Húsvét utáni újrahasznosítás

Húsvét szombatján idén is, ahogy ez már szinte hagyomány, nálunk volt kalács és sonkaevészet, kis nagycsaládunk és a nagyszülők körében. Bár leánykáim nem nagy sonkarajongók, sőt, a kalácsot is egyedül csak Zita kedveli, kifejezetten kértem őket, hogy egy kóstolás erejéig mindenki hódoljon a húsvéti szokásoknak. (Mielőtt az egyáltalán nem erre az ünnepre való, ámde nagy közkedvencnek, a rántott husinak nekilátnak.) Kissé fanyalogva, szabad szemmel alig látható falatokat kihasítva maguknak, eleget tettek a kérésemnek. Udvariasan azt motyogták, hogy finom, de köszönik, most nem kérnének belőle többet.....

A felnőtteket persze nem kellett hasonlóképpen biztatni, de a "túltermelési válság" miatt - ahogy apukám nevezi mindig azt, amikor az asztal roskadásig meg van pakolva finomabbnál finomabb ételekkel -, természetesen maradt meg sonka.

Ilyenkor, szerintem, rengeteg háztartásban készül sonkás tészta. Én sem bánnám, de valószínűleg abból sem kérnének utódaink. No meg, valami nem túl könnyen megfogalmazható okból, nagyon nem szeretek húst vagy bármit darálni.

Tegnap, kedd lévén, "pizzás napunk" volt (mármint este), mivel ilyenkor Zoli focizik, ezért úgy ítélem meg, hogy nekem meg "jár" annyi könnyebbség, hogy az ételt ilyenkor megrendeljem. Igen ám, de elkövettem azt a "hibát", hgy párszor sütöttem én pizzát. Ezért aztán, most már egyre többször kunyerálja ki az aprónép, hogy én készítsem a kedd esti étket is... Így volt ez tegnap is.... Hát, ha így, akkor legalább hasznosíthattam a sonkát. Mert Zita a sonkás pizzát szereti (meg Zoli is), a többiek pedig a sajtosat. És láss csodát! Most a többiek is megkóstolták a sonkás részt. És mi történt? Na mi? Ízlett nekik!!!!!!!