított padokon élvezheti a műsort. Most "csak" a kacsák pancsoltak önfeledten.

A tóból indul tovább a kispatak.... Gicces? Az lehetne... De helyette inkább szívet melengető....

Nagyszerű napokat töltöttünk Verusékkal. Voltunk Füreden is, sétáltunk a pazarul felújított parti sétányon, finomat ebédeltünk a zsúfolásig megtelt vendéglőben, minden gyerek lovagolt, ahogy már említettem, tettünk egy nagy sétát a közeli erdőben (Klára külön kérésére), simogattuk és etettük a szomszéd telken bégető barikat, a hét gyerek nagyokat focizott, még nagyobbakat játszott, mi pedig, esténként, egy jó pohár bor mellett, kicsit megváltottuk a világot.....
Úgy tűnik számomra, hogy Verusék boldogok ott. Örülök, hogy sikerült úgy alakítani az életüket, ahogy szerették volna. Mi is elmentünk álmaink házához, Palóznakra, megmutattuk a gyerekeknek is. De tisztában vagyunk vele, hogy nekünk ez egyelőre még csak vágyakozás. De mit érne az élet tervek, vágyak, álmok nélkül, nem?!