Toszkána

Itt már jártunk tavaly. Annak a kellemes érzésnek emléke, amely ott töltött el minket, semmit nem fakult az eltelt év során, így alig vártuk, hogy újra megérkezzünk a nyugalom, a szépség és a harmónia eme szigetére.

Hogy miért az? Nehéz is igazán elmagyarázni. Castellare di Tonda valószínűleg úgy lett kitalálva, hogy először is, a toszkán dombok egyik csoportosulását megvásárolhatta egy nagyon gazdag vállalkozó. Az egymással szomszédos dombocskákon található, valószínűleg főként mezőgazdasági célt szolgáló, épületeket felújította, átalakította apartmanos megoldásokra, épített hozzájuk medencét, rendezte a "kertet".

Ehhez kialakított egy központot egy bűbájos kis kápolna mellett, főként szabadtéri étteremmel, recepcióval, kisbolttal, kisbárral. Hozzácsapott még egy hatalmas lovardát, egy "miniklubbos" völgyecskét, valahová egy wellness részleget is. Tartozik még hozzá egy kis horgásztó, és persze, irgalmatlan mennyiségű szőlő és nem kevés olajfa. A turisták özönlenek és a föld is adja neki a jót. Naná, hogy mosolyog az egész környék! A "személyzet" is, aki egyébként nagyon kedves, és régi jó ismerősként üdvözölt minket. Már a foglalás során s hihetetlenül kedvesek és közvetlenek voltak, így magától értetődő volt a számomra, hogy viszek nekik egy kis magyaros meglepit. Teljesen odavoltak!

És akkor mit is csináltunk mi itt egy hétig?! Hát, lazultunk, pihentünk (elég aktívan), jól éreztük magunkat. Volt egy helyes kis apartmanunk, aminek az ajtaja felett egy fecskefészek lapult, benne öt kisfecskével, akik már igencsak növögettek....

És, hát szobatiszták voltak, így aztán a fészekből kipotyogtattak.... Én pedig takarítottam minimum egyszer egy nap. Próbáltam őket "dorgálni", de nehezemre esett... Helyes látvány volt... Volt egy kis teraszunk, ahol az étkezéseinket fogyasztottuk.

Önellátóak voltunk, ugyanis. Egyáltalán nem bántuk. Egy részről, hála a feljövőben lévő pakolási technikámnak (azaz, most már nem vittem háromszor több ruhát a kelleténél), tudtunk vinni jópár alapélelmiszert, no meg ott is volt a közelben egy remekül felszerelt bolt. A hely egyetlen gyengéje a gasztronómiája, attól nem voltunk elájulva. Első este, meg még egy másikon lerándultunk ugyan az amúgy hihetetlenül hangulatos étterembe, de utána rájöttünk, hogy jobb nekünk "otthon", és utána már "csak" meccset néztünk lent, a "központban". Ez utóbbi tényleg nagyon klassz volt, mert olyan kellemes környezetben, nagy kivetítőn, kellően parázs hangulatban (hiszen nem szűkölködtünk német, illetve holland turistákban) nézhettük a meccseket, hogy már az sem zavart, ha néha "uncsik" voltak. Zárójelben jegyzem meg, hogy Zitus teljesen kiképezte magát fociügyben, kívülről fújja a csapatok összeállítását (sőt már azt is, hogy ki melyik klubban játszik).

Szóval, nekünk kellett a kaját előállítani, de azért nem bonyolítottuk túl (pl. találtunk isteni mirelitpizzát...). És különben is: nagy élmény volt a teraszunkat határoló sövényszerű rozmaringbokorból törni egy ágacskát a sült csirkéhez... Az uzsonnáról nem is beszélve, amit a medenceparton költöttünk el, tekintetünket a környező dombokon nyugtatva....

Pancsoltunk egy csomót, mivel őrült hőség volt.

(ezen a képen egy helyes kislányt is bevontak a mókába, a svájci Sophie-t)

De azért teniszeztünk (mindannyian...) is. Sőt, futottunk - felváltva, Zolival. Meg agyagoztunk (Klára és Imola már egy éve "rákattantak" erre a témára, szó sem lehetett arról, hogy kihagyjuk ezt a lehetőséget). Meg játszottunk: foci, tollas, mesterlogika, uno, jenga, stb. Sőt! "Vendégeket" is fogadtunk! Valiék jöttek el, akik nem messze tőlünk nyaraltak. Vali fiai, az ikrek (naná!) Emma osztálytársai és nagyon jóban vannak. Van még egy húguk, ugyancsak Vali, aki most készül suliba menni. Nos, a hét gyerek rendkívül jól elvolt. A férfiak sütögettek (mert sütögetési lehetőség is volt ott, szerencsére), mi pedig Valival beszélgettünk és terítettünk közben. A finom vacsi után levonultunk meccsnézés céljával a központban. A gyerekek inkább a kápolna előtti nagy füves téren szaladgáltak ezen címszó alatt, a férfiak pedig borospoharukat szorongatva beszélgettek. A meccs keveseket zavart....

És amit pedig minden nap "kellett" művelni, nos, az a lovaglás volt..... De ez a téma ismét megér egy külön bejegyzést...