Pages

2010. december 1., szerda

Negyven

Eljött hát ez a nap is.... Már egy ideje mondogatja: nem, nem szeretne nagy bulit, nem szeretne nagy felhajtást. Ennek okai összetettek és tényleg nem a hiúság diktálja őket (legalább is nem elsősorban.... :-) ). Ma ünnepelünk, így ezt nem is részletezném tovább. Elfogadtam a kérést. És készítettem tovább a meglepetést...

Amiben a legkisebb szerep jutott nekem. És ez jó, hiszen ez a nap Róla szól. És az ajándékát is, tulajdonképpen, ő maga készítette magának. Én csak ki-egészítettem. Pontosabban: kiegészítTETTem....

Zoli - mert ugyebár róla és az ő szép, kerek, negyvenedik születésnapjáról van szó - pár éve megírt egy mesét. Inkább egy meseregényt. Ami úgy indult, hogy összerakott pár kis történetet, amit ezért vagy azért, az évek és az élet során, kitalált a gyerekeknek. A történet még akkor kezdődött, amikor "csak" ketten voltak a csajszikák. Először arról kezdett mesélni, hogy Beau, a tündéri briard pásztorkutyánk már a bárányfelhőket terelgeti. Beau döbbenetes hirtelenséggel és nagyon fiatalon hagyott itt minket, egy karácsony délutánján...

Aztán, egyszer azzal "hitegette" őket, hogy a nagyon füstölő, hosszú gyárkémények tulajdonképpen felhőgyárak.... Emmát sokáig nem is lehetette ebből a hitéből kimozdítani (megjegyzem, nem is nagyon akartuk...). Aztán, amikor még elektromos kávéfőzőnk volt, ami igen nagy robajjal és füsttel engedte ki az "utolsó löket" kávét, Zoli azt kezdte el magyarázni nekik, hogy ilyenkor kiszáll a kávéfőző szelleme és lehet tőle kívánni... Szaladgáltak is sokáig a gyereklányok sutyorogni a kávéfőzőnknek....

Szóval, ezekből a főbb mozzanatokból indult ki a "Mikulás rénszarvasa" című tündéri meseregény, ami leginkább arról szól, hogy a csoda létét nem kell igazán firtatni, mert a benne való hit és az őt körülvevő szépség a lényeg. És persze: mindenek felett a szeretet. A meséből az üt át a legjobban, ami Zoli egész lényét jellemzi: a kedvesség, a jóság, a mások iránt érzett jóindulat és jószándék, a hit abban, hogy a dolgokat jól és szeretettel kell csinálni. A történet lényegét nem árulom azért el, hátha egyszer a könyvespolcokon is fellelhető lesz...

És itt kanyarodnék vissza az ajándék-részhez. Úgy esett, hogy másfél évvel ezelőtt részt vettünk egy szépséges ezüstlakodalmon, amiről már írtam is.... Ott ismerkedtünk meg Beával (és férjével), aki történetesen meseillusztrátor. Elküldtük neki a mesét és ő felskiccelt pár bájos figurát, ami nagyon tetszett Zolinak. Aztán, itt el is aludt az egész. Most, nyár végén, újra megkerestem Beát és beavattam a tervbe. Vállalta a felkérést és elindult a munka. Átbeszéltük az egészet és utána küldözgetni kezdte a rajzokat. Először fekete-fehérben, amjd szép színesen, megfestve... Igazán megható folyamat volt látni, ahogy életre kel valami, amit Zoli megálmodott.. Pompás együttműködésben haladtunk, néha kértem egy-két változtatást, de alig.

Végül, Bea elkészült és még egy olyan céget is felkutatott számomra, amelyik akár egy példányt is kinyomtat könyvminőségben (egy digitális nyomda). Felvettem velük is a kapcsolatot, megszerkesztgettük közösen, és hétfőn végül a kezemben tarthattam a kész könyvet. Alig fértem a bőrömbe....

Zoli könyvet kért a születésnapjára (kettőt), így harmadikként hozzácsomagoltam, bedugtam az ajándékot az ágy alá és alig vártam a reggelt!!! Végre eljött és hát.... Azt hiszem, sikerült eltalálni azt, amivel azt a fajta örömet szerezhettem Életem Szerelmének, amire most igazán vágyott! Újra és újra végiglapozta, ő is ugyanúgy lelkesedett az igazán kedves, szívvel-lélekkel készített illusztrációkért, ahogyan Bea, az illusztrátor rajongott a meséért.. Szívemelengető reggelünk volt.... És hogyan ünnepeleünk a továbbiakban? Nagyon egyszerűen: megkértem Zolit, hogy ma ne dolgozzon. Együtt leszünk. Ennyi.

Boldog születésnapot Zoli!

17 megjegyzés:

JuditAu írta...

Zolid nagyon mélyem a szívembe lopta magát ismeretlenül is, csak a Te történeteiden át, ahogy te látod Őt, ahogy mesél róla minden apró kis családi történetetek. Úgyhogy valahol mégiscsak úgy érzem, hogy ismerem őt, bár sosem találkoztunk, sosem váltottunk még egy levelet sem... :)
Nagyon boldog negyvenediket Zoli!

ui:A mesekönyvből mikor lehet rendelni? A képek gyönyörűek! Egész biztos vagyok benne, hogy a történetek is azok...:)

Lepkevár írta...

Azt hiszem, hogy ennél szebb, kedvesebb ajándékot ki sem találhattál volna! Jó volt olvasni! :)

Nagyon sokat és boldogot az ünnepeltnek! :)

Lepkevár írta...

Kihagytam, hogy a könyvrendelés engem is érdekelne. :)

Gelvia írta...

Szia Szilvi!
Nem tudom, hogy valaha írtam-e Neked megjegyzést, - pedig már elég régóta lelkes olvasód vagyok - de ezt most nem tudom szó nélkül hagyni.
Judit megelőzött. Engem is érdekelne, hogy mikor tervezitek kiadni ezt a szépséget :)

A Kedves Férjedett Isten éltesse nagyon sokáig és Jó egészséget kívánok Kedves mindnyájatoknak :)


Üdv.
egy másik Szilvi :)

Maimoni írta...

Szilvi, ez GYÖNYÖRŰ lett!!!!! De ha Zoli nem is dolgozik ma, akkor nem írok neki mailt, hogy boldog szülinapot... Vagy mégis, aztán legfeljebb holnap elolvassa. Mindenesetre szép, nyugalmas napot, boldog ünneplést kívánok, és sok-sok jót, amit nagyon megérdemeltek!

Ancsi írta...

Boldog születésnapot Zolinak! Szerintem az összes olvasód szívesen venne Zoli meséjéből. :)

khase írta...

Hat ez tenyleg egy csodas ajandek!!! Olyan, akarcsak az egesz csaladotok!! Bar nem irtal sokat rola, de nagyon kedves törtenetek lehetnek benne :)

Nagyon sok boldog szülinapot kivanok Zolinak igy ismeretlenül is es ha megjelenik a könyv, engem is erdekelne :)))))

Szep, bekes együtt töltött napot kivanok Nektek!!!

Vivien írta...

Boldog születésnapot kívánok én is Zolinak! Érjen meg ilyen jó egészségben még legalább ennyit!!!

Nagyon jó ötlet volt, Szilvi! Tudom, mennyire a szíve-csücske ez a könyv, és azt is tudom, hogy szerette volna nyomtatott, igazi könyv formájában látni. Megérdemelte, ahogy a mai családi pihenőnapot is! Ilyenkor sajnáljátok gondolom a legjobban, h egy évben csak egyszer van szülinapja. :)

Még egyszer sok boldogságot és további nagyon szép napot kívánok Nektek! :)

Puszi.

Vivien

Maculi írta...

Szilvi, ez annyira csodálatos! Fantasztikus meglepetést találtál ki Zolinak!
A könyvből én is rendelnék, ha lehetne.
Nagyon boldog születésnapot kívánok Zolinak!
Fantasztikus család vagytok, minden szépet, és jót kívánok Nektek, mára meghitt ünneplést, puszi, Macus

Vera írta...

Nagyon boldog szülinapot kívánok Zolinak!

Én is csak csatlakozni tudok az előttem szólokhoz: gyönyörű lett a könyv, már egyáltalán az is csodálatos, hogy létrejött.

Természetesen én is feliratkozok az előrendelők listájára :), ugyanis éppen meseregényt kutatok Kingának. :-))
Puszi!
ui: nálunk is már csak az, hogy szimplán együttvagyunk, az ünnepivé teszi a napot. :)

Mea írta...

Csodás könyv!Büszke lehetsz Zolira,hogy ilyen finom a lelke!
De azért ne felejtsük el,hogy Ő is borzasztóan büszke lehet,hogy ilyen felesége van!Olyan ritka a mai Világban,hogy két ember ennyire összetartozik.
Köszönöm a felismerést,hogy igenis létezik!
Üdv,Mea

Unknown írta...

Nagyon szép lett a könyv! Az ötlet pedig szuper! :)

Boldog szülinapot Zolinak!

kata írta...

Ha eddig nem kedveltelek volna benneteket ennyire, akkor most biztosan.
Szenzációs banda vagytok, én meg pofátlan, mert majd dedikált könyvet kérek!

Boldog szülinapot a szerzőnek, fantasztikus ajándék mindannyitoknak, akárcsak a könyv!

Puszi,
Kata

kikocs írta...

Isten éltesse Zolit! :) És fantasztikus az ajándékod!!!

sedith írta...

Én nem írtam ide??? Nem kívántam neki boldog születésnapot? Hát akkor megteszem most, sok-sok, boldogságban, egészségben eltöltött évet kívánva még neki!!!:)
Pedig amolyan jó edithesen, el is pityeredtem, amikor elolvastam!
Szerencsés vagy, hogy ilyen férjed van, és szerencsés férj a te Zolid, hogy ilyen felesége van!:)
Sok-sok puszi nektek!:)

Dius írta...

Csak most értem ide.. de még nem vagyok nagyon elkésve..
Nagyon-nagyon Boldog Születésnapot kívánok Zolinak. :)
Ahogy Judit is írta, nekem is a szívembe lopta már magát rajtad keresztül, ez a meseírás-dolog pedig.. hát.. hogy is mondjam.. még csak emelt ezen.
Te pedig annyira fantasztikus vagy, amiért ilyen meglepetést szereztél neki. :)
Jó volt ezt olvasni.. mint mindig.. olyan kevés ilyen család van, akik ennyire nagy szeretetben élnek.. az pedig még kevesebb, ahol az anyuka és apuka megmaradt szerelmespárnak is a hétköznapi rohanás közepette.

(a mesekönyv persze engem is érdekelne)

SKY írta...

Szilvi!!!
Isten éltesse Zolit így utólag, aznap is sokat gondoltam rá! :)
Ez az ajándék fantasztikus. Mindegyikőtök részéről. Meghatott, hogy milyen összhangban készült, és mennyire rólatok szól.
Azon gondolkoztam, hogy (és ez olyan sokszor jut az eszembe, mióta ismerlek Benneteket) mennyire szeretném, ha a gyerekeink, (a tieitek is...) hasonlóan kerek családot tudnának majd magukénak annakidején. Mert amit látnak, az nagyszerű.
Ölellek Benneteket, négylányostul.
Kinga