Különórák

Október első napjaiban járunk és most már, végre, összeállt a heti menetrendünk.
Nem mondom, hogy egyszerű vagy unalmas, de követhető, tartható. Sikerült úgy elrendezni a dolgokat, hogy legyen lazább napja a három Kicsinek, legyen olyan idő, amikor simán csak játszhatnak itthon vagy a téren, egymás társaságát élvezve. Tulajdonképpen Zita is egész jól járt, bár neki minden napra jut valami, de ezt ő így szereti.

Tehát ki mit csinál? Kezdem a legkisebbekkel. Klára és Imó, hamarosan négyéves nagylányok. Így beírattam őket, Emmával együtt, a nagyok sulijában tartott tornára, ami 4-től 9 évesekig való. Mi is ez? Azt hiszem, hogy elvileg az RSG alapjait képezi, de főként úgy mondanám, hogy alapgyakorlatokat és tartásjavító (vagy inkább: szépítő) feladatokat tartalmaz. Olyan "művészi torna" féle, ahogy a "mi időnkben" ezt hívták. Tehát: sok szaladgálás, egy kis bordásfal, egy kis "talaj", egy kis "gerenda" (felfordított pad), spicc-pipa, stb. Imola teljesen lenyűgözi a tanárnőt, és persze engem is, mert arra, amit ő ott nyújt, egyikőnk sem számított... Igyekszik, csinálja és.... rendkívül hajlékonynak és ügyesnek bizonyul. Lemegy spárgába (!!!!), segítséggel, de megcsinálja a kézenállásból hidat, meg ilyenek.... Klárám is igyekszik. Ő még úgy kezdte, hogy rajta volt a gipsz (a tanárnő biztatta, csak bizonyos gyekorlatokat nem engedett neki megcsinálni és örök hálám neki ezért...), és a tanárnő szerint még mindig óvatos a jobb kezével, de azért ügyes és igyekvő ő is. Hétfőn és pénteken délután járunk ide és alig várják...

Imóval és Klárával természetesen járunk továbbra is Kati néni zenedéjébe, a híres zeneoviba. Bár a múlt "tanév" végére Klára lelkesedése kissé elfogyott, most újjáéledt, Imoláé töretlen volt, így nagy lelkesedéssel gyakorolgatjuk a tanult, igencsak nyelvtörő, népi mondókákat és dalocskákat és aztán vidáman megyünk Kati nénihez csütörtök délutánonként.

A Kicsikkel még egy programunk van - a hétvégén. Ez az úszás. Nem volt kérdés, hogy folytatjuk azt, amit elkezdtünk már egy éve, csak éppen egyik gyerekünk sem akart visszamenni abba az uszodába, ahová eddig jártunk. Nem is bántam, hiszen messzebb volt és időközben felépült a kerületünkben két uszoda is. Ráadásul - ezt már csak a befizetésnél tudtam meg - itt 20% kedvezményt kaptam ennyi gyerek után.... Már csak azt kellett kitalálni, hogy mikor menjünk. Végigbeszéltük a dolgot Zolival és úgy döntöttünk, hogy a hétvégék délelőttjeinél maradunk, a hétközbeni délutánok helyett. Ez elsőre ijesztő lehet. Mert akkor mi lesz a hétvégi programokkal? Hát az a helyzet, hogy nagyon rugalmasak az uszodában. Ha nem tudunk menni hétvégén, pótolhatunk hétközben. De ráadásul a hétvégi délelőtt során is nagy a lazaság: bár hivatalosan a 1/2 10-es turnusban vannak a lányok, de mehetünk az előtte lévőbe is vagy az utána lévőbe is. És mi az előny? Hát például, nem kell rohanni. És együtt a család, Apa is láthatja végre a lánykáit egy különórán. És mi is (szülők) tudunk úszni, sportolni, minden lelkifurdalás és gyerek-elhelyezési probléma nélkül. Szombaton a három Kicsi úszik (Zitának más programja van, majd visszatérek rá), vasárnap pedig már mind a négy (mert így is rugalmasak, lehet "felezős" bérletet venni Zitának). Nagyon jó, mert kevesen vannak egy oktatóra, néha csak ketten-hárman. Kedvesek az oktatók, eddig még nem volt ellenkezés az úszás ellen, pedig az előző helyen rendszeres volt.

Jön Emma. Két programja már kiderült, ugye, hiszen tornázik és úszik az Ikrekkel. De neki még jut más is. Mivel ő is szeretne hangszeren játszani majd (még nem tudja min, de a befutók a következők per pillanat: hárfa, ütős vagy hegedű.... ööööö, lehet, hogy építünk neki egy külön kisházat a kertbe gyakorlás céljából... :-) ), így szolfézsra jár, amit megold a suliban heti két alkalommal, kedden és csütörtökön, tanítás után. A mozgásigénye nagyon megugrott, mióta az iskolában ülve tölti a délelőttjeit, így neki még jut más sport is az úszáson és a tornán kívül. Az iskolában van kézilabda (illetve arra való "előkészítés") egy olyan tanárnővel, akit Emma már régről ismer és szeret, így oda is eljár, hétfőn, koradélután (igen, ezen a napon így két mozgás is jut neki: kézilabda, majd otthon leckeírás és aztán torna...). Emma beállt most már rendszeresen a Zita féle atlétikára is. Annyira, hogy ő jár kedden és csütörtökön délután is, míg Zita csak csütörtökön jut el oda. Eleinte nógatni kellett Emmust, de most már megszerette és az edzőnő, Ági néni (akiről csak jókat és abból is sokat lehet mondani) kérte, hogy ne hagyjam, hogy abbahagyja, mert nagyon jó alkata van, erős és szorgalmas. És Emmának még van Kati nénije, a híres Kokas. Ez egy komlex művészeti képzést rejt, ahol énekelnek, ritmust tapsolnak, táncolnak (komoly vagy népzenére), ahhoz történetet mesélnek, majd az egészet megfestik (zenére) rendes festőállványokon, hol temperával, hol ecsettel, hol fogkefével, hol az ujjukkal.... Ez péntek este hatkor kezdődik (és van, hogy majdnem 8-ig tart...) és igyen szkeptikusan írattam be Emmát. Mert úgy gondoltam, hogy túl fáradt lesz ő már ehhez a hét végén (Zita két éven át csinálta). Tévedtem. Teljesen felpörgeti, feldobja őt ez a foglalkozás és már kedden azt kérdezi, hogy hányat kell még aludni a Kokasig. Ha ilyen lelkes marad, viszem tovább is, ha megelégeli, abbahagyjuk

És akkor a legnagyobb "falat", Zita. Zita abbahagyta a néptáncot (egyik szemem sír, másik nevet emiatt), viszont új sportot kezdett el. A vívást. Nem emlékszem az eredetére, hogy miért is tetszett meg neki ez a sport, de már egész nyáron arról beszélt, hogy vívni fog. Nekem végülis nincs ezzel bajom. Szép sport, van benne valami teátrális a pásttal meg az egész öltözékkel, ami szerintem teljesen beleillik Zita lelkületébe és érdeklődési köreibe. Zita ragaszkodott az egyesületi sporthoz, hiába próbáltam mondani neki, hogy van itt néhány kerületi iskolában is vívás... Utólag már látom, hogy jó döntés volt. Mert az eleje ugye leginkább egy atlétika edzéshez vagy tornaórához hasonlít. Nincs még fegyver, nincs még beöltözés, sem "tésztaszűrő" az arca elé. Viszont vívóteremben edz, ott a sok pást és ott a többi vívó, akiket láthat. Ez bíztathatja őt és nem veszít a lelkesedésből. Szóval, heti három alkalommal, délután háromtól négyig, Zitus a BVSC vívótermében "küzd". (És titokban az öttusára hajaz, hiszen úszik, atletizál, lovagol és most már vív is, már csak a lövöldözés hiányozna...) A fuvola karrierjét sem hanyagolja. Úgy jött ki, hogy heti egy alkalommal megy egy órára imádott tanár nénijéhez (szerdán, koradélután). Viszont beválogatták őt a zeneiskola "kis" fúvós zenekarába, így egy másik alkalommal a héten (kedd délután, atlétika helyett sajna) a "Tücsök zenekarban" játszik. Ez komoly kihívás számára, de úgy tűnik, hogy hajlandó "küzdeni". A zenetanulás velejárója a szolfézs, hát neki is van olyan. Szerencsére a suliban, heti egy alkalommal, akkor viszon másfél óra... (csütrötök 14h-15h30). Zitának sem elég sosem a sportból és a zenéből. Így aztán részt vesz még az iskola kínálta (és szerencsére ingyen!) tevékenységekből kettőn: az énekkarba jár hétfőn, ebéd után és kézilabdázni kedd délután. Ja! Meg hívták még őt "tehetség-gondozásra" is, heti egy órában és van neki még különangolja is (az órarendbe beillesztve). Ha még ez mind nem lenne elég.... Jár ugye úszni velünk vasárnap délelőtt (meg a sulival is heti egyszer, a tornaóra keretében, ebben a félévben), de mit csinál szombat délelőtt? Hát színjátszó-szakkörön van! Mivel kinőtte már az itteni Holdvilág színház "Morzsa színpadát", most már felvételiznie kellett az ugyanott tartott "Pogácsa" színjátszókörbe, Koltai Judithoz. Hát elég lazán ment neki.... Így aztán szomaton 10h-től 13h-ig ott van, ahol a legjobban szeret lenni: a színpadon.... Itt már hétről-hétre meg kell tanulnia egy-egy verset, nyelvtörőt. Montágh Imre könyvét használják és ez engem megnyugtat. Lehet, hogy nem lesz színésznő, de szépen és tisztán fog beszélni, az biztos.

No és hol marad az, amit mind a négy lány szeret, imád, amiért bolondulnak, megőrülnek? A lovaglás?!?! Nos, az valamelyik hétvége délutánra marad, de akkor biztos! Most már a két Kicsi is "komoly lovas": gyakorlatokat is végeznek a lovon, lassan őket is "komolyan" kell venni.

Hogy ez soknak hangzik? Sok is! De sok minden a suliban van, azzal nincs gondom. Több olyan tevékenység van, ahol több gyerekem egyszerre mozog, az is könnyebbség. Aztán van olyan, ahová jár mondjuk Zita barátnője (vagy Emmáé) és néha átvállal egy-egy anyuka egy-egy fuvart. No meg anyukám, persze, amikor itthon van. Sőt, Jutka mama is beszél néha, a kincset érő Vivinkről nem is beszélve. Hogy a gyerekek bírják-e és nem megy-e a tanulás rovására? Egyelőre bírják (sőt! Zita végre jól is alszik...) és Zita minden eddigi felmérője 5-ös lett, Emma pedig talicskával szállítja haza a pirospontokat....

Hogy nekem mire marad időm? Első ránézésre nem sokra. De. A Kicsik két délután bent maradnak az oviban, ilyenkor jócskán meghosszabbodik a délelőttöm. No meg, van, hogy valahol üldögélnem kell egy-egy órát. Azalatt dolgozom (laptop, te csodás!), vagy elszaladok ügyeket intézni. Élhető és lebonyolítható a dolog, csak mindent alaposan végig kell gondolni előre (felszerelések miatt, főleg). Egy nagy bánatom van. Az, hogy Zoli nem tud ezekben részt venni. Nem azért, hogy rajtam könnyítsen, nem, mert bírom. Hanem, hogy láthassa néha a lányait víváson, tornán, zeneoviban, itt-ott. No dehát, mindez sokba kerül és ez nem menne Zoli áldásos munkája nélkül, ugye. De azért néha, olyan jó lenne, ha ő is ott lenne....

Tervezem, hogy egy héten át cipelem magammal a fényképezőgéepemet és minden különórát lefotózok.