Pages

2010. július 18., vasárnap

A mi nyaralásunk

A hosszas dugózás alatt azon is elmerengtem, hogy tényleg "mindenki másképp' csinálja"....
Mármint a nyaralást...
Egyszer, egy elegánsabb fogadáson elcsíptem egy beszélgetést, ahol egy másik Emma apukája arról filozofálgatott egy másik kispapával, hogy már körbejárták az akkor még nem egészen hároméves gyerekükkel a világot, de minek, mert úgysem fog emlékezni semmire.
Aztán eszembe jutott Marianna barátnőm (az olasz, Svájcból) és a férje, Patrick, akik tudatosan NEM viszik messzi és számukra egzotikus tájakra a gyerekeiket, mert azt szeretnék, ha majd felnőtt korukban fedeznék fel, és úgy, ahogy majd ők (mármint a gyerekek) szeretnék. Ezért aztán vannak törzshelyeik (Svájcban és Olaszországban), ahová rendszeresen járnak, és ahol a gyerekek garantáltan jól érzik magukat, és az év többi részében is gyakran emlegetik ezeket az üdüléseket.
Ellenpéldaként ott van Bátyámék legkisebb fia, Gergő, aki rajong a várakért és kastélyokért is, és már bebarangolták vele egész Magyarországot (vár-szempontból),  meg a Felvidéket. Gergőt nagyon érdekli a hozzáfűzhető enciklopédikus tudás is, és szívesen vissza is adja bármikor.
Vannak olyan barátaink, akik hajlandóak voltak a Gardaland (vidámpark Olaszországban, a Garda-tó mellett) szállodájában több éjszakát is eltölteni, hogy a gyerekek többször is mehessenek a vidámparkba.
Eszembe jutott az Akropolisz, ahogyan én megéltem azt tízéves korom körül. Emlékszem a romokra, a felettük izzóan kék égre, de legfőképpen arra az árusra emlékszem, aki vizet árult a bejáratnál, és akihez én minél hamarabb vissza akartam jutni, megelőzvén a szomjhalált...
Tudok olyanokról, akik sosem akarnak kétszer ugyanoda menni, és olyanokról, akik számára a nyaralás a lovukkal eltöltehető legtöbb idő az adott lovardában.
Sógornőm meséli mindig, hogy elmentek a szüleivel Egyiptomba, amikor még kicsik voltak, de ő megijedt a piramis bejáratánál, mintegy klausztrofób rohamot kapva. Így anyukája kint maradt vele, amíg a többiek megnézték a piramist. Évinek (sógornőmnek) azóta is lelkifurdalása van, és akkor, ott megígérte Anyukájának, hogy egyszer majd befizet neki egy egyiptomi utazásra...
Van, aki a világért sem hagyná el az ország határait, és olyan, aki csak külföldön tudja elképzelni a nyaralást.
Van, aki csak autóval, van, aki csak repülővel. Nekünk a repülős élmény eddig csak egyszer jutott ki, amikor szemfülesen találtunk 3 eurós jegyeket Párizsba, mert amúgy repülőre szállni hat fővel kezd a megfizethetetlen kategóriába kerülni.
Van, aki élvezni tudja a városnézést több gyermekkel is, van, aki élvezni tudja, akkor is, ha a gyerekek nem élvezik, és van, akiket csak a gyerekek öröme érdekli.

Nos, ezt azért írtam le, mert számomra mindegyik mód elfogadható és tiszteletben tartok minden döntés, még ha nem a miénkkel egybevágó is. És mi is választottunk. Olyat, ami mindnyájunk örömét szolgálja.
Ezért aztán, ebben az évben két "bevált" helyszínt látogattunk újra - még akkor is, ha tisztában vagyunk vele, hogy a világnak ezer és még több, más, érdekes felfedeznivaló pontja lenne. De a csajok ide vágytak. És nagyon klassz helyek ezek. Megunhatatlanok.

Toszkánában jártunk (a völgyek lágy ölén), ahol tavaly is és a Garda-tónál, ami lassan már az örökzöld kategóriába esik. De "kivédhetetlen".... beláttuk. És már jövőre is foglaltunk...

Tavaly kirándultunk párat Toszkánában, de nem volt kirobbanó siker. Idén, az őrült hőségben, meg sem próbáltuk (elrisztásként, a saját, Akropoliszos élményem jutott eszembe, már akkor is). Ott maradtunk, ahol voltunk - és nagyon jól éreztük magunkat. A Garda-tótól megejtettünk ugyan két kirándulást, de amúgy az "állandókat" élveztük újra, idén is, rekord-hőségben.

Nos, ezekről írok majd még.

4 megjegyzés:

kata írta...

Nagyon szerettem ezt két nyaralás bevezetődet! És alig várom a folytatást.

Én mennék sokfelé, de visszatérnék, mert az szerintem olyan jó. Ismerős helyen járni, látni a változást, nemcsak a helyben, hanem magunkban is. És vannak helyek, ahova nem kívánkozok. Én inkább, ha a gyereknek jó, akkor nekem is kategóriába tartozom, bár egyre inkább keresem a felnőtt szórakozást is.

sedith írta...

Mi meg a "ritkán vissza ugyanoda" kategóriába tartozunk. Persze, ez attól függ, hogy a hely mit tud nyújtani. Tavaly pl. csodás nyaralásunk volt, de idén már nem mennénk oda vissza, hiszen a tavalyit megismételni nem akarjuk, mert akkor elvesztődne annak a varázsa, az élmények.

Amúgy mi is picit úgy gondolkodunk: lehet inkább megéri később vinni őket ide vagy oda.

Örülök, hoyg jól éreztétek magatokat, és remélem, a tavalyi borzasztó esetnek még a gondolata sem árnyékolta be a nyaralásotokat.

Hella írta...

Emlékeket idézel fel bennem. Engem nagyon sok helyre vittek a szüleim. Bejártuk Európa nagy részét. Autóval, sátorral.

Amikor csak megengedhették maguknak a szüleim, mentünk.

A Lada tele volt csomagokkat. Egy ládányi konzervet vittünk magunkkal és zöldségeket, hogy útközben ne nagyon kelljen kajára költeni.

Ezek nem luxusnyaralások voltak, de tele voltak élménnyel. Mindig történt valami, ami megfűszerezte az utazást.

Minden alkalommal 1 hónapos körutakra mentünk. Mindig több országot kirándultunk végig. Volt, hogy csak 1-1 napot maradtunk 1 kempingben, de volt, hogy 1-2 hétig egy helyen pihentünk.

Sőt, olyan is volt, hogy a kocsiban aludtunk. Volt, amikor fél éjszaka azon nevettünk, hogy minket max kocsistól együtt lehet elrabolni, mert úgy beékelődtünk az autóba. :)

A nagymamám szinte mindenhova jött velünk. Az autókázós részeknél mindig az ő ölébe hajtottam a fejem és nagyiillatút álmodtam. Sose tudtam hosszabb ideig ébren maradni. Most se. :) Szerencsére Krisz nem igényli, hogy szóval tartsam. :)

Emlékszem, hogy milyen "élmény" volt annó NDK-ból NSZK-ba átmenni. Mire átértünk, rámtört a hasmenés. És ez további tréfás helyzetekhez vezetett.

Emlékszem, amikor 6 évesen Görögországban megműtöttek. Csak az ottani orvosok vették észre, hogy a vakbelem pikk-pakk perforálni fog. Emlékszem, hogy úgy bántak ott velem, mint egy királylánnyal.

És nem csak a kórházban. Az Akropolisznál ingyen beengedtek, a Meteoráknál épp lejött egy pap és adott nekem egy kis szentképet.

Húúú, annyi minden történt. Volt, ahova többször is mentünk. De majdnem mindig sátorral.

1 kivétel volt. Amikor a Szovjetunióba mentünk. Persze, oda is kocsival. :) No, ott is voltak élmények rendesen.

Szóval nyaralni, utazni fantasztikus dolog. Jó lenne, ha minél több embernek megadatna a lehetőség. Hisz ilyenkor rengeteg élménnyel, energiával feltöltődve térhetünk haza.

És ahogy apukám szokta mondani:"Mindent elvehetnek tőled, de az emlékeidet és élményeidet nem."

SKY írta...

Toszkána nekem is nagy szerelmem. És bár Danival az idén nem értettünk egyet, beláttam, hogy ez most a gyerekek nyaralása volt inkább, mint a miénk, de abban is biztos vagyok, hogy megyünk mi még közösen messzire is.
Idén pedig így volt jó.
A képeket nézve egészen nosztalgikus hangulatom lett. Csodahelyek ezek!!!
Puszi