Negyven

Eljött hát ez a nap is.... Már egy ideje mondogatja: nem, nem szeretne nagy bulit, nem szeretne nagy felhajtást. Ennek okai összetettek és tényleg nem a hiúság diktálja őket (legalább is nem elsősorban.... :-) ). Ma ünnepelünk, így ezt nem is részletezném tovább. Elfogadtam a kérést. És készítettem tovább a meglepetést...

Amiben a legkisebb szerep jutott nekem. És ez jó, hiszen ez a nap Róla szól. És az ajándékát is, tulajdonképpen, ő maga készítette magának. Én csak ki-egészítettem. Pontosabban: kiegészítTETTem....

Zoli - mert ugyebár róla és az ő szép, kerek, negyvenedik születésnapjáról van szó - pár éve megírt egy mesét. Inkább egy meseregényt. Ami úgy indult, hogy összerakott pár kis történetet, amit ezért vagy azért, az évek és az élet során, kitalált a gyerekeknek. A történet még akkor kezdődött, amikor "csak" ketten voltak a csajszikák. Először arról kezdett mesélni, hogy Beau, a tündéri briard pásztorkutyánk már a bárányfelhőket terelgeti. Beau döbbenetes hirtelenséggel és nagyon fiatalon hagyott itt minket, egy karácsony délutánján...

Aztán, egyszer azzal "hitegette" őket, hogy a nagyon füstölő, hosszú gyárkémények tulajdonképpen felhőgyárak.... Emmát sokáig nem is lehetette ebből a hitéből kimozdítani (megjegyzem, nem is nagyon akartuk...). Aztán, amikor még elektromos kávéfőzőnk volt, ami igen nagy robajjal és füsttel engedte ki az "utolsó löket" kávét, Zoli azt kezdte el magyarázni nekik, hogy ilyenkor kiszáll a kávéfőző szelleme és lehet tőle kívánni... Szaladgáltak is sokáig a gyereklányok sutyorogni a kávéfőzőnknek....

Szóval, ezekből a főbb mozzanatokból indult ki a "Mikulás rénszarvasa" című tündéri meseregény, ami leginkább arról szól, hogy a csoda létét nem kell igazán firtatni, mert a benne való hit és az őt körülvevő szépség a lényeg. És persze: mindenek felett a szeretet. A meséből az üt át a legjobban, ami Zoli egész lényét jellemzi: a kedvesség, a jóság, a mások iránt érzett jóindulat és jószándék, a hit abban, hogy a dolgokat jól és szeretettel kell csinálni. A történet lényegét nem árulom azért el, hátha egyszer a könyvespolcokon is fellelhető lesz...

És itt kanyarodnék vissza az ajándék-részhez. Úgy esett, hogy másfél évvel ezelőtt részt vettünk egy szépséges ezüstlakodalmon, amiről már írtam is.... Ott ismerkedtünk meg Beával (és férjével), aki történetesen meseillusztrátor. Elküldtük neki a mesét és ő felskiccelt pár bájos figurát, ami nagyon tetszett Zolinak. Aztán, itt el is aludt az egész. Most, nyár végén, újra megkerestem Beát és beavattam a tervbe. Vállalta a felkérést és elindult a munka. Átbeszéltük az egészet és utána küldözgetni kezdte a rajzokat. Először fekete-fehérben, amjd szép színesen, megfestve... Igazán megható folyamat volt látni, ahogy életre kel valami, amit Zoli megálmodott.. Pompás együttműködésben haladtunk, néha kértem egy-két változtatást, de alig.

Végül, Bea elkészült és még egy olyan céget is felkutatott számomra, amelyik akár egy példányt is kinyomtat könyvminőségben (egy digitális nyomda). Felvettem velük is a kapcsolatot, megszerkesztgettük közösen, és hétfőn végül a kezemben tarthattam a kész könyvet. Alig fértem a bőrömbe....

Zoli könyvet kért a születésnapjára (kettőt), így harmadikként hozzácsomagoltam, bedugtam az ajándékot az ágy alá és alig vártam a reggelt!!! Végre eljött és hát.... Azt hiszem, sikerült eltalálni azt, amivel azt a fajta örömet szerezhettem Életem Szerelmének, amire most igazán vágyott! Újra és újra végiglapozta, ő is ugyanúgy lelkesedett az igazán kedves, szívvel-lélekkel készített illusztrációkért, ahogyan Bea, az illusztrátor rajongott a meséért.. Szívemelengető reggelünk volt.... És hogyan ünnepeleünk a továbbiakban? Nagyon egyszerűen: megkértem Zolit, hogy ma ne dolgozzon. Együtt leszünk. Ennyi.

Boldog születésnapot Zoli!