Pages

2011. szeptember 6., kedd

Régi, jól bevált, praktikák

Anyai nagyapámat sajnos nem ismerhettem. A második világháborúban utászként katonáskodott, azaz, mérnök lévén, neki kellett megtalálnia a taposóaknákat, vagy mi is a pontos nevük. Hát, egyszer egy felrobbant nem messze tőle; így "kapott" ő is a szilánkokból bőven. Többek között, kivitte az egyik szemét, ami építészmérnökként a szakmája gyakorlásának a végét jelentett, hiszen megszűnt a térlátása, ugye. Egy másik szilánk pedig vándorolni kezdett a szervezetében, és végül, több, mint tíz évvel később, olyan kritikus pontra ért, hogy abba már belehalt. Ez a hivatalos verzió, amit én ismerek, aztán lehet, hogy valami egészen más típusú, az '50-es években sajnos erősen hódító "kórság" győzte őt le (arról is szólnak családi legendák, hogy sűrűn jött érte egy nagy, fekete autó, majd meggyötörve tért vissza pár nappal később - senki sem volt hajlandó sosem elmondani, hogy hová vitték ilyenkor).
A komor kezdet után azért vidámodnék... Hétgyerekes család legidősebb fia volt ő. Mind a heten fiúk voltak (keringenek arról is családi legendák, hogy született egyszer egy ikerlány-pár is, akik nem sokat éltek, és én innen is számítom az ikerhajlamomat; de anyukám ezt a verziót mereven elutasítja - szerinte a nagymamája "csak" hetet szült, mind fiút).
Anyukám elmondása alapján egy nagyon okos, szórakoztató, vicces, és sajátos nevelési vonalak mentén mozgó ember volt ám ő! Ott volt pl. a cigaretta. Ő maga nagy dohányos volt; azt hiszem, abban a korban még másként álltak a füstöléshez. De amikor megtudta, hogy az akkor éppen kamaszodni készülő anyukám (a legidősebb a  négy lánya közül - mert neki meg csak lányai születtek...) kacsingat a cigi felé, és az osztályban már sokan kilopódznak a lányvécébe, hogy titokban dohányozzanak, szóval, akkor leültette anyukámat, egy csomag Munkás (Fecske? valami nagyon erős) cigaretta társaságában, és elszívatott vele néhányat, egymás után. Talán mondani sem kell, hogy anyukám teljesen rosszul lett. Ekkor nagyapám azt mondta neki, hogy "- No, ha cigarettázni szeretnél, csak szóljál nekem, én bármikor adok!" Anyukám sosem lett dohányos; és még a suliban is "eldicsekedhetett" a stikában füstölgő társainak, hogy neki nem kell bujkálni, őt bármikor megkínálja az apja...
Anyai nagyapám nem volt túl sudár (nagymamám konkrétan magasabb volt nála), de mégis azt vallotta, hogy egy nőn, még ha meztelen is, akkor is legyen magassarkú.
És neki volt az az ötlete (elve,) is, ami nemrégiben eszembe jutott drága uram működését elnézve, és ami a háztartási munkákkal kapcsolatos.Nagyapám elmondta a trükköt: "Ha a feleséged elvárja tőled, hogy segítsél neki a konyhában, ajánljad fel neki, hogy elmosogatsz. Akkor aztán, gyorsan törd el a kedvenc és nehezen pótolható darabjainak egyikét! Soha többet nem enged majd a konyha közelébe!!!"
Nos, a tankönyvbekötések évszakát éljük; nekünk jut most bőven. Noha a lányok nagyon önállóak sok mindenben, és sok feladatot magukra vállaltak, ez azért még túl kemény dió nekik.
Adva vannak ezek az átlátszó, oldalukon egy-egy ragasztócsíkkal ellátott izék, amikkel be kellene csomagolni a könyveket. Azért ezekkel és nem valami kutyás-macskás-micimackós-hercegnős papírral, mert a tanítók kifejezett kérése, hogy a gyerekek lássák, hogy milyen könyvben/munkafüzetben/akármiben kell dolgozniuk. Nagyjából úgy, hogy a tanító néni felmutatja: "most ebbe a piros ceruzás munkafüzetbe fogunk írni" - és akkor a gyerek tudja, hogy miről van szó. Szerintem amúgy is tudná, de mindegy. Szóval, ez bevett szokás lett, így végül mindenkinek így csomagolom a dolgait. Hozzáteszem, elég tartós is.
Maga a bekötés elég macerás. Figyelni kell, hogy a ragasztócsíkos felület csak akkor ragadjon, amikor mi szeretnénk. Figyelni kell, hogy csukott állapotában a könyv ne rántódjon össze az esetleg túl szűkre szabott csomagolás miatt. Van olyan könyv, ami túl kicsi az előre méretezett ívhez képest, és van olyan is, amit úgy kell kicentizni (milliméterezni), hogy pont elég legyen.
A módszerem az, hogy minden este a másnapi adagot csomagolom. Így a gyerekek rendezettnek tűnnek, és előbb-utóbb a végére érek. Első este volt a legtöbb teendőm, logikus. Este tíz után álltam neki. Zoli szánakozón nézett rám, majd egy szemmel láthatóan csak magára erőltetett heroikus tekintettel megkérdezte, hogy segítsen-e. Gondolkoztam, hogy ezzel jót teszek-e magamnak, de igent mondtam, mert már nagyon fáradtam, és hamar le akartam tudni a dolgot. Hiba volt. Kétszer futott neki egy relatíve egyszerű olvasókönyv becsomagolásának; mind a kétszer szitkozódva tépte le.... Mondtam neki, hogy inkább ne....
Bejött nagyapám trükkje...
Illetve, csak majdnem, mert azért kötöttünk egy olyan kompromisszumot, hogy a konyhát viszont ő rántja össze esténként. És nincsenek kedvenc darabjaim (talán a Bruce Springsteen-es bögrémen kívül), nem gond, ha összetör valamit....

6 megjegyzés:

Messzenéző Minyon írta...

Nálunk ez már nagyon régen volt, de mi ketten csináltuk, de nem külön-külön dolgozva, hanem egy könyvön együtt. Abszolút nem emlékszem, hogy hogy csináltuk így ketten, de nagyon hatékonyak voltunk és persze az idő is jobban telt így.
Ha mégis egyedül csináltam, én először mindig két-két ruhacsipesszel rögzítettem a nájlont a könyv első és hátsó borítóján, becsukva, utána húztam le a csíkot, tuti a helyére került pont a ragasztás.

Dius írta...

Na, hát nem irigyellek ezért a tankönyv-csomagolásért. Én "csak" kettőnek csomagoltam, de elég volt. Bár.. tiszta rutinos leszek már.. fél óra alatt megvolt a ragasztgatós rész, másik fél óra alatt levágtam a felesleget róluk. :D
A nagypapás történeted nagyon tetszett, és nagyon kíváncsi voltam, mi is lesz ebből a végére. :)

MJ írta...

Érdekes módszer, de sokáig volt "divatban". Egyik barátomat is így "szoktatta" az édesapja csak szivarral. Szegény gyerekkel addig szívatta, mígnem hanyatt beleesett a kádba. Sejtem miért a fürdő volt a terep! Engem sajnos nem szoktatott senki, ezért aztán negyed századnyi ideig dohányoztam, mígnem abbahagytam magam. Azért kis ösztönzés kellett a leszokáshoz annyi idő után. :)

Dominika írta...

A férjemmel is eljátszotta ezt az anyukája... Azóta sem dohányzik.
Mi is most kezdtük az első osztályt, és a csomagolás nekem is feladta a leckét. Nekem mondjuk, könnyebb volt ez az öntapadós csomagolás, mintha csomagolópapírba kellett volna mindent tenni.

Szitya írta...

MM!
Köszi a tippet! Most már - nagyjából - túl vagyok a történeten, de azért ki fogom próbálni!
Dius!
Édes teher ez, azért! Úgy tűnik nekem, hogy te sokkal ügyesebben csinálod, mint én: nekem ez sokkal több időbe tellett a dolog.
MJ!
Nagy öröm, hogy végül sikerült leszoknod! Remélem, nem okoztál visszafordíthatatlan kárt magadban!
Dominika!
Talán örök-érvényű megállapítás az, hogy ami tiltott, az sokkal vonzóbb....

Maculi írta...

Én is ilyen ragasztós migyuszba csomagolom a könyveket, már egészen ügyes vagyok benne:) Idén egy sem ugrott virslibe. Kristóf felajánlotta, hogy majd levágja a felesleget, aztán 10perc után elvettem tőle, mert cakkos is volt, meg lassú is, szóval működik a praktika.
A régi családi történeteket pedig imádom!