Megint névnap

Megkérdeztem ma tőle, hogy szereti-e a nevét. Rögtön rávágta, hogy igen. No persze, nem vállaltam nagy rizikót ezzel, mivel pont a neve napján tettem fel a kérdést. És hát, friss volt még neki az élmény: ajándékok, virág, kedvesség.

Egyébként pedig. Szerintem nagyon szép nevet talált neki apukája. Mert az Imola név teljesen Zoli érdeme. Szerény virágszál ő, megbújva egy ma elég aktív fagyos szent mögött-mellett. Gyönyörű virágszál ő, aki már egyre kevésbé félénk. Kezd bájosan vagánnyá válni. Nem győzöm ismételni: igazi ajándék ő, a "bónusz-babánk", aki meglepetésként, és ráadásként jött, és akinek eljöveteléért minden nap köszönetet mondunk sorsunknak.

Szelíd. Bűbáj és nyafka. Mosolygós. Megértő. Gyönyörű. Elfogadó. Szerény. Nem ismerek rajta kívül még egy olyan embert, akinek a szempillatövében van anyajegye. És hát... Micimackó és Buddha bizonyára féltékenyek lennének pompás pociját elnézve. Édesszájú. Kicsit nagyon. Jó étvágyú, hálás "közönség". Gyengéden tud erőszakos is lenni, nincs aki ellenálljon neki A minap megállított a suli aulájában a német tanító nénje: "Anyuka! Imola!..... Imádom!" És ezt Zitának is elismételte, akit ugyancsak tanított (és imádott..), és akivel a pénteki szülők bálján futott össze.

Imó. Így írta rá a nevét a beadandó lapokra még a tanév elején. Most már kijavít, ha nem szépen Imolának hívjuk. Hiába. Szereti a nevét. Mi is. Meg őt is. Boldog névnapot, kedves, drága, huncut Imola!