Lift

A minap megtörtént velünk (Zolival és velem) a "nagy klasszikus" frász: beszorultunk egy liftbe, egy bevásárlóközpontban, a moziba igyekezvén. Mentünk felfelé, már éppen elértük elvileg a kitűzött szintet, amikor is nagy rázkódás, majd zutty: megállt. Először azt hittük, hogy csak kicsit erőteljesebben sikerült fékeznie. Igenám, de nem nyílt az ajtó! Vártunk egy picit, majd óvatosan megnyomtuk az ajtó-nyitó gombot. Semmi. Kezdtem berezelni, Zoli röhögött. Végül benyomtuk a vészcsengőt. Amire egy darabig nem válaszoltak. Végül igen, de olyan halkan hallottuk, hogy az is csak rátett a félelmetes érzésre.... Nagy nehezen kihámoztuk, hogy azt mondják: jönnek segíteni. Kis idő elteltével hangokat hallottunk a túloldalról.... Néha furcsa dörrenés, zuttyannás - pár pillanat, hogy még inkább rettegjek. Végül megláttunk két pár kezet, amelyik feszíti szét az ajtót. És hopp! Kiugrottunk gyorsan, megköszöntük, elrohantunk a moziba, és eldöntöttük, hogy soha többé nem használjuk azt a liftet.
Ezt a történetet persze elmeséltem a lányoknak, reggelinél, mire Klára kérdése:
"- És, csókolóztatok?!?!" (és vihorászott....)