Varázslat

 A zsúr, amit bizonyos logisztikai okokból már pénteken megtartottunk (Zoli nem szereti ha a napja ELŐTT bulizunk, de most ezt nem tudtam figyelembe venni), maga volt egy merő háromórás extázis.

Így történt, hogy péntek délután, az állatok világnapja alkalmából tartott napközis "őrjöngés" után, úgy szaladtak ki az iskolából a gyerekek, mint valami zsák bolhalány. Szerencsére, a játék-sorozatot egy kinti futkározással indítottam. Erre, mint sok másik jópofaságra, egy külön, a szülinapi bulik témakörében indított blogban bukkantam rá, amit mindenkinek csak ajánlhatok. Ugyanis, különösebb extra-felszereltség nélkül is, olyan emlékezetes és vidám "partyt" lehet rendezni, hogy csak egy gond lesz a végén: mindig azt akarják majd, hogy Anya szervezze és rendezze a zsúrokat (mondjuk, ez eléggé így volt már eddig is....).

Szóval, plüsskereséssel kezdtük, ami nem egyéb, mint, hogy rengeteg (nálunk 30) plüsst elrejtünk a kertben. A kicsit zajosra (mondhatni visítósra) sikeredett csapatválasztás után, már rohangált is a 12 gyereklány a kertünkben. Volt a hétéves formák mellé három segítségem is: Zita, Emma (akik komolyan NAGYON akartak segíteni), és az Ikrek egy volt ovistársának nővére, aki hatodikos, mint Zita, egy tündér, Zitával nagyon kedvelik egymást, és őt is elhívtuk.

A kerti futkorászás után berajzottak a csivitelő tünemények, és folytattuk a bulit. Volt párnára-csücsülős verseny (olyan, mint a székes, csak kevésbé baleset-veszélyes: eggyel kevesebb párna van a földön, mint táncoló gyermek, és amikor megáll a zene, valaki "hoppon" marad). Aztán, hogy egy kicsit "lenyugtassam" őket (sikertelenül), az ugyancsak Palománál talált "igaz-hamis" játékot játszottuk. Hatalmasat kacagtak, amikor is besétáltak minden "csapdába".... (pl. vidáman lecsapták az igazat csilingeltető csengőt, amikor az volt az állítás, hogy "Hófehérke torkán akadt egy törpe.") Utána ismét táncolósra vettük a figurát, mert újságpapíron ropták a párok, egyre kisebb újságpapírokon. Vihorászás, jobbra-balra dülöngélés, volt minden. Ekkorra már egészen megéheztek, így leültettem őket falatozni egy kicsit (hiszen a legtöbben egyenesen a suliból jöttek). Volt kisvirsli, fasírtocskák és melegszendvics. Amikor beléjük került már némi "sós", odahívtam az időközben elkószáltakat is az asztalhoz, leültettem őket, és mondtam, hogy jön a torta. Eddigre hazaért Zoli is.

Mielőtt a gyertyafújásra és torta-felfalásra került volna sor, úgy éreztem, hogy muszáj elmesélnem ennek a tucatnyi csillogó szemű vidám apróságnak. Azt, hogy mekkora boldogság ért minket, amikor hét éve hirtelen "megduplázódott" a lányaink száma. Azt, hogy Klára érkezett először, a maga 2 kg 30 dekájával. Azt, hogy Imó még egy kicsit bent szeretett volna maradni, és "elbújt" egy picit, de végül csak előjött ő is, 2 kg 50 dekával. Elmeséltem nekik, hogy úgy néztek ki a mi kis ikreink, mint azok a kutyusok, akiknek túl sok bőrük van: a térdükön tényleg ráncosan "lötyögött" egy picit a bőr. De gyönyörűek voltak, formásak.

És mialatt meséltem, megtörtént a varázslat. Az addig fékezhetetlen kiscsikók, teljes csendben, szinte áhítattal hallgattak végig, kedvesen vigyorogva a viccesebb részeknél. Igazi meleg hangulat támadt, egészen megható volt. Zoli is ámulatba esett, láttam, hogy neki is jól esett ez a jelenet.

A tortaevészet után ismét felpörögtek, még játszottunk egy jót. Olyat, hogy fogtam egy nagy zsákot, teleraktam mindenféle fura ruhákkal (az úszószemüvegtől kezdve a nyakkendőn át, Zoli sportszárán át, az én kendőmön és Zita parókáin keresztül, a fürdőköpenyig minden). Megy a zene, a gyerekek körbeadnak egy narancsot. Amikor leáll a zene, az a gyerek, akinek a kezében van a narancs, kap egy ruhadarabot, amit fel kell vennie. Persze, roppant vicces kombinációk alakultak ki. Ezt a játékot már játszottuk Zita és Emma buliján is, és így aztán "alapelvárás" lett ezúttal is.

A gyerekekért érkező szülők teljesen le voltak attól nyűgözve, hogy gyakorlatilag egyedül (noha három értékes segítséggel, aláhúznám ismét!), végig foglalkoztattam az összes csemetét. Pedig, ahogyan nekik, nekem is csak úgy elszállt az a három óra! Tény, hogy eléggé könnyen elaludtam este, de megérte kifáradni, mert Klára és Imola azt mondta a buli után, hogy "Anya, ez a zsúr nem jó volt, hanem SZUPER, TÖKÉLETES, ISTENI!!!! Köszönjük!"

Tegnap a tágabban vett család is megköszöntötte Klárát és Imolát, aki ma töltik be hetedik évüket.

Mielőtt nekiálltam volna ennek a bejegyzésnek, elolvasgattam, hogy miként emlékeztem meg a születésükről az elmúlt három október 17-én. Itt, itt és itt, el lehet olvasni.
Javíthatatlan vagyok. Ma reggel, a szinte hajnali kávézásunk alatt, Zolival már megint csak felidéztük születésük pillanatait. Gyanítom: ha harminc évesek lesznek, akkor is így lesz ez. Olyan élesen bennem, bennünk vannak annak az októberi napnak a történései, és olyan jó visszagondolni rájuk, hogy akkor meg miért ne tennénk?
Boldog születésnapot, Klára és Imola!