Pages

2010. április 7., szerda

Húsvéti szünet

Az volt nálunk. Múlt hét csütörtöktől egészen tegnapig. Nos, nem mondanám, hogy ez volt életünk legemlékezetesebb húsvétja (bár, számomra eddig az egy szomorú eseményhez kapcsolódik, de erre majd egy másik bejegyzésben visszatérek). Valahogy úgy éreztem, hogy a relatíve szabadabban töltött csütörtök és péntek után (mely két napot, serénykedés helyett, sajna, lábadozással töltöttem), szinte ki sem jöttem a konyhából. Ha mégis, ilyen hegyeket kellett leomlasztanom:
No de, azért nem volt ám ilyen szomorkás a történet! Lássuk csak, kicsit sorjában!Szóval, nem utaztunk el sehová. Ennek részben anyagi okai voltak, de leginkább más típusúak. Például az, hogy a tavaszunk hétvégéi rendkívül sűrűek voltak eddig is, és annak ígérkeznek most is. A sulis lányokat pedig egy kicsit ki kellene "lazítani" az utolsó hajrá előtt. Aztán az is, hogy a lovas oktatójuk, Dóri, gyorsabb volt nálunk, ezért hamar beleduruzsolta a fülükbe, hogy milyen klassz lenne egy húsvéti, rövid lovas tábor, ahol még egy igazi, a Magyar Póni Szövetség által is elismert, vizsgát is tehetnek. Volt ott még okként az is, hogy a Kicsik pedig már erősen vágytak Csepelre. No és, a kevésbé bájos magyarázatok közé tartozik az is, hogy Zolinak még erre a hétvégére is akadt dolgoznivalója.

Ezért aztán, csütörtökön, pénteken és szombaton, Zita és Emma "táborozott". Már írtam arról, hogy mennyire tetszett ez most nekem is. Hát még nekik!

Ezalatt, Klára és Imó Jutka mama és János papa rajongó vendégszeretetét élvezték. A programban szerepelt náluk rengeteg játszóterezés (mivel pont Zoli szülei lakásával "szemben" épült meg nemrég Csepel legkorszerűbb játszótere), tojásfestés (az nálunk is volt, péntek este), finomabbnál finomabb falatok kérvényezése, azok elkészítése és azonnali elfogyasztása, rengeteg játék és móka, szóval igazi unokaparadicsomban jártak!!!

Én közben nagy nehezen összeszedtem magamat (valamilyen influenzaszerűség kínzott heteken át...).... A már korábban, a gyerekekkel közösen, feldíszített lakásra
feltettem a "koronát" ezzel a gyönyörűséges csokor tulipánnal:


Ettől aztán a testem és a lelkem is jobban lett. Be is vonultam hát a szombati napra a konyhába, hogy délutánra, amikor már a lovasok és a csepeli kalandorok, no meg a négy kedves nagyszülő is megérkezik, legyen készen az ünnepi asztal, rajta a frissen sült kaláccsal és kenyérrel, a sonkával, főtt tojással és három-négy salátával, no meg a nagyon oda nem illő rántott hússal! Kész lettem, a szó minden értelmében...
De mégis csak a mosoly és meghatottság győzött, amikor Zoli azzal toppant be Zitával és Emmával egyetemben a házba, hogy útközben még gondoskodtak egy szegény elütött kutyus megfelelő ellátásáról.... Annyira alaposak voltak, hogy az állatorvos (aki történetesen Emma osztálytársának apukája, és kissé gyengélkedő Lulu-nyuszink lelkes ápolója) még fel is hívott utána minket, hogy megnyugtassa aggódó lányainkat...

Vasárnap reggel, hogy hogy nem, némi ajándékra akadtak a végre egyszer nem túl korán kelő lányaink! Sőt! Miután ráakadtak, bevonultak a szobájukba, az új szerzeményeket kipróbálni, "emészteni". Ezért aztán, egy kissé későire sikeredett reggeli után, arra a javaslatunkra, hogy menjünk el a Skanzenbe, sűrű fejrázás volt a válasz: NEM! Margitsziget? A fejek továbbra is jobbra-balra ingtak a függőleges mozgás helyett. Majd, mintha csak egy karmester intett volna nekik, egyszerre mondták: Menjünk az Állatkertbe!!!! Igen, de ott lesz fél Budapest! "Na és? Az nem baj! Kit érdekel?"- jöttek azonnal a harcias válaszok. Vállat vontunk Zolival: ha ennyire ezt szeretnék, és ráadásul egyöntetűen, akkor miért mi lennénk a kerékkötők, pont Húsvétkor? Megegyeztünk, hogy elmegyünk a Városligetbe, és ha találunk parkolóhelyet, akkor Állatkert, ha nem, akkor Margitsziget. Felpakoltunk némi elemózsiát,  a görkorcsolyákat (mivel a reggeli "nyuszi" gondoskodott ilyesfajta felszerelésről annál a két lányzónál, akinek eddig nem volt).
Találtunk parkolót, igaz nem elsőre.... És igen, ott volt fél Budapest! És tényleg nem zavarta őket... Bár az is tény, hogy most valahogy jobban lekötötték őket a melléktevékenységek... Úgy mint oszlopra mászás teljesen törvényes keretek között:

Vagy mókás fényképeszkedés:
Továbbá népi játékoknak titulált valamicsodákon való részvétel:
És, végül csak Emma esetében, de görkorcsolyázás is:
Persze, azért alaposan megszemléltünk néhány állatot is, köztük, természetesen, az Állatkert két kölyöksztárját: a kissé tétován tébláboló zsiráfbabát (pici még a drágám. alig több, mint két méter!!! :-) ) és a  lenyűgöző gorillakölyköt, Bongót, az ő büszke mamájával.

Vasárnap este, anyukám főztjét élvezhettük. és milyen érdekes, hogy az amúgy nagy állatvédő és állatbarát Emma, ínyencként értékelve falatozott a bárányhúsból!

Hétfőn természetesen vártuk és fogadtuk a locsolkodókat. Én bosszankodtam az eső miatt. De a csajok vigasztaltak: ma a természet is locsolkodik!!!! De aztán lefagyott az arcukról a mosoly, amikor már ötödjére határozták el, hogy "na, most nem esik, menjünk ki", aztán mire összecihelődtek, ismét rázendített az égi áldás... Némi igazán ünneprontó leckeíratás után, aztán végül az ugyancsak húsvéti ajándék szerzeményüket (Anyuéktól kapott), a "Szabadítsátok ki Willyt!" újragondolt, kedves változatát nézték végig, Apa társaságában (én a háttérben vasaltam.... hm, hm...)
Tegnap, utolsó pihenőnapunkon, mit is csináltunk? Hát persze, hogy ismét a lovardában kötöttünk ki (és a fél napot ott töltöttük). Utána pedig, a "visszarázódás végett", a nagyok részt vettek egy-egy edzésen....

2 megjegyzés:

sedith írta...

Hát, a mi ünnepjeink nem ilyenek szoktak lenni! Ok, most volt egy kötelező konfirmációi ebéd, de máskor sem annyira eseménydúsak. Mi iylenkor szinte mindig itthon vagyunk vagy István zenélései miatt nem mehetünk sehová. Kicsit jobban érvényesülnek a kötöttségek, a "kötelezőségek", úgyhogy más nem igazán fér bele. Mindigis "irigykedve" olvasom az ilyesfajta ünnepléseiteket!:)

Beatrix írta...

Hmm :) Hát Ti mindig tele vagytok jobbnál jobb programokkal :) Nekem a lovastábor tetszett a legjobban :D Sok puszi nektek. <3