Pages

2009. szeptember 1., kedd

Emlék-polaroidok

Sajnos nem volt alkalmam részletes jegyzeteket készíteni a balatoni hetekről. Azon gondolkodtam, hogy lehetetlenség minden napra külön-külön emlékezni (ahhoz akkora elhivatottság kell, mint Bogár-Gertinek!). A gyerekeim pedig végképp' nem tudják ezt így megtenni (bár blogom fő célja tulajdonképpen ez: hátha elolvassák pár év vagy évtized múltán és azt mondják: tényleg, már emlékszem! de jó is volt!). Abban bízom, hogy egy kellemes egyvelegként marad meg bennük gyerekkoruk ezen nyara is. Valahogy úgy, hogy azt mondhassák: "vidám, önfeledt nyarakat töltöttünk Bogláron". Én már most így tudnám összegezni. Kellemes bizsergés, a pihenés és a gyerekeimmel való értékesen töltött idő melengető emléke ébred fel bennem, ha visszagondolok. Hálás vagyok a nagymamáknak, akik lehetővé tették, hogy a háztartási munkát minimumra csökkentve, sokat játszhassak a csajokkal és még sokat is pihenhessek.

Most mégis megpróbálnék kimerevíteni egy-két képet, ami felvillan bennem, ha erre az időszakra gondolok. Most így, hogy már egyik lányka sem csicsereg (vagy nyavalyog) mellettem, hiszen betagozódtak tegnap reggel óta szépen, rendben, kisebb-nagyobb lelkesedéssel ki-ki a saját intézményébe (suli-ovi).

Meztelen, gusztusosan lebarnult hátakat látok magam előtt, ahogy a lapockákat is mozgatva, a bicikliken tekernek a part felé. Mind a négyen. A két Nagy már "nagyosan" (fel-felállva, vagy elengedett kézzel), a két Kicsi még olyan "igyekvősen", koncentrálva.
Egyik este az utca végi "lángososnál" (ahol persze millió más ételt is árusítanak) vacsoráztunk. A lányok persze fejenként két-két keréken mentek oda is... A hazafelé útra Apukám a Balaton-partot javasolja (nagyon félti őket az úton, jogosan). Mindenki elfogadja az ötletet, teker is már mindenki. Imó kicsit hátramarad, a füvön döcögve még nehezebben megy neki. Egyszer csak leteszi lábait, megáll, és az aranyhidat csodálva azt mondja: "Ugye milyen gyönyörű?" Hát, tényleg az volt....

Klára a parti köveken üldögél, fürdőzés után, egy nádszálat pecabotként használva, elmereng és kiböki:
"Olyan finom a Balaton vize! Éljünk itt!"
Bár az ötlete vonzó, magyarázzuk neki, hogy a Balaton vize csak ilyenkor, nyáron, ilyen "finom", télen befagy.
"Igen? Akkor lehet rajta korcsolyázni is?! De jó! Akkor TÉNYLEG éljünk itt!
Emma nemcsak az állatokat, a növényeket is szereti. Meg segíteni, kertészkedni. Mikor egyik nap, Jutka mama leülteti a Nagyokat, és azt mondja nekik, hogy kapnak pár ezer forintot tőle a kitünő bizonyítványokért, amit arra kér, hogy számukra hasznos dologra fordítsanak, másodszülöttem szeme felragyog: "akkor én veszek egy olyan gereblyét, amivel a száraz leveleket lehet összeszedni, és segíteni fogok otthon Apának a kertben!"
(a gyakorlásnak neki is fogott legott, a boglári kertben)

Csukás István két tündéri meseregénye is végigkísért minket a balatoni nyáron. Az egyik, Töf-Töf, az elefánt, kifejezett sláger lett, minden fejezetét többször (négyszer-ötször) kellett felolvasnom különböző csemetéimnek. A Versíró kutya a Nagyoknál aratott nagyobb sikert, igaz a Kicsik azt még nem hallgatták végig. Csukás történeteire a legtalálóbb szó talán a bájos. Viccesek is, meg tanulságosak, meg a nyelvezetük is élmény, de összegzésként: bájosak.

Felvillan előttem az a Szőlős-kislaki tornácos, hamisítatlan falusi ház udvara, ahová már évek óta járunk agyagozni és korongozni, a nagyon kedves és türelmes Edit nénihez. Idén már a Kicsik is megpróbálhatták a korongozást, ezért nagy volt az izgalom. Imola olyannyira beleszeretett az agyagozásba, hogy minden nap azon könyörgött, hogy menjünk vissza. Ez nem volt könnyen megoldható, de megígértem neki, hogy itthon is keresek neki valami agyagozós lehetőséget. Itthon aztán örömmel olvastam, hogy a kerületi Agyagos Központ átköltözött egy hozzánk közelebbi és számunkra praktikusabb helyre, így aztán ez a probléma szinte már meg is oldódott. Visszakanyarodva a Légli-házhoz (mert így hívják), amíg a lányok agyagoztak-korongoztak, mi körbejártuk Anyuval a házban létrehozott bemutatótermeket. A romantikus összevisszaságban elhelyezett szebbnél-szebb kerámiák úgy, együtt, olyan vonzóak voltak, hogy kedvem lett volna egy kisebb teherautónyi árut megvenni. Azért hamar kijózanodtam, és rájöttem, hogy (túl azon, hogy esztelen költekezés lett volna) mindez csak ott, abban a környezetben, mutat annyira fantasztikusan; nálunk, otthon, már kicsit hazáját vesztett szépségeknek tűnnének. Azért egy-két kakaós-bögre velünk jött, hogy mikor abból isznak drága csemetéim, a balatoni napfényből is kortyolhassanak egy picit. Legalábbis képzeletben....
Zita folyamtosan a Lottó-ötös megnyerése utáni időszakunkról álmodozott... Lesz neki egy szállodája, a Mátrában, ahol persze lesz egy lovarda is. Úgy tervezi, hogy az egész család vele fog dolgozni. A testvéreire egész megtisztelő feladatokat osztott (pl. a lovarda vagy a konyha vezetése), számomra először a pincérkedést nézte ki, majd lázadozásomat látva, átrakott a recepcióra. Apa nappal lovászlegény lesz, este viszont a bárban keveri majd a koktélokat (mert hogy Apának a valós életben is van mixer képzettsége, beza'!). Mondtuk, hogy kedves, hogy a szüleit ennyit szándékozik dolgoztatni.... Az azért viszont tényleg szép tőle, hogy a nagyszülők számára állandó luxus-lakosztályt ígért.....

A Balaton-parti platánsort előírnám túl-stresszelt emberek számára, kúraszerűen. Hihetetlen nyugalmat és békét áraszt, a lányok órákat töltöttek ott, szinte nulla segédeszközzel. Az otthon megfőzött kukoricát rágcsálták, a tavaly elkészült homokozóban "főztek", a biciklijeikkel mentek pár kört, vagy "lovakként" kezelték őket a hozzájuk képzelt lovardában, vagy a parton talált nádszálakkal utánozták a horgászás műveletét. Vagy a bejárati lépcsőn "sztoriztak" a fejükben lejátszódó történetekben, vagy a Badacsonyt bámulva beszélgettünk az élet nagy dolgairól. A platánok alatt megállt az idő és a mozdulatlanság balzsamozta a lelkünket. Feltöltött és kisimított minket.
A nagyvárosba visszatérve egy darabig úgy mozogtunk, mint a földönkívüliek.

1 megjegyzés:

Vera írta...

Milyen szép emlékek, milyen szépen megfogalmazva! sok ilyen szép nyarat kívánok még Nektek! :)

Puszi,
Vera